Nagyvilág

Orosz-ukrán konfliktus: Kijev nyugalomra intett

EyePress News / AFP
EyePress News / AFP

Az ukrán külügyminisztérium elhamarkodottnak nevezte hétfőn az amerikai külügyminisztérium döntését, amellyel Ukrajna elhagyására szólított fel vasárnap minden amerikai diplomatacsaládot és a külképviseleti személyzet minden olyan tagját, akinek jelenlétére ott nincs feltétlenül szükség, hangsúlyozva, hogy az ukrajnai biztonsági helyzetben gyakorlatilag nem történt változás.

Tiszteletben tartva a külföldi államok azon jogát, hogy szavatolják diplomáciai képviseleteik biztonságát, az amerikai félnek ezt a lépését korainak és a túlzott elővigyázatosság megnyilvánulásának tartjuk. Valójában az utóbbi időben nem történtek kardinális változások a biztonsági helyzetben: az újabb és újabb orosz agressziós hullámok veszélye 2014 óta állandó, az orosz csapatok Ukrajna határaihoz vonása pedig már tavaly áprilisban elkezdődött

– fejtette ki Oleh Nyikolenko külügyi szóvivő a Jevropejszka Pravda hírportálnak.

Rámutatott: a döntés nem jelenti azt, hogy a nagykövetség minden alkalmazottja távozik.

„A külképviselet továbbra is működik, az alkalmazottak pedig ha akarnak, távozhatnak” – tette hozzá.

Nyikolenko szavai szerint nem kell aggódni amiatt, hogy az amerikaiaknak azt tanácsolják, regisztrálják utazási terveiket a külügyminisztérium honlapján, mert ez egy bevett nemzetközi gyakorlat a külföldi állampolgárokkal való kapcsolattartásra, és az ukrán külügyminisztérium is rendelkezik hasonló rendszerrel.

Az Oroszországi Föderáció most aktív erőfeszítéseket tesz Ukrajna belső helyzetének destabilizálására. Nagy mennyiségű dezinformációt, manipulációt és álhíreket terjesztenek az ukrán és a nemzetközi médiatérben, hogy pánikot keltsenek az ukránok és a külföldiek körében, elriasszák a vállalkozásokat, aláássák Ukrajna gazdasági és pénzügyi stabilitását. Ebben a helyzetben fontos, hogy józanul mérjük fel a kockázatokat, és nyugodtak maradjunk

– hangsúlyozta Nyikolenko.

Megjegyezte: Volodimir Zelenszkij elnök, Dmitro Kuleba külügyminiszter és az egész ukrán diplomácia azon van, hogy példátlanul erős támogatást szerezzen Ukrajnának a nemzetközi partnerektől, ezzel rettentve el Oroszországot az agressziótól, és szavatolva az ukrán állampolgárok, az ukrán állam biztonságát.

„Ebben az összefüggésben különösen hálásak vagyunk az Egyesült Államok kormányának támogató diplomáciai álláspontjáért és Ukrajna védelmi képességeinek erősítéséért, a legmodernebb fegyverek és technikai eszközök biztosításáért az ország számára” – tette hozzá a külügyi szóvivő.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál közben brit médiaértesülésekre hivatkozva arról számolt be, hogy Nagy-Britannia is visszahívja az ukrajnai nagykövetség néhány alkalmazottját és családtagjaikat, az Oroszország felől érkező növekvő fenyegetésre hivatkozva. Az ukrán külügyminisztériumban ezt kommentálva csak annyit mondtak, hogy a kijevi brit nagykövetség nyitva marad, és továbbra is elvégzi a szükséges munkát.

Kapcsolódó
„Gerillaháborúra készülünk” – riport Ukrajnából
Olyan jelentős az orosz katonai mozgosítás, hogy a haderőket lehetetlennek tűnik visszahívni a határról. A nyugati országok sietve evakuálják nagykövetségeiket. Mindenki azt találgatja, egy orosz invázió elérheti-e akár Kijevet is. Jászberényi Sándor riportja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik