Az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn megszavazták, hogy az EU újabb szankciókat vessen ki Oroszországra. Meglepő változás ez a korábbiakhoz képest, eddig ugyanis nem úgy nézett ki, hogy az EU be fog keményíteni az oroszokkal szemben, de ezt nagyrészt saját magának köszönheti Vlagyimir Putyin kormánya.
Nemrég Moszkvában annyira megalázták az unió külügyi főképviselőjét, hogy a kontinens széle is beleremegett. Josep Borrell történetét korábban részletesen is megírtuk, a lényeg röviden az, hogy annak ellenére elutazott Moszkvába, hogy az EU-n belül nagyjából senki nem akarta, hogy elutazzon, majd ott Szergej Lavrov külügyminiszter mellett kellett állnia, miközben az megbízhatatlan partnernek nevezte az Európai Uniót és kétségbe vonta, hogy Oroszország mérgezte meg Alekszej Navalnij ellenzéki aktivistát.
Borrellt látványosan csőbe húzták, de ő maga is felkészületlenül utazott ki Moszkvába, amit többen szóvá is tettek, amikor a leváltását kérték. De a főképviselőt nem váltották le, sőt érdekes módon éppen hogy összezárt mögötte az Európai Unió.
Személyes találkozó
A főképviselő személyesen is jelen volt a külügyminiszterek tanácsában, és egész napos programot szervezett, hogy ezzel próbálja kicsit megmenteni a helyzetet. A moszkvai pofon ugyanis pont azért fájt annyira az EU-nak, mert rávilágított, hogy a kontinens nem valódi játékos a külpolitikában. Ennek egy része jogosan igaz, hiszen 27 tagállam külpolitikai érdekeit kellene összehangolni, és senki nem fog ugyanúgy gondolkodni mondjuk Törökország kérdéséről. Most azonban az is felsejlett, hogy az EU amatőröket alkalmaz a külpolitikában, akiket simán le lehet nyomni, mert nem készülnek fel rendesen. Bármelyik uniós nagyhatalom külügyi képviselője felismerte volna ugyanis azt a csapdát, amelybe Borrellt belerántották.
Oroszországgal kapcsolatban egyébként is régóta mondják az elemzők, hogy keményen tárgyal ugyan, de ha ugyanolyan kemény fellépést tapasztal, akkor sokkal racionálisabban reagál.
A szankciókat több ország már akkor követelni kezdte, amikor Oroszországban letartóztatták a visszatérő Alekszej Navalnijt. A letartóztatás oka az, hogy egy korábbi, eléggé koholtnak tűnő ügye miatt feltételes szabadlábon volt, és nem jelent meg az ellenőrzésen. Az orosz állam szerint nem tudták, hogy hol van, miközben a fél világ épp arról olvasott, hogy Navalnij Németországban lábadozik, miután az az orosz állam mérgezte meg, amely most épp keresi.
A kiszivárgott információk szerint leginkább Lengyelország szerette volna elérni, hogy új szankciókat vessenek ki Oroszországra, pont azért, mert szerintük az oroszok látványosan nem akarnak részt venni olyan tárgyalásokban, amelyek mindkét fél érdekeit előremozdítják.
Azt még pontosan nem tudni, hogy kire fognak szankciókat kivetni, de legalább négy személyt biztosnak mondanak, köztük Oroszország főügyészét, Igor Krasznovot és a szövetségi börtönök vezetőjét, Alekszandar Kalasnyikovot.
Szijjártó lelépett
Külön érdekesség, hogy mivel Magyarországnak is szavaznia kellett a szankciókról, a találkozó pedig Brüsszelben személyesen történt, Szijjártó Péternek gyorsan haza kellett repülnie, hogy délután szavazzon a veszélyhelyzet fenntartásáról, ugyanis az ő szavazata nélkül nem biztos, hogy meglenne a kétharmad a parlamentben. A személyes találkozót azzal indokolták a külügyminiszterek, hogy nincs igazán biztonságos telefonvonal, és ha interneten keresztül tartják ezeket a találkozókat, mindenki csak az előre megírt szövegeket mondja el, miközben a személyes találkozókon bátrabb döntések születnek.
Magyarország egyébként eddig is támogatta az Oroszország elleni szankciókat, de csak szavazatokkal, miközben folyamatosan azt kommunikálták, hogy nincs szükség ezekre, mert a gazdasági kapcsolatok fontosabbak. Most viszont annyira összezárt a teljes EU, és a lengyelek – akik hagyományosan nagyon oroszellenesek – annyira keményen követelték a fellépést, hogy valószínűleg Magyarország sem merte megengedni magának a tartózkodást.
A szankciók kivetése ugyan határozott fellépés Oroszország ellen, és hosszútávon működik is, de ez a közepes megoldás a mostani helyzetben. Ennél ugyanis sokkal keményebben is oda lehet sózni az orosz kormánynak.
A valódi pofon
A legnagyobb fájdalmat természetesen az Északi Áramlat II. gázvezeték építésének leállítása okozná az oroszoknak. Oroszország a kontinens legnagyobb gázexportőre, az EU nagy része innen szállított gázt használ. Putyin kormányának viszont régi problémája, hogy a mostani gázvezetékek mind Ukrajnán keresztül érik el Közép-Európát. Az Északi Áramlat II. viszont északról kerülné el Ukrajnát, egyenesen Németországba szállítva a gázt, amivel ez a probléma megoldódna.
Most Ukrajna a gyakorlatban bármikor zsarolhat azzal, hogy elzárja az orosz gázt Nyugat-Európa felé, és ugyan arra kevés esély van, hogy ezt meg is tegye, de az oroszok sem tudják csak úgy lekapcsolni Ukrajnát a gázhálózatról, ugyanis akkor Európa jelentős részét is lekapcsolnák. Ha az Északi Áramlat II. elkészül, Ukrajna területi integritása – amit Oroszország már korábban is megsértett – további komoly veszélybe kerül. Nyilvánvalóan Magyarország számára sem lenne jó, ha a szomszédos országok egyike háborúba kezdene Oroszországgal, márpedig nagyon közel járunk ahhoz, hogy az Északi Áramlat II. elkészüljön.
Joe Biden amerikai elnök látszólag keményebben tervez fellépni az Északi Áramlat új vezetéke ellen, de itt valójában Németország és Franciaország támogatása a lényeges. Angela Merkel pedig régóta tartja magát ahhoz, hogy az Északi Áramlat II. üzleti projekt, nem politikai, ezért nem szabad politikai okokból leállítani.
Érdekes módon a vita két oldalán mintha éppen Borrell és az EU mostani döntése állna. Az új gázvezeték támogatói szerint Oroszországot akkor lehet a Nyugathoz kötni, ha folytatódik a felek közötti párbeszéd, az ellenzői pedig azt mondják, hogy Putyin csak akkor fogja vissza magát, ha keményen fellépnek ellene. A következő hetekben eldőlhet, hogy melyik oldal véleménye lesz a domináns, de a mostani szankciók egyértelműen az utóbbi felé mutatnak.
