Nagyvilág koronavírus

Kutyakennelbe zárt emberek, letartóztatott 14 éves lány, megfenyegetett orvosok – autoriter vezetői módszerek a koronavírus idején

A világ autoriter berendezkedésű országaiban a járványra hivatkozva sok esetben tovább fokozzák az elnyomást és a szólásszabadság korlátozását.

Türkmenisztán (nincs regisztrált fertőzött)

Kezdjük Türkmenisztánnal, ahol első hallásra talán megmosolyogtató, de valójában nagyon szomorú döntést hozott az országot 14 éve vezető, maga köré személyi kultuszt építő Gurbanguly Berdimukhammedow. A Riporterek Határok Nélkül kedden jelentette, hogy az országban, nincs rá jobb szó, egyszerűen betiltották a koronavírust.

Nem lehet használni a szót sem a médiában, sem az egészségügyi információs füzetekben. A lakosságnak is megtiltották, hogy közterületen a járványról beszéljen vagy maszkot viseljen, ha valaki ezt megszegi, lecsaphatnak rá a titkosrendőrség emberei.

Türkmenisztánban – dacára annak, hogy a szomszédos Iránban több mint 40 ezer fertőzött van, és minden órában meghal valaki a koronavírus miatt, valamint a többi szomszédjában, Afganisztánban, Kazahsztánba és Üzbegisztánban is megjelent a vírus – hivatalosan nincs regisztrált megbetegedés. A független sajtó szerint azonban már március legelején megjelent a betegség az országban – azóta a fővárosba, Asgabatba csak testhőmérséklet-mérés után engednek be, egyre több vállalkozást záratnak be, a tanítást elhalasztják, a közterületeket pedig fertőtlenítik, közben pedig egyre súlyosbodik az élelmiszerhiány.

Thaiföld (1771 regisztrált fertőzött, 12 áldozat)

Ha bűnösnek találják, akár öt évre is börtönbe kerülhet a thaiföldi művész, Danai Ussama – írta a Spiegel. Március közepén utazott Barcelonából Bangkokba, és csodálkozott, hogy a repülőtéren senki sem vizsgálta meg a járvány ellenére, erről egy posztot is kitett a Facebookra. Egy héttel később letartóztatták azzal a váddal, hogy bejegyzése pánikkeltő volt és hamis információkat tartalmazott.

Fotó:  Romeo GACAD /AFP

Thaiföld alkotmányos monarchia, a király Maha Vadzsiralongkorn (azaz X. Ráma) a háremével egy német luxusszállodában zárta el magát a járvány elől (egyébként sem szeret beleszólni a politikába, korábban nővérét is eltiltotta ettől). Közben otthon a miniszterelnök Prajuth Csan-Ocsa kiterjesztette a hatalmát, közölte a Human Rights Watch emberjogi szervezet. Prajuth, aki 2014-ben a katonaság főparancsnokaként puccsal vette át a hatalmat az addigi kormánytól,

megfenyegette a kritikus újságírókat és az egészségügyi dolgozókat is. Utóbbiakat azzal, hogy felbontják a szerződésüket és elveszik az engedélyüket, ha arra panaszkodnak, hogy valami hiányzik a kórházakból.

Kambodzsa (109 regisztrált fertőzött, nincs halálos áldozat)

Hun Sen 1985 óta irányítja Kambodzsát, ezzel ő a világ ötödik leghosszabb ideje hatalmon lévő vezetője. A miniszterelnök, aki korábban a vörös khmerek parancsnoka is volt, a korrupció és a megfélemlítés eszközeivel lassan egypárti rendszert hozott létre, a legnagyobb ellenzéki pártot 2017-ben tiltották be, társvezetőjét árulással vádolták meg. A 2018-as választásokon Hun Sen a szavazatok több mint a 80 százalékát kapta meg, a parlamentben pedig az összes helyet pártjának képviselői szerezték meg. A független sajtót ellehetetlenítette, a civil szervezetek munkatársait börtönbe juttatta, a nemzeti NGO-kat pedig kitiltotta az országból. A hatalom kritikusai közül sokakat meggyilkoltak, a bűnösök azonban szinte soha nem kerültek kézre. Második legidősebb fiát megtette a hadsereg egyik vezetőjévé, és azt híreszteli róla, hogy természetfölötti lénytől született, szinte isten – így akarja elérni, hogy a Hun-dinasztia megalakuljon.

A koronavírus-járvány alatt a Human Rights Watch adatai szerint már 17 embert tartóztattak le Kambodzsában, mert információkat osztottak meg a járványról. Közülük négyen a 2017-ben betiltott ellenzéki párt tagjai voltak, de őrizetbe vettek

egy 14 éves lányt is, aki a Facebookon az iskolájában és a tartományában esetlegesen előforduló koronavírusos megbetegedésekről szóló gondolatait fejtette ki. Tettéért később nyilvánosan kellett elnézést kérnie.

Fülöp-szigetek (2311 regisztrált fertőzött, 96 áldozat)

Rodrigo Duterte elnök egyébként sem bánik kesztyűs kézzel az országa állampolgáraival, elég csak a bírósági ítéletek nélküli kivégzésekre gondolni, vagy arra, hogy büszkén meséli, Davao polgármestereként még ő is gyilkolt állítólagos drogkereskedőket.

Nemrégiben a koronavírus-járványra hivatkozva három hónapra kihirdette a számára különleges jogokat biztosító veszélyhelyzetet, amely lehetővé teszi az önkényes letartóztatásokat.

Ennek eredményeképpen emberek százait zárták rácsok mögé, néhányakat túlzsúfolt cellákba szorítottak be, másokat a tűző napon, kutyakennelekben tartottak.

Szerda éjjeli beszédében Duterte megparancsolta a rendőrségnek és katonaságnak, hogy ha valaki megszegi a karanténszabályokat, akkor egyszerűen lőjék agyon.

Törökország (13 531 regisztrált fertőzött, 214 áldozat)

Noha a Törökországgal szomszédos országokban (Irak, Irán, Görögország) folyamatosan nőtt a koronavírusos megbetegedések száma, Recep Tayyip Erdogan elnök sokáig úgy tett, mintha országát megkímélte volna a járvány. Az egészségügyi miniszter, Fahrettin Koca is arról beszélt, hogy a koronavírus ahogy jött, úgy magától el is tűnik majd két hónap alatt, a kormányközeli média pedig olyan véleményeket hangoztatott, hogy a törökök génjei immunisak a vírusra. Közben a hivatalos adatok szerint is több ezer fertőzött volt már az országban, a be nem jelentett eseteket figyelembe véve pedig ennél jóval több beteg lehet.

Törökországot már hónapok óta gazdasági válság sújtja, vélhetően ezért is próbálja minél kevésbé lesújtónak mutatni a helyzetet a kormányzat. Erdogant, aki szeret mindig személyesen megjelenni ott, ahol baj van, hetek óta alig látni, helyette a láthatóan túlterhelt Koca tartja a frontot a nyilvánosságban.

Fotó: Sebnem Coskun /Anadolu Agency /AFP

Az elnök még a koronavírus terjedése előtt komoly mértékben korlátozta a véleményszabadságot, az ellenzéki újságírókat sok esetben terroristaként kezelik, és ezt a gyakorlatot a járvány miatt sem hagyták abba.

A belügyminisztérium adatai szerint az elmúlt hetekben 410 embert, köztük újságírókat tartóztattak le, mert a közösségi oldalakon a koronavírusról „provokatív” vagy „félrevezető” információkat osztottak meg.

Oroszország (2777 regisztrált fertőzött, 24 áldozat)

Oroszországban a médiafelügyelet és az ügyészség is szorgosan ügyködik azon, hogy a nem kívánatos online tartalmakat blokkolja, törölje vagy pénzbüntetéssel szankcionálja, illetve a közeljövőben már elzárással is sújtsa azok közlőit. Az orosz törvényhozás kedden az eddig szabálysértésként kezelt ügyeket is büntetőeljárás alá vonta, az új szabályok szerint akár öt év börtönt is kaphat az, akire rábizonyítják, hogy a koronavírusról álhírt terjesztett.

A távol-keleti kikötővárosban, Magadanban működő internetes lap, a Govorit Magadan azt a hírt közölte: „Meghalt egy feltételezhetően koronavírussal megfertőződött beteg Magadan régió kórházában.” A hír pár napig volt elérhető, majd le kellett szednie a régió egyetlen megmaradt független oldalának, miután a médiafelügyelet álhírnek minősítette. Ez az újság szerint nem igaz, a hírt kórházi és egészségügyi minisztériumi forrásokra alapozták. Keddig a hivatalos közlés szerint a régióban nem is volt koronavírusos megbetegedés, az a férfi, akiről a weboldal írt, hivatalosan tüdőgyulladásban hunyt el.

Noha az elmúlt napokban a megbetegedések száma nagyobb ütemben nőtt, sokáig alig lehetett tudni orosz fertőzöttekről, többekben azonban gyanút ébresztett, hogy a statisztikai hivatal januári adatai szerint 37 százalékkal több tüdőgyulladásos esetet regisztráltak, mint az előző év azonos hónapjában.

Fotó: Dimitar DILKOFF /AFP

A múlt héten Vlagyimir Putyin elnök még arról beszélt, hogy a koronavírus az országban nem szedett áldozatot, Valerij Szolovej politológus március közepén viszont az egyik Kremllel kritikus rádióadóban azt mondta: „különböző hivatalok magas rangú tisztviselőitől” úgy tudja, Oroszországban a koronavírusnak legalább 1600 halálos áldozata van január közepe óta, de ezt nem merik közölni. A rádióállomás azóta ezt az interjút kénytelen volt törölni a honlapjáról.

A médiafelügyelet szerint több médium terjeszt a koronavírusról hamis információkat, amelyek „veszélyeztetik a közrendet és a biztonságot”. A „hamis hírek törvény” alapján most már 500 ezer rubeles, vagyis nagyjából 2 millió forintos pénzbírság is kiszabható ezért, magánemberekre is. Az AP legalább kilenc ilyen esetről tud, a hírügynökség szerint egyikőjük célja sem az volt a közösségi oldalaikon, hogy szándékosan félrevezető információkat közöljenek, egyszerűen csak pletykákat vagy a véleményüket írták ki.

Az Orvosok Szövetségének vezetőjét, Dr. Anasztázia Vaszilijevát is felkereste a rendőrség, és hamis információk terjesztésével gyanúsítják azért, mert a YouTube-csatornáján arról beszélt, az orosz egészségügyi rendszer alulfinanszírozott és az összedőlés határán van.

A Kreml közben továbbra is azt hangoztatja, Oroszországban nincsen járvány, sőt erős államként ők küldenek segítséget a bajba jutottaknak. Az „Oroszországból szeretettel” névre keresztelt csomag részeként nemrégiben száz orosz szakember és különféle orvosi eszközök érkeztek Rómába (más kérdés, hogy magas rangú forrásokra hivatkozó La Stampa szerint az eszközök 80 százaléka  nem vagy csak kis mértékben használható), szerda este pedig New Yorkban landolt az az orosz teherrepülőgép, amely maszkokat és egyéb orvosi felszereléseket vitt segítségül.

Kiemelt kép: Baris Oral / Anadolu Agency

Ajánlott videó

Olvasói sztorik