Az 1958-as francia alkotmány jogi atombombája a híres-neves 16. cikkely. Ez kimondja:
ha a köztársaság rendjét, az ország függetlenségét, területi egységét, nemzetközi kötelezettségeinek teljesítését súlyos és azonnali veszély fenyegeti, és az alkotmányos intézmények rend szerinti működése ellehetetlenül,
akkor az elnök politikai egyeztetések és az Alkotmánytanács véleményezése után megteszi a szükséges intézkedéseket az intézmények működőképességének biztosítása érdekében. Erről üzenetben (praktikusan tévébeszédben) értesíti a franciákat, a Parlament pedig hivatalból összeül, ilyenkor a Nemzetgyűlést feloszlatni nem lehet („békeidőben” az elnök majdnem korlátlanul feloszlathatja az alsóházat). Harminc nap után azonban a házelnököknek vagy hatvan képviselőnek, szenátornak lehetősége van arra, hogy az Alkotmánytanácshoz forduljanak, továbbra is indokolt-e még a rendkívüli hatalom fenntartása. A tanács nyilvános döntést hoz, ráadásul hatvan nap után hivatalból vizsgálja a kérdést, és bármikor megállapíthatja a rendkívüli hatalom végét.
Ennek megfelelően a felhatalmazási törvény az alkotmány 38. cikkelyére – a rendeleti kormányzást lehetővé tevő cikkre – hivatkozik, mely határozott időre és határozott tárgykörben engedi meg a kormánynak a rendeleti törvényalkotást azzal, hogy az így alkotott jogszabályokat később a parlamentnek ratifikálnia kell. Előfordul ilyen „békeidőben is”, ebben a ciklusban például az Emmanuel Macron által ígért újabb munkaügyi reformot fogadták el ilyen módon. A módszer hatásosságát a gyors döntéshozatal és a kevés vita adja, a ratifikációval kapcsolatos viták ugyanis mindig kisebb érdeklődést váltanak ki, mint egy bevezetés és hatályba lépés előtti parlamenti vita.
A jelen pillanatban kért felhatalmazás tehát korlátozott idejű és kiterjedésű (két hónapra szól, de törvénnyel meghosszabbítható), elsősorban az egészségügyi megelőző intézkedésekre és a gazdasági károk elhárítására szorítkozik, illetve létrehoz egy speciális közegészségügyi veszélyhelyzetet is. A felhatalmazási törvény egyébként felállított egy tudományos tanácsadó testületet is, melynek az a feladata, hogy segítse a kormány munkáját, és javaslatokat tegyen az ilyen kérdésekben: mit kell tenni ahhoz, hogy az olasz forgatókönyv megakadályozható legyen. A törvény persze nem jelenti azt, hogy a 16. cikkelynek nem lehet egyszer csak szerepe, ha például a kormánytagok nagy része „kidől”, vagy ha a parlament nem képes ülésezni, hiszen ekkor már az intézmények működését is veszély fenyegeti. Az esetleges határozatképtelenség lehetősége Magyarországon is felmerült, a kormány erre hivatkozva kért határozatlan időre felhatalmazást az Országgyűléstől.
A francia Nemzetgyűlés egyelőre innovatív eszközökkel próbálja orvosolni, pontosabban megelőzni a problémát. A házbizottság ülését már konferenciahívás keretében tartották, s ott megállapodtak a parlamenti ülésezési rend átalakításában. Ennek az átalakításnak a célja láthatóan az, hogy a rendkívüli időszakban garantálható legyen a parlament működőképessége. Közismert, hogy a francia parlamentben már jó néhány képviselő fertőzött, de van koronavírusos miniszter és két fertőzött államtitkár is, úgyhogy Franciaországban ez már messze nem elméleti kérdés. Úgy döntöttek, a Nemzetgyűlés mostantól visszafogja a működését (a napirendje egy részét egyébként is a kormány kontrollálja), de a járvánnyal kapcsolatos döntéseket meghozzák, a kormányhoz intézett kérdések óráját megtartják. Ugyanakkor ezeket a kérdéseket úgy szervezik, hogy az ülésteremben a frakcióvezetők és a felszólalók-kérdezők ülésezhetnek. Továbbá a szavazások esetén a frakcióvezetők jogot kapnak arra, hogy a teljes politikai csoport, frakció nevében voksoljanak.
Az intézkedés lényege természetesen az, hogy a képviselők minél kevesebbet érintkezzenek egymással, megakadályozható legyen a parlamenti határozatképtelenség, végső soron az intézmény működésképtelensége. Természetesen ezek a szabályok annyiban „sántítanak” és „problémásak”, hogy nem a parlamenti hagyománynak számító egyéni képviselői mérlegelésből indulnak ki, hanem a frakciófegyelemből, de ezúttal a képviselőcsoportok ebben állapodtak meg.
A jogi-alkotmányos kihívások tehát hasonlóak hazánkban és Franciaországban, tudniillik az állam működőképességét és gyors reakciókészségét biztosítani kell a járvány idején. E mellett a politikai és járványügyi vitapontok ugyanazok Franciaországban, mint Magyarországon:
- a tesztelés protokollja,
- korlátozott vagy nem korlátozott elérhetősége,
- a védőfelszerelések nemzetközi ellátási láncainak problémái,
- a kórházak felszereltsége,
- a nemzeti tartalékok mennyisége és elérhetősége,
- legyen-e, meddig tartson, milyen mélységű legyen a kijárási tilalom.
Ahogy a magyar kormány, úgy a francia is figyeli, hogy mások – a kínaiak, az olaszok, a spanyolok és a többiek – mit csinálnak, mit hibáznak, és próbálnak következtetni arra, hogy nekik mit és mikor kellene meglépniük a járvány feltartóztatása érdekében.
Egy orvosi szakszervezet azt kérte a napokban az Államtanácstól (a legfőbb közigazgatási bíróság szerepét is betöltő testülettől), hogy legyen Franciaország területén teljes kijárási tilalom. Az Államtanács e megkeresésre úgy vélekedett, hogy erre a teljes tilalomra nincsen szükség, illetve a megvalósítása nehézkes-problémás lenne, szükség van viszont a kivételek és engedélyek áttekintésére, praktikusan szigorítására.
Macron francia elnök egyébként sok jóval nem kecsegtet a következőkre nézve, háborúról, a harc kezdetéről beszél. Aki figyeli a napról napra emelkedő esetszámokat, a vasárnapra 4,2 százalékra ugró halálozási arányt, az egyelőre nem tud ezzel vitatkozni. Valószínűleg ez is magyarázza, hogy – amint Giuseppe Conte olasz miniszterelnöké – Emmanuel Macron francia elnök népszerűsége is megugrott az elmúlt napokban. A gazdasági károk és a válság okán balra húzódó elnök népszerűség-növekedése természetesen egy ilyen válsághelyzetben nem különösebben meglepő. De ne felejtsük el, hogy – bár rengeteg pénzt mozgat meg a francia kormány is a munkahelyek fenntartása érdekében – a gazdasági nehézségek zöme csak ezután jön, és egy recesszió elég gyorsan elsöpörheti azokat a lassan megmutatkozó, de azért érzékelhető eredményeket, amelyeket a franciák eddig elértek a munkanélküliség csökkentésében, és amelyeket 2022-re Macronék olyannyira szerettek volna felmutatni.
Mindez történik abban az országban, ahol az elnök is pontosan tudja, sőt, be is vallja, hogy forrnak a szociális feszültségek, és ahol egy évvel ezelőtt a sárga mellényesek válságától volt hangos a sajtó. Most lenne érdekes hallani, miről beszélt Emmanuel Macron alig titkolt szimpatizánsával, elődjével, a 2008-as összeomlást elnökként végigkísérő Nicolas Sarkozy-vel.
A szerző politológus, a www.franciapolitika.com szerkesztője
Kiemelt kép: Ludovic Marin /AFP)
