Nagyvilág

Ígérd meg, hogy lelövöd magad! – Németek ezrei masíroztak önként a halálba

A II. világháború végnapjaiban az Adolf Hitlerben csalódott, ugyanakkor a megszálló orosz katonák megtorlásától rettegő németek ezrei érezték úgy, hogy vesztes helyzetükből csak az önként vállalt halál jelenthet kiutat. Florian Huber és Imogan Taylor új könyve (Ígérd meg, hogy lelövöd magad!) megpróbálja felhelyezni a német történelem tablójára ezeket az embereket, akik nem tartoznak sem az elkövetők, sem az áldozatok, sem a hősök közé.

Margaret Bourke-White 39 évesen, az Egyesült Államok első női haditudósítójaként érkezett Németországba a II. világháború végén, azt követően, hogy megjárta többek között az észak-afrikai és az olasz frontot. A háború borzalmainak számos formájával találkozott, ezek közül sokat meg is örökített a saját fotóin, köztük egy olyat is, amelyről azonban utóbb évtizedekig nem beszéltek.

Az 1945 áprilisában a lipcsei városházán készült képein egy bútorokkal telezsúfolt iroda látható, és három ember alakja. Egy öltönyt viselő középkorú férfi az íróasztalnál ül, fejét a kezeire hajtja. Egy vele egyidős nő szoknyában és télikabátban egy bőr karosszékben látható, a bal karja lelóg a szék karfájáról, ujjával a szőnyeg felé mutat. Mögötte egy hosszú kabátot viselő fiatal nő fekszik egy bőrkanapén, kinyújtott lábai a földön pihennek. A fotó készítésének pillanatában már mindhárman halottak.

A férfi Kurt Lisso, Lipcse kincstárnoka, az asszony a felesége, Renate, a fiatal hölgy a lányuk, Regina. Mérget vettek be, miután megtudták, hogy Németország elveszítette a háborút, az amerikai katonák elérték a várost, és úgy érezték, nincs más választásuk, mint a halál. Ők hárman azok közé tartoznak, akik áldozatai lettek az 1945-ben Németországban kitört öngyilkossági hullámnak.

Történetük sokáig feledésbe merült, most azonban ismét reflektorfénybe került, miután megjelent Florian Huber és Imogen Taylor új könyve, amelynek címe, Promise Me You’ll Shoot Yourself, vagyis Ígérd meg, hogy lelövöd magad röviden és tömören össze is foglalja azt a kilátástalanságot, elkeseredettséget és csalódottságot, amely ilyen megrázó lépésre késztetett több ezer német polgárt.

Kurt Lisso és családja 1945 áprilisában. Fotó: Leemage / AFP

Jön az ellenség

Demmin egy 10 ezer lakosú város Észak-Németország keleti felén, a Peene, a Tollense és a Trebel folyók találkozásánál. A második világháború alatt számos lengyel, orosz munkaszolgálatos, valamint belga és francia hadifogoly dolgozott itt, de ezen kívül más jelek 1945-ig nem utaltak arra, hogy szörnyű harcok dúlnak a világ más részein. A háború utolsó évében aztán felgyorsultak az események, amikor a szovjetek előrenyomulásával egyre több menekült érkezett kelet felől a városba, akik megrázó történetekről számoltak be.

A Vörös Hadsereg 1945 januárjában indította meg az offenzívát Kelet-Poroszország ellen, és folyamatosan nyomult Berlin felé. Azok, akik nem tudtak időben elmenekülni, megtapasztalhatták a németek által elkövetett népirtás következtében felerősödő bosszút – írják könyvükben Huberék. Sok menekült beszorult a szövetségesek és a szovjet front közé, vagy egyszerűen legyalulták őket az orosz tankok. A magyarországi helyzethez hasonlóan a háború viszontagságai miatt meggyötört, a propaganda által feltüzelt és gyakran alkohol hatása alatt álló szovjet katonák valóságos ámokfutásba kezdtek. Különösen a német nők és lányok voltak kitéve veszélynek, életkortól függetlenül.

A becslések szerint akár kétmillió német nőt is megerőszakolhattak a Vörös Hadsereg katonái a háború végnapjaiban.

Május elején a Demminben állomásozó német csapatok már tudták, hogy a háborút elvesztették, és közelednek a szovjetek, a harc nélküli visszavonulás árát pedig a civilekkel fizetették meg: egyrészt mindenféle védelem nélkül odadobták őket az ellenségnek, másrészt még a menekülés lehetőségét is elvették tőlük. A helyi lakosságot és a menekülteket ugyanis megakadályozták abban, hogy a nyugat felé vezető utakon elhagyják a várost, nehogy feltartsák az ország belseje felé tartó német katonákat. Akik aztán, amint átkeltek a Peene folyón, felrobbantották maguk mögött a hidakat, elvágva az utat a menekülő lakosság elől.

A mennyországba megyünk

Ursula Strohschein, aki kislányként nézte végig ezt, évekkel később úgy emlékezett vissza, hogy

éjjel-nappal tüzet és sűrű füstöt láttunk.

A német és szovjet csapatok által felégetett házak napokig égtek, a demmini óvárosban egész utcák pusztultak el. A város épületeinek fele, egyes becslések szerint a kétharmada pusztult el.

A lakosság egy része a közeli erdőkbe és mocsarakba menekült vagy a várost körülvevő nyári lakokban bújt el. Mások a házuk alatti pincében próbálták átvészelni ezt az időszakot. Sokan azonban úgy érezték, vége mindennek. Arra számítottak, hogy a szovjetek és a szövetségesek majd rajtuk fognak bosszút állni a német nép nevében elkövetett borzalmak miatt, ezért inkább önként a halált választották.

1945. április 30. és május 3. között korábban soha nem tapasztalt öngyilkossági hullám helyszíne volt Demmin: fiatal férfiak és nők, házaspárok, erejük teljében lévő emberek, nyugdíjasok és idősek vetettek véget önkezükkel az életüknek. Sokan a gyermekeiket is magukkal vitték a halálba: újszülötteket, kisgyerekeket, iskolásokat és fiatalokat.

Demmin romjai. Fotó: Wikswat / Wikipedia

Máig nem lehet tudni, pontosan hányan haltak meg így, de az biztos, hogy csak ebben a városban több százan. Az egyik leggyakoribb mód az akasztás volt, a családapák és az anyák előbb a gyermekeikkel végeztek, aztán magukkal. Mivel Demmin közelében nem csak folyók, hanem csatornák és tavak is vannak, rengetegen fojtották magukat a vízbe. Volt olyan édesanya, aki magára kötözte a kisgyerekeit, majd begyalogolt velük a folyóba. Előfordult olyan eset, hogy csak a gyerekek fulladtak meg, túl erős volt ugyanis a szülő túlélési ösztöne, és ő végül életben maradt.

Karl Schlösser 11-12 éves fiú volt ekkoriban, a családjával sokáig a saját pincéjükben bujkált. Egyik nap, amikor a szovjet csapatok rájuk találtak, két katona kirángatta az édesanyját a pincéből, felvitték az emeletre és megerőszakolták. Magdalena Schlösser túlélte a támadást, de valami megváltozott benne. Még aznap a család összepakolt néhány holmit, és a város melletti erdőbe menekült. Karl később azt mesélte, hogy amikor egy tisztásra értek, hirtelen ott termett előtte az édesanyja, a kezében egy, a lakásból elhozott borotvapengével. Azt kiabálta:

A mennyországba megyünk, hogy újra együtt legyünk az apáddal!

Magdalena Schlösser azt tervezte, hogy sok más demmini lakoshoz hasonlóan, ő is elpusztítja a családját, majd magával is végez. Karl nagyapjának azonban sikerült kirángatnia a kezéből a pengét, és végül senki sem sérült meg. Utóbb soha többé nem beszéltek erről az incidensről.

A helyi temető gondnokai összesítést készítettek az abban a néhány napban történt halálesetekről. A 28 oldalas füzetben több mint 600 ember halálát jegyezték fel, a legtöbb esetben az öngyilkosságot jelölték meg halálokként – már ahol ez egyértelmű volt.

Sajnos, három nap múlva felébredtem

A Demminben történtek nem számítottak egyedi esetnek, az öngyilkossági hullám terjedése térképszerűen követte a győztes csapatok vonulását Kelet-Poroszországtól az Odera és a Neisse vonaláig. Ugyanakkor semelyik nyugatnémet régióban nem volt olyan mértékű tömeges öngyilkosság, mint Poroszországban, Sziléziában, Pomerániában, Mecklenburgban, Brandenburgban és Berlinben.

Egy 1949-ben közzétett statisztika szerint 1945-ben 7057 öngyilkosság történt Berlinben és környékén, ennek több mint a fele (3881) áprilisban. Ez azt jelenti, hogy abban a hónapban naponta 129 ember lett öngyilkos. Az ilyen jellegű halálesetek száma az előző évhez képest megötszöröződött.

Az egyes települések lakosai évekkel később így idézték fel az akkor történteket:

  • Tempelburg: Egyik reggel a házmester a kertjében négy holttestet talált egy fa alatt (férfiak és nők), három holttest pedig a fán lógott.
  • Occalitz: Csak az erdőben, 62 ember lelte halálát, volt, aki a tóba fojtotta magát, volt, akit az erdész lőtt le, mások mérget vettek be vagy felakasztották magukat.
  • Kurzig: Egy fiatalasszony lelőtte a gyerekeit, majd magával is végzett. A férje, aki katona, hagyta otthon neki a pisztolyát.
  • Breslau mellett: Éjjel Quadronoxot vettem be, de sajnos három nap múlva felébredtem.
  • Possen: A nagybátyám, az édesanyám és az öcsém úgy lettek öngyilkosok, hogy túl gyorsan zárták le a széntüzelésű tűzhelyet. Azt akarták, hogy én is velük tartsak, de egy idő után nem bírtam tovább és elmenekültem.

Minden elveszett

Florian Huber és Imogen Taylor könyvében próbálja megfejteni azokat az okokat, amelyek az öngyilkosságokhoz vezettek. Szerintük a korabeli szemtanúk sablonos magyarázatai, mint a megtorlástól és erőszaktól való félelem, nem okozhatott önmagában ilyen mértékű elkeseredettséget. Más okok is szerepet játszhattak a történtekben.

1933 tavaszán, Adolf Hitler hatalomra kerülésekor az egész Harmadik Birodalom euforikus hangulatba került. Az első világháborús vereség és az azt követő gazdasági válság alaposan megtépázta Németországot, az emberek kilátástalannak látták a helyzetüket, Hitler azonban azt ígérte, újra naggyá teszi a német népet, amely pedig készen állt arra, hogy bárhová kövesse a Führert. Ugyanakkor a nácik által elkövetett atrocitásokat is látták, és az e miatti félelem már a kezdetektől ott munkált a németekben. Hogy ezzel az ellentmondással együtt tudjanak élni, kitaláltak maguknak egy alternatív valóságot.

Az eufória azonban nem volt tartós: az 1933-at követő években a németek hangulata folyamatosan változott, az egyik nap boldogok voltak, másnap lehangoltak. A kormány ezért folyamatosan úgy alakította a propagandát, hogy a közhangulatot pozitív irányba befolyásolja.

Fotó: Keystone/Getty Images

A hitleri ideológia egyik legfontosabb eleme volt a valamihez tartozás, a bajtársiasság érzése. Ez motiválta azt a több millió német fiatalt is, akik csatlakoztak a Hitlerjugendhez. Sokuk nyomorúságos körülmények között, az erőszakot elfogadó családban élt, de a beavatási ünnepség után úgy érezhették,  végre beléptek a felnőttkorba. Szerették, hogy kevésbé függnek a felnőttektől – a szüleiktől és a tanáraiktól –, a közös kirándulások és „a birodalom építése” pedig összekovácsolta őket. Azzal, hogy ezek a fiatalok hagyták, mások mondják meg nekik, mivel tölsék a napjaikat, hogyan öltözzenek és milyen szavakat használjanak, nemcsak az otthoni élet terheitől szabadultak meg, hanem a felelősségtől is.

Amikor azonban már biztos volt a hitleri Németország bukása, a társadalmi egység is elkezdett felbomlani. Egyre többen fordultak el az állami ideológiától, magától a Führertől is, mert ráébredtek, hogy ő volt az, aki magával rántotta az országot a semmibe. Ebben a káoszban felbomlottak az öngyilkosságot övező tabuk, az emberek teljesen nyíltan beszéltek arról, hogy milyen módon akarnak véget vetni az életüknek, amit a hallgatóság általában fásultan vett tudomásul.

Néhány héten belül azonban részben visszaállt a rend, és az öngyilkosság újra tabutéma lett. Demmin, Berlin, Lipcse és Siefersheim halottai nem kaptak helyet a német történelem tablóján, amely az elkövetőkre, az áldozatokra és az esetleges hősökre koncentrált – írja Florian Huber és Imogen Taylor. Mivel nem illettek bele a hivatalos narratívába, az öngyilkosságok egyéni tragédiák maradtak. Még akkor is, ha több tízezer ember lelhette így halálát.

A könyv címét adó mondatot egy Demminben élő apa mondta a felnőtt lányának, mielőtt ismeretlen helyre távozott volna otthonából, a szovjet csapatok megérkezésekor. A férfi elővett egy pisztolyt és otthagyta a lányának, hogy azzal végezzen magával. A lány erre képtelen volt, kidobta a fegyvert, de az apját sosem látta többé.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt kép: Hulton Archive/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.