Élő Nagyvilág

Obama: A jóért harcolni megéri

Elektori szavazatok száma:

218
289
Clinton
Trump
47,5
47,7
58,499,532
58,656,775

Egész Amerika egy nagy csatatér

A szoros eredményt hozó államokban jelenleg ez a helyzet:

Trump vezet Michiganben, Wisconsinban, Floridában, Arizonában, Észak-Karolinában, Georgiában és New Hampshire-ben.

Clinton vezet Virginiában, Coloradóban, Iowában és Pennsylvaniában.

Minél nyugatibb államról van szó, annál alacsonyabb a feldolgozottság. Florida meg csak nem akar véget érni.

Sanders megmondta: csak ő győzheti le Trumpot

Ha le akarják győzni Donald Trumpot, akkor álljanak be kampánya mögé – üzente a Demokrata Pártnak a demokrata elnökjelöltségért küzdő Bernie Sanders (2016. május 19.)

Ennyi.

s

Rettegő üzemmódba kapcsoltak a piacok

Már kedd éjjel érezhető volt az elnökválasztás okozta bizonytalanság a pénzügyi piacokon a Washington Post szerint. A Dow Jones index 446 pontot (2,4%), a Nasdaq 134 pontot (2,8%), az S&P 500 pedig 64 pontot (3%) vesztett. A befektetők nagy menedékének, az aranynak az ára máris felugrott 2,7 százalékkal, ahogy megnőtt rá a kereslet. Az ázsiai tőzsdék is marhára megrémültek. A CNN-ben azt is megtudtuk, a mexikói peso is nagyot esett a dollárral szemben, ami nem is csoda a latinókkal ellenséges Trump felfejlődése nyomán.

Trump meggyőzött pár favágót

A CNN előrejelzése szerint Donald Trump nyeri Montana államot, ez ugyan csupán 3 elektori szavazatot jelent, de mostanra már ennek is felértékelődött a jelentősége.

Egyelőre túl korai jósolni Iowa és Nevada ügyében, mindkét állam 6-6 elektort jelent.

Utah szintén korai, 6 elektori szavazat, de itt még okozhat meglepetést a különutas Evan McMullin, aki főleg Trumptól veheti el a szavazatokat.

A bizonytalan államok még mindig billegnek

Ahogy említettük, Floridában továbbra is folyik az idegek tépése: 95 százalékos feldolgozottságnál Donald Trump vezet 49 – 47,8 százalékos arányban.

Ohióban 81 százalékos a feldolgozottság, itt is Trump áll az élen, 52,9 – 42,7 százalék a verseny állása.

Virginia nagyon billeg, 47,6 – 47,3 százalék volt az állás, Trump javára, a szavazatok 80 százalékos feldolgozottságnál, 81 százaléknál viszont Clinton átvette a vezetést, 47,5 – 47,4 százalék az állás

Georgiában sima Trump-győzelem várható, 45 százalékos feldolgozottságnál 58,1 – 39,2 arányban a republikánusoknak áll a zászló.

Észak-Karolinában szintén Trump áll jelenleg az élen, 49,9 – 47,5 az állás 78 százalékos feldolgozottságnál.

Michiganben egyelőre Trump áll az élen, 49,5 – 45,4 a pillanatnyi állás, de még csak a szavazatok 20 százalékát számolták meg.

New Hampshire-ben is van még min izgulni: 47,8 – 47 százalékos arányban Trump vezet, 30 százalékos a feldolgozottság.

Wisconsinban szintén a republikánus jelölt áll jobban: 50,8 – 44,1 százalék a megoszlás, 21 százalékos feldolgozottságnál.

Coloradóban 51 százalékos feldolgozottságnál Clinton vezet 49,4 – 43,2 arányban.

A kulcsfontosságú Pennsylvániában egyelőre magabiztos Clinton-előny figyelhető meg: 57,6 százalék – 39,2 százalék az állás a demokrata jelöltnek, de még csak a szavazatok negyedét dolgozták fel.

Add, uram, hogy ne ismétlődjön meg 2000!

A Twitteren egyre többen írják ki magukból viccesen a rettegést, hogy nehogy megismétlődjön a 2000-es rémálom, amikor Al Gore és George W. Bush küzdelme olyan szoros válsztásba torkollt, hogy Floridában újra kellett számolni a voksokat. Bush jött ki jól ebből, ő marta el a floridai elektorokat.

Bazi nagy gyomrost kaptak a demokraták

Megmaradt a republikánus többség a képviselőházban a CNN előrejelzése szerint, ami Clintonnak rossz jel, ha ő fog nyerni. Itt nehezebb ügyük is lett volna a demokratáknak, erős volt a republikánus többség a Kongresszus alsóházában. A szenátusi választások még nem dőltek el ennyire, ott nincs is akkora többsége a konzervatív oldalnak.

Egy ide, egy oda

Connecticut Clintoné, ez 7 elektort jelent, eközben Trump elvitte Louisianát, ami 8 elektor a republikánus jelölt konyhájára.

A Clinton kampányközpontban egyre több az aggodalmaskodó arc, Trumpéknál viszont szélesednek a mosolyok.

És mindeközben Floridában még mindig nincs eredmény…

 

Így köszönjön meg neked bármit a Trump!

Donald Trump kampánya előre bekészített pár térképet, amivel megköszönheti gyorsan a Facebookon minden egyes államnak, hogy rá szavazott. Íme, Arkansas felé a köszönetnyilvánítás:

Forrás: Facebook/ Donald J. Trump
Forrás: Facebook/ Donald J. Trump

Clinton szavazói kezdenek nagyon idegesek lenni

Hillary Clinton támogatói, a Clinton-kampány eredményváró rendezvényén, New Yorkban. A tekintetek mindent elmondanak. Szoros. Nagyon szoros.

People watch elections returns during election night at the Jacob K. Javits Convention Center in New York on November 8, 2016. US Democratic presidential nominee Hillary Clinton will hold her election night event at the convention center. / AFP PHOTO / DON EMMERT
Fotó:Gettyimages
People watch elections returns during election night at the Jacob K. Javits Convention Center in New York on November 8, 2016. US Democratic presidential nominee Hillary Clinton will hold her election night event at the convention center. / AFP PHOTO / DON EMMERT
Fotó:Gettyimages

Közben a New York Times adatgurujai szerint Clintonnak 50 százaléka esélye van jelenleg arra, hogy megnyerje az elnökválasztást.

Trump jelenleg nyerésre áll egy rakás kulcsfontosságú ingaállamban: Észak-Karolina, Florida, Virginia, Michigan, New-Hampshire, Ohio felé billen.

Nagy falatot nyelt le Trump

Texas csak ideig-óráig volt szoros, Trump vitte el végül, ahogy a szomszédos Arkansas is az ölébe pottyant Ebből Texas volt értékesebb, Trump átvette a vezetést és már száznál is több elektora van.

Florida tovább tépi az idegeket, számos másik állammal együtt

Floridában lelassultak a szavazatszámlálók, hosszú ideig 91 százalékon állt a feldolgozottság, most is 92 százalékot mutat a CNN grafikonja, Trump vezet 49,2 – 47,6 arányban.

Ohióban hasonló a helyzet, igaz ott még csak 31 százalékon áll a szavazatok feldolgozottsága. Trump 49,2 – 46,9-re vezet.

Virginiában 66 százalékos feldolgozottságnál 49,5 – 45,4 az állás Trump javára.

Georgiában 29 százalékos feldolgozottságnál 62,5 – 35,1 arányban szintén Trump vezet.

Észak-Karolina is nagyon szoros, 69 százalékos feldolgozottságnál 48,8 – 48,7 az állás, Clinton 0,1 százalékos hátrányban.

New Hampshire-ben 49,9 – 45% az állás Clinton javára, de itt még csak a szavazatok 13 százalékát dolgozták fel.

Hasonó a helyzet Michiganben, ahol 48,7 – 46,2 Clinton előnye, de csak 11 százalékos a feldolgozottság.

Pennsylvaniában szintén: 5 százalékos feldolgozottságnál 54,9 – 30,8 Clinton javára.

Coloradóban 7 százalékos feldolgozottságnál 57,9 – 35,8 arányban Clinton vezet.

Ismerünk legalább egy embert, aki valószínűleg hasonlóan érez Floridával kapcsolatban, mint a mostani jelöltek:

New York Clintoné, Texas meglepően szoros

Fontos államot, New Yorkot nyerte meg Clinton, ezzel 29 elektort szerzett egy csapásra.

Trumpé lett Kansas, Nebraska, Wyoming, Észak-Dakota és Dél-Dakota, ezek kevés elektorral rendelkező államok.

Korai lenne eredményt mondani sok államban, ezen belül a republikánus fellegvár Texas meglepő, de Arizona, Colorado, Florida, Észak-Karolina, Michigan, Georgia, Virginia is szoros.

Fogy a lazac Clintonéknál

Clintonék jelenleg a New York-i Peninsula Hotelben vannak, követik az eredményeket. Hillaryval van férje, Bill, valamint lányuk Chelsea és a férje és gyerekei is (egyikük Hillary-mintás ruhában) – írja a Politico. Kis lazacot, sült zöldséget és Bill számára vegán pizzát fogyasztottak, de sült krumpli is akadt. Eközben Hillary Clinton beszédén már dolgoznak, Bill viszont nem tervez megszólalni az eredményhirdetésen.

Obama már tompítani próbálja az ellentéteket

Beszédet intézett a néphez Barack Obama elnök a BuzzFeeden keresztül. Nagyjából arról szólt a beszéd, hogy Amerikát csak megerősíti még egy ilyen bizarr választás is, és az amerikaiaknak örülni kell a demokráciának, elmenni szavazni nemcsak most, hanem polgármesterre is, ha kell. Azt is kérte az elnök, hogy a választópolgárok legyenek kedvesebbek egymáshoz. Mindegy is, mi történik, a nap ugyanúgy felkel majd Amerika felett, ami a Föd legnagyszerűbb országa.

Dél-Karolina és Alabama is Trumpé

Mindkét állam 9-9 elektori szavazatot tesz hozzá Donald Trump jelenlegi eredményéhez. Eközben Florida továbbra is túl szoros és hasonló a helyzet Arkansasban is, ahol Bill Clinton korábban kormányzó volt.

Teherautókkal zárták körül Clinton és Trump főhadiszállását

Homokkal telepakolt dömperekkel kerítették be a Trump Towert és a Peninsula Hotelt, ahol a republikánus és a demokrata jelöltek várják az eredményeket. A magyarázat szerint erre biztonsági okokból volt szükség. Egyrészt a dömperek védenek az esetleges autóba telepített pokolgépek ellen, illetve a biztonsági szakértők szerint akkor is hasznos segítséget nyújthatnak, ha komolyabb demonstrációkra kerülne sor.

 

Paul Wertheimer biztonsági szakértő a Wired magazinnak nyilatkozva annyit mondott: “soha nem láttam olyan választást az Egyesült Államokban, ahol ilyen intézkedésekre lett volna szükség”.

Darabokra hackelték Trump kampányoldalát

Nagyon vicces hibára figyeltek fel Donald Trump hivatalos weboldalán szemfüles netezők. A sajtóarchívum webcímét megpiszkálva el lehetett érni, hogy a weboldal nyitóképén egy tetszőlegesen választott szöveg jelenjen meg.
Erre természetesen lecsaptak a vicces kedvű trollok és egy sor csodálatos megoldással álltak elő:

 

Példa a rossz webdesignra

Ted Cruz a Zodiákus – utalva rá, hogy Trump egykori republikánus ellenfele hasonlít a horoszkópos sorozatgyilkosról készült fantomképekre.

Olyan kár, hogy csak most jöttünk rá erre a hibára.

Lássuk be, Shoshana Weissmannak igaza van.

Kollektívan kezd elegünk lenni Floridából

A legfontosabb állam, amin gyakorlatilag az egész elnökválasztás múlik, körömrágóan izgalmas. A CNN-en 20 percenként mondanak új eredményeket és már az említésétől kiráz minket a hideg. “Too early to call” azaz még nem lehet megmondani az eredményt – mondogatja Wolf Blitzer. Jelenleg 3 469 644 szavazat Clintonnak és 3 357 250 Trumpnak. De ez 5-10 percenként változik. Ki tudja mi lesz.

Államok özönében nyerhetett Clinton

Rengeteg államban zárták be a szavazóköröket, a CNN egyből öntötte magából az előrejelzéseket, hol ki nyerhetett:

Illinois, New Jersey, Massachusetts, Maryland, Rhode Island, Delaware, Washington D.C. Clintonnak,

Oklahoma, Tennessee, Mississippi Trumpnak hajolt be (a RealClearPolitics Dél-Karolinát is odaadta Trumpnak).

Floridát még mindig nem lehet megtippelni, de Pennsylvania és New Hampshire is lutri.

No de hogy áll a többi választás?

Mint azt ma már megírtuk, a leendő elnök szempontjából nem mindegy, milyen többségű szenátus és képviselőház felett kell dolgoznia. Néhány szenátort és az összes képviselőt újraválasztják most, megnéztük a RealClearPoliticsen, mi a helyzet.

A szenátusi választáson jelenleg úgy tűnik, a republikánusok behúzzák Kentuckyt, Ohiót, Dél-Karolinát, a demokraták pedig Vermontot. A képviselőházban eddig 7 demokrata és 13 republikánus hely kelt el. A kormányzói választásokon még nincs eredmény.

Jobban rettegnek Trumptól, mint Clintontól

Az ABC News exit-poll felmérései szerint Trump nagyobb félelmet kelt a választókban, mint Clinton, különösen a nők körében: a nők 43 százaléka tartaná ijesztőnek a Trump-elnökséget, míg a férfiaknál ez a szám csak 31 százalék. A Clinton-szavazók 72%-á rémül meg egy Trump-elnökség lehetőségétől, miközben a Trump-támogatók 59%-a Clinton elnökségétől.

Olvasói sztorik