Nagyvilág

Nem megoldás a jövőben, ha a katonákat a határra vezényeljük

Problematikus fejleménynek nevezte az Európai Unió soros elnökségét betöltő Luxemburg bevándorlásért is felelős külügyminisztere a szlovén parlament döntését arról, hogy a hadsereg felhatalmazást kapott a segítségnyújtásra az ország határainak megvédésében a Szlovéniába érkező közel-keleti menekülthullám közepette.

Jean Asselborn a Deutschlandfunk német közszolgálati rádiónak adott szerdai interjújában úgy fogalmazott, “ez nem lehet a jövő Európája”. A szlovén parlament szerda hajnalig tartó maratoni vita után hatalmazta fel a hadsereget arra, hogy segítséget nyújtson a rendőrségnek az ország határainak megvédésében. Ezzel Magyarországot követően Szlovénia lett a második olyan európai uniós tag- és schengeni övezeti ország, amely kerítést emelve lezárja határait a menekültáradat megfékezésére.

A szlovén kormány szerint naponta legfeljebb 2500 migránst tudnak befogadni. Miro Cerar miniszterelnök szerint ehhez képest hétfőn több mint nyolc-, kedd délig pedig további hatezer migráns érkezett szlovén területre, és nagy részük illegálisan, a zöldhatáron keresztül jutott be az országba.

Jean Asselborn közvetlenül nem akarta bírálni Szlovéniát, sőt, úgy fogalmazott, talán ez most az egyetlen lehetőség ott. Hozzátette: elképzelhetetlennek tartja, hogy emberekre lőjenek. Néhány nappal ezelőtt a bolgár-török határon egy visszapattanó rendőrségi lövedék halálosan megsebesített egy menekültet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik