Nagyvilág

Putyin előkerült: a kirgiz elnökkel üldögél

Az orosz elnök mégsem tűnt el: most éppen Almazbek Atambajev kirgiz elnökkel beszéli meg a dolgokat Szentpéterváron.

 A Twitteren egy fotót is látni a tárgyaló elnökökről.

Vlagyimir Putyinnak ráadásul a héten nem is ez az egyetlen hivatalos programja, ami rácáfolni látszik a közel tíznapos eltűnése körüli pletykákra. Az orosz elnök pénteken a hozzá hasonló demokratikus eszközökkel kormányzó Nurszultan Nazarbajev kazah és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfővel találkozik Asztanában, a kazah fővárosban. Az elnökök egyebek között az ukrajnai helyzetet, a gazdasági együttműködés kérdéseit és az eurázsiai integrációs folyamatot vitatják meg – tartalmazza a hivatalos tájékoztatás.

Vlagyimir Putyin a múlt pénteken utazott volna a kazah fővárosba, de a Kremlben elhalasztották a programot. A Slon.ru független orosz hírportál szerint Asztanában akkor azt feltételezték, hogy az orosz elnök betegségével kapcsolatos a halasztás, de Dmitrij Peszkov szóvivő közölte, hogy a politikus jó egészségnek örvend.  Ezek után különböző találgatások kaptak lábra a sajtóban Putyin egészségi állapotáról, sőt egyesek azt is tudni vélték, hogy a politikust a hatalomból is eltávolították. Jól értesült hírforrások szerint a kormányban és a hatalom felső szintjein is változásra lehet számítani Oroszországban.  

“Az élet unalmas lenne pletykák nélkül” – mondta Putyin egy újságírói kérdésre válaszolva, mikor a tizenegy napos “eltűnéséről” kérdezték.

Az utóbbi néhány napban valóban nem jelent meg a nyilvánosság előtt az egyébként szinte naponta különböző rendezvényeken szereplő orosz államfő. Utoljára március 5-én tárgyalt Matteo Renzi olasz kormányfővel, majd vele együtt csak egy rövid tájékoztatót tartott. Az elnök március 8-án a Kremlben olyan asszonyok körében köszöntötte a nemzetközi nőnapon az orosz nőket, akiknek a gyermekei kiemelkedő eredményeket értek el a művészetekben, sportban és az élet más területén. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik