Nagyvilág

Ebola: eddig több mint 1900 halott

Március óta tart a Nyugat-Afrikában kitört járvány.

“A legfrissebb, eheti jelentés szerint 3500 megerősített (ebolás) megbetegedés történt Guineában, Sierra Leonéban és Libériában, és több mint 1900-an haltak bele (a kórba)” – mondta Margaret Chan, a WHO igazgatója Washingtonban újságíróknak.

A WHO igazgatója leszögezte, hogy a járvány továbbra is gyorsan terjed. Ezt jelzi az is, hogy a múlt héten az ENSZ szakosított egészségügyi szerve még megközelítőleg 1500 megbetegedésről és 3000 fertőzött emberről tudott, tehát egy hét alatt a halálos áldozatok száma 400-zal, a fertőzötteké pedig félezer fővel nőtt – adta hírül az MTI. 

Chan szerint a vírus terjedésének megfékezése még hat-kilenc hónapig tart, amennyiben az érintett országok megfelelő nemzetközi segítségben részesülnek. A WHO egyébként már hónapokkal ezelőtt is azt közölte, hogy fél éven belül megállítható a vírus.

Az idei a legsúlyosabb és a legtöbb halálos áldozatot követelő Ebola-járvány a vírus négy évtizeddel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése Guineában kezdődött, a járvány azóta Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt, és néhányan Nigériában is megfertőződtek.

Kis számú ebolás megbetegedést Szenegálban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is regisztráltak. Mivel azonban ezek elszigetelt esetek, és nem a három nyugat-afrikai országban tomboló járványhoz köthetőek, ott akár nyolc héten belül is kiirtható a vírus.

Az Ebola vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik