Nagyvilág

Az ENSZ a 2004-es cunamihoz hasonlította az Ebolát

Az amerikai járványügyi hivatal szerint az elkövetkező két hétben jelentősen nőhet a megbetegedések száma.

Az Indiai-óceánon 2004-ben végigsöprő szökőárhoz és a 2010-es nagy erejű haiti földrengéshez hasonló terhet ró a nemzetközi közösségre az ENSZ-főtitkár egyik helyettese szerint a nyugat-afrikai Ebola-járvány.

Válságos és aggasztó a helyzet

A járványról szólva Jan Eliasson ENSZ-főtitkárhelyettes kedden azt mondta: ez az egyik legsúlyosabb egészségügyi válság, amellyel a világszervezetnek valaha meg kellett birkóznia. “A helyzet válságos, aggasztó, de felülkerekedünk rajta” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a járvány az érintett országok infrastruktúrájának és a világ szolidaritásának tesztje.

“A mostani járvány kiterjedtebb, összetettebb és komolyabb minden korábbinál az Ebola 40 éves történetében” – hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója. Margaret Chan emlékeztetett arra, hogy a vírus most először ért el sűrűn lakott területeket, ami különösen megnehezíti a kór elleni harcot. Az Ebola terjedése globális fenyegetés, a világnak segítenie kell. szakemberekkel, felszereléssel vagy pénzzel – hangsúlyozta, ugyanakkor ő is azt mondta, hogy a mostani járvány leküzdhető és le is fogják küzdeni.

Az amerikai járványügyi központ igazgatója szerint ehhez azonban komoly erőfeszítésekre van szükség. Thomas Frieden nyugat-afrikai látogatása után nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy a megbetegedések száma jelentősen nőhet az elkövetkező két hétben, a kormányokat pedig cselekvésre sürgette. A szakember megjegyezte, hogy a járvány veszélyezteti az érintett országok – elsősorban Libéria, Guinea és Sierra Leone -, valamint a velük szomszédos államok stabilitását. “Nem az jelenti a feladatot, hogy kitaláljuk, mit kell tenni, hanem az, hogy most azonnal cselekedjünk” – emelte ki.

Újabb amerikai orvos betegedett meg

Az amerikai elnök videoüzenetben sürgette a nyugat-afrikaiakat, hogy viseljenek kesztyűt és maszkot, ha ebolás beteget ápolnak vagy temetnek el. A Fehér Ház honlapján közzétett felvételen Barack Obama óvott a hagyományos temetési szertartásoktól, amelyek során hozzáérnek az Ebola-betegségben elhunytak testéhez. A vírus vér és más testnedvek útján fertőz, a temetési szertartások pedig nagyban hozzájárultak a mostani járvány terjedéséhez.

Közben a SIM USA elnevezésű amerikai jótékonysági szervezet közölte, hogy egy Libériában dolgozó orvosa elkapta a vírust. A szakember azonnal elkülönítette magát, amint észlelte a tüneteket, s később a szervezet egy monroviai táborába szállították, jelenleg ott lábadozik. Ő a második amerikai orvos, aki elkapta a kórt.

Március óta több mint 1500-an haltak meg a betegségben Nyugat-Afrikában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik