Külföld

Százezrek nyögik Csernobilt

admin
admin

2011. 04. 26. 14:38

Egyes becslések szerint négyezer ember halt meg a csernobili atomkatasztrófa következményeként. A baleset a rossz tervezés és emberi mulasztások miatt következett be, a szovjet vezetés nem sokat törődött a biztonsággal. Huszonöt éve történt a legkomolyabb atomerőmű-baleset.

A csernobili atomerőmű az ukrajnai Pripjaty városa mellett áll, 18 kilométerre Csernobil várostól, Kijevtől 110 kilométerre északra. Négy atomreaktora mindegyike 1 GW teljesítményű. A négy blokk együtt Ukrajna áramtermelésének 10 százalékát adta a baleset idején. Az erőmű építése az 1970-es években kezdődött, az 1. reaktort 1977-ben adták át, a három következőt 1978-ban, 1981-ben és 1983-ban. 1986. április 26-án, szombaton, hajnali 1:23:58-kor a csernobili atomerőmű 4-es reaktora gőzrobbanás következtében kigyulladt, és robbanások sorozata után bekövetkezett a nukleáris olvadás.
A baleset okáról két, egymásnak ellentmondó hivatalos elmélet született. Az első, amely 1986 augusztusában jelent meg, egyértelműen az erőmű üzemeltetőit okolta. A másik, 1991-ben megjelent elmélet szerint a reaktor tervezési hibájából következett be a katasztrófa, pontosabban a szabályzórudak miatt. Mindkét elméletet támogatják különböző csoportok, de független szakértők szerint egyik elmélet sem igaz teljes egészében.

A biztonságot akarták fejleszteni

Egy másik fontos tényező, ami hozzájárult a katasztrófához, az volt, hogy az üzemeltetőket nem értesítették a reaktor egyes hibáiról. Ehhez hozzájárult még, hogy a kezelőszemélyzet nagyrészt olyanokból állt, akiket nem az RBMK típusú reaktorokhoz képeztek ki: az igazgatónak, V. P. Brjuhanovnak például szénfűtésű erőművekhez volt képesítése és tapasztalata. Főmérnöke, Nyikolaj Fomin szintén a hagyományos erőművekhez értett, Anatolij Gyatlov pedig, a 3. és 4. reaktorok főmérnökhelyettese csak kisebb atomreaktorok területén rendelkezett tapasztalattal.

A helyzet ma, képek Csernobilból. Fotó: Kallos Bea / MTI

A helyzet ma, képek Csernobilból. Fotó: Kallos Bea / MTI

1986. április 25-én a 4. reaktort ideje volt leállítani a rendszeres karbantartási munkálatok céljából. Úgy döntöttek, kihasználják a lehetőséget, hogy teszteljék: a reaktor turbinagenerátora képes-e külső forrásból származó áram hiánya esetén elég elektromosságot termelni a biztonsági rendszerek (különösen a hűtővízszivattyúk) működtetéséhez. Április 25-én, pénteken hajnalban 1:00 órakor megkezdték a 3,2 gigawatt hőteljesítmény csökkentését.

Költséghatékony burkolat

Bár a teljesítménycsökkenés mértéke csaknem elérte azt a szintet, amit a biztonsági előírások már tiltanak, az üzemeltetők folytatták a kísérletet. Az ellenőrzőpanelen semmi nem jelezte a reaktor instabil állapotát, és valószínű, hogy az üzemeltetők közül senki nem volt tudatában a veszélynek. A vízpumpákat ellátó áramforrást elzárták, és ahogy a turbinagenerátor vette át a működtetésüket, a vízmennyiség csökkent. A turbina lekapcsolódott a reaktorról, amiben nőni kezdett a gőzmennyiség. Ahogy a hűtőfolyadék kezdett felforrósodni, gőzbuborékok keletkeztek a hűtőcsövekben. A csernobili RBMK reaktornak magas a pozitív üregtényezője, ami azt jelenti, hogy a víz neutronelnyelő hatása nélkül a reaktor ereje gyorsan nő, működtetése egyre veszélyesebbé válik.

1:23:40-kor az üzemeltetők megnyomták az AZ-5 („Vészhelyzet elleni védelem 5”) gombot, ami elindította az összes szabályzórúd azonnali visszaillesztését. Nem tudni, hogy ezt azért tették, mert már észlelték a vészhelyzetet, vagy csak azért, mert befejezték a kísérletet és le akarták állítani a reaktort a karbantartás megkezdéséhez. A szabályzórudak visszaillesztése sokáig, 18-20 másodpercig tartott, a túlzott energiakibocsátás a szabályzórudak deformálódását eredményezte és megakadtak, mikor alig egyharmaduk volt beillesztve, és nem voltak képesek leállítani a reakciót. 1:23:47-re a reaktor teljesítménye 30 GW-ra ugrott, a normális teljesítmény tízszeresére. Az üzemanyagrudak olvadni kezdtek, és a gőz nyomása egyre nőtt. Ez gőzrobbanást eredményezett, ami megsemmisítette a reaktor fedelét, összezúzta a hűtőcsöveket és lyukat robbantott a tetőbe.

A reaktort nagy mérete és a költségek miatt nem látták el teljes burkolattal, emiatt a radioaktív szennyezés a légkörbe került. Miután a tető egy része lerepült, az oxigén beáramlása, valamint a reaktor igen magas hőmérséklete miatt grafittűz tört ki, ami nagyban hozzájárult a radioaktív anyagok terjedéséhez és a környező terület szennyezéséhez. A bizottság, akiket a kormány küldött a katasztrófa kivizsgálására, április 26-án este ért Csernobilba. Addigra ketten meghaltak és ötvenketten kórházba kerültek. Április 26. éjjelén, több mint 24 órával a robbanás után a küldöttség meggyőződött a sugárzás igen magas mértékéről, és el kellett rendelnie a reaktor elpusztítását és a közeli Pripjaty város kiürítését.

Először titkolták

Az atomkatasztrófa valós méreteiről az első napokban ellentmondásos hírek jelentek meg, a hatalom igyekezett eltussolni az ügyet, de Svédországban egy nappal a robbanás után bejelentették, hogy a megszokott háttérsugárzás többszörösét mérték. A folyamatos mérés eredményeiből kiderült, hogy a radioaktivitás mértéke keletről nyugatra haladva csökkent. A világ közvéleménye így tudta meg, hogy keleten történt valami. A Szovjetunió vezetése ekkor ismerte el a bekövetkezett atombaleset tényét.[1] A robbanás következtében nagy mennyiségű sugárzóanyag – egyes becslések szerint a reaktorban lévő plutónium és urán csupán 4, pesszimistább változatok szerint 90 százaléka – került a légkörbe. A hatóságok azonban továbbra is késlekedtek a lakosság kimenekítésével: még napokkal a katasztrófa után sem kezdték meg az evakuálást a közvetlen veszélyzónából.

A helyzet ma, képek Csernobilból. Fotó: Kallos Bea / MTI

A helyzet ma, képek Csernobilból. Fotó: Kallos Bea / MTI

Katonákat vezényeltek a felrobbant reaktorblokkhoz, akiknek megfelelő védőfelszerelés nélkül kellett eltakarítaniuk a romokat, hogy hozzákezdhessenek a reaktor maradványait befedő betonszarkofág megépítéséhez. A több hónapig tartó akcióban százezrek vettek részt, ezrek haltak meg a Csernobilban eltöltött órák, napok következtében. Az áldozatok számáról nincsenek pontos adatok. Hivatalos adatok nem állnak rendelkezésre, mivel a Szovjetunióban a katasztrófa után titkosították az áldozatok kórházi kartonjait.

Az ENSZ adatai szerint a balesetnek 47 közvetlen halálos áldozata volt, és mintegy 600 ezer embert ért erős sugárzás, ennek következtében mintegy négyezren halhattak meg rákbetegségekben. Ukrajnán, Fehéroroszországon és Oroszországon kívül a baleset további kéttucat európai országot érintett, mintegy 45 ezer négyzetkilométernyi föld fertőződött meg cézium-137 izotóppal. Magyarországot két hullámban érte enyhe-közepesnek minősített radioaktív szennyezés.

Magyarországon a KFKI néhány munkatársa a katasztrófát követő délelőttön egy utcai telefonfülkéből több budapesti és megyeközponti óvodát, bölcsődét hívott fel telefonon, figyelmeztetve a pedagógusokat, hogy „olyan erős a nap sugárzása, hogy az veszélyes lehet a gyerekekre”. Az óvodákból terjedt aztán tovább suttogva a figyelmeztetés. Április 28-án Bedő Iván, a Magyar Rádió hírszerkesztőségének turnusvezetője a BBC híre alapján bejelentette a katasztrófát a Rádió 21 órai híradásában. Az adást a felsőbb vezetés letiltotta, Bedő pedig büntetésben részesült. A környező szocialista országok irányítói általában a titkolózás mellett döntöttek, de a nemzetközi hírügynökségek beszámolói után végül mindenütt hírt adtak az atomerőmű balesetéről.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.