Nagyvilág

Háromezerszeres sugárzás a japán atomerőműnél

A Fukusima-1 atomerőműnél a megengedettnél több mint háromezerszeres a tengervíz radioaktivitása.

A jód 131-es izotópjának a küszöbértéket 3355-szorosan meghaladó koncentrációját mérték – közölték szerdán a japán hatóságok.

A március 11-i japán földrengésben és szökőárban megsérült atomerőműtől főként délre, a megrongálódott reaktoroknál mértek erősebb sugárzást a tengerben.

Szakemberek szerint a nyolc nap felezési idejű 131-es jódizotópnak ez a szintje nem jelent veszélyt az emberekre, mert az atomerőmű 20 kilométeres körzetéből kiköltöztették a lakosságot, s a körzetben nem folytatnak halászatot. Egyes mérések szerint ugyanakkor az egyes reaktor alagsorában felére csökkent a vízszint.

A fukusimai egyes számú atomerőműben kialakult válsághelyzetet vitatta meg szerdai telefonbeszélgetése során Kan Naoto japán kormányfő és Barack Obama amerikai elnök. Obama most is az Egyesült Államok együttműködéséről és támogatásáról biztosította Tokiót a természeti csapás következményeinek leküzdésében.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.