Sosem érezhetik igazán biztonságban magukat a politikusok és más közszereplők. Évtizedekkel Aldo Moro olasz miniszterelnök vagy Olof Palme svéd kormányfő meggyilkolása után manapság is előfordulnak politikai merényletkísérletek, bár legtöbbjük szerencsére nem komoly.
Legutóbb, június 27-én, José Sócrates portugál miniszterelnököt akarták lelőni ismeretlenek, ám a mit sem sejtő “áldozat” a lövések pillanatában már 20 kilométerrel odébb, egy hotelben tartózkodott. Mint arról lapunk már beszámolt, Magyarországon a legnagyobb kaliberű “támadást” az a játékpisztoly jelentette, amellyel egy ittas férfi ijesztgette Gyurcsány Ferencet május elsején. Az elkövető később 30 ezer forintos pénzbírsággal lakolt meg tettéért.
Maffiózók és ámokfutók
Nehéz általános formulában összefoglalni, milyen motiváló tényezők állhatnak egy-egy politikai merénylet mögött. Külön csoportot képeznek az alvilági érdekek által vezérelt leszámolások, ilyen volt például Aldo Moro esete – emlékeztet Münnich Iván, az Országos Kriminológiai Intézet agressziókutatója.
Aldo Morót, a kormányzó Olasz Kereszténydemokrata Párt elnökét és korábbi miniszterelnököt 1978. március 16-án rabolta el a Vörös Brigádok nevű terrorista csoport. Miután az olasz kormány sem Moro, sem a családja könyörgésére nem volt hajlandó tárgyalni a terroristákkal, azok 55 nap fogvatartás után végeztek túszukkal. Morót 1978. május 9-én holtan találták Rómában, egy autó csomagtartójában .
Jó pár ámokfutó is akadt már a politikai gyilkosságok történelmében. A 168 Óra írása szerint vélhetően elmebeteg volt az a férfi is, aki Leonyid Brezsnyev szovjet diktátort próbálta meg eltenni láb alól 1969-ben, Moszkvában. A világűrből hazatérő kozmonauták ünnepi felvonulásán lövöldöző Viktor Iljin a pártfőtitkár helyett egy sofőrt ölt meg, két űrhajóst pedig megsebesített.
Akad olyan politikai gyilkosság is, melynek okait mindmáig homály fedi. Egyesek magányos merénylő, mások összeesküvés áldozatának tartják Olof Palme svéd miniszterelnököt, akit 1986. február 28-án lőttek le Stockholmban, amint feleségével a moziból hazafelé tartott. A tettesnek sikerült elmenekülnie, és azóta sem derült ki, hogy kinek állhatott érdekében a kormányfő halála.
A békeharcosok korán halnak
Természetesen a közszereplők karakterén, tevékenységén is múlik, hogy mennyire kerülnek a merénylők célkeresztjébe. Az talán nem meglepő, hogy a népszerűtlen intézkedéseket hozó politikusok fokozott veszélynek vannak kitéve, mint ahogy azok is, akik hatalmukat erőszak útján szerezték és tartják fenn.
Tehát például George W. Bush amerikai elnöknek több oka is van az aggodalomra. De az áldozatok között nagy számban fordulnak elő olyanok is, akik kifejezetten a béke, a tolerancia nevében léptek fel, mint például Gandhi, Martin Luther King, és ide sorolhatjuk Olof Palmét is – állapítja meg Münnich Iván.
Ha már a politikai gyilkosságok okait feszegetjük, a média szerepéről sem feledkezhetünk meg: azáltal, hogy tudósít a hasonló esetekről, követendő példát állít a potenciális merénylőknek. Akiknek ráadásul óriási vonzerőt jelent a nyilvánosság, mely eszméik terjesztésére és támogatás szerzésére egyaránt szolgálhat – mutat rá Herencsár Lajos, a Corvinus Egyetem terrorizmus-szakértője.
Nem bánnak semmit
Sajátos, hogy a lövöldözők és túszejtők jelentős része letartóztatása és börtönbüntetése után sem tanúsít megbánást. “Lehetett volna találni megoldást – ha akartak volna. Már a puszta szavakkal is beértük volna, de ezeket a szavakat senki nem volt hajlandó kimondani” – írta visszaemlékezéseiben Mario Moretti terroristavezér, aki beismerte Aldo Moro meggyilkolását. Ragaszkodik igazához a Charles de Gaulle ellen irányuló, 1962-es merényletkísérlet magyar résztvevője, Marton Lajos is.
“Ha az elmúlt 40 évben Franciaország nem abba az irányba haladt volna, mint tette, azt mondanám, hogy sajnálom. De nem ez történt” – nyilatkozta még évekkel ezelőtt egy történelmi portálnak. Eltökéltségében az sem ingatja meg, hogy épp de Gaulle elnök amnesztiájával szabadult 1968-ban.
Münnich Iván szerint normális ez a mentalitás: aki igazán hisz az elveiben, annak szemében a büntetés ténye is csak a saját igazát erősíti meg. De aki megbánja tettét, az sem feltétlenül veri nagydobra: nem mutatkozhat gyengének, hiszen ez aligha tenne jót agresszív énképének.
Magyarországon a közszereplők fenyegetettsége átlagosnak mondható – szögezi le Herencsár Lajos, hozzátéve, hogy nem is annyira a hazai politikusok veszélyeztetettek, mint külföldről idelátogató, “problémás” kollégáik.
