Kubában február 24-én ül össze a 614 fős Néphatalom Nemzetgyűlés, melynek tagjaira még októberben adta le voksát a mintegy 8,4 millió kubai választópolgár. (Érdekesség, hogy a képviselők ötéves mandátumuk alatt nem kapnak fizetést.) Ez a testület választja meg aztán tagjai közül a 31 fős Államtanácsot, s annak vezetőjét, aki egyben a karibi ország elnöke is lesz. Ez annak tükrében ígérkezik különlegesnek, hogy a forradalom óta eltelt 50 évben ez az első alkalom, hogy az ország vezetője, Fidel Castro nem indul az elnöki posztért, ugyanakkor képviselőségét megőrzi.
Erre a posztra Fidel Castro szintén nem éppen fiatal öccse, Raúl a legesélyesebb, akinek testvére formailag 2006. július 31-én, gyomorvérzésére hivatkozva adta át legfontosabb funkcióit: a főtitkári és elnöki posztot. Február 19-ei keltezésű levelében (melyet a központi pártlap, a Granma közölt le) Fidel bejelentette, hogy nem fog indulni az Államtanács elnöki és a hadsereg parancsnoki posztjáért. Teljes visszavonulásról azonban nem beszélhetünk, hiszen a bejelentés nem szól sem Castro képviselői mandátumáról, sem az Államtanácsban elfoglalt helyéről. Ahogyan maga fogalmazta, „egyetlen vágyam, hogy tovább harcoljak, mint az eszmék harcosa”.
Egyre több a kritikus hang
Elemzők szerint az eddig összesen 80, a Granma hasábjain publikált cikkéből, – melyekben Fidel Castro leírta véleményét a Kubát és a világot érintő problémákról – továbbá a kubai politikai mozgásokból az elmúlt bő másfél évben egy csendes súlyponteltolódás látszik kibontakozni Raúl és az őt jellemző pragmatikusabb irányvonal felé. Ezt a véleményt erősítheti az El Pais spanyol napilap tudósítása is. Ebben kubai diákok olyan témakörökben intéztek kérdéseket Ricardo Alarcónhoz, a Castro-testvérek után az egyik legbefolyásosabb kubai politikushoz, a kubai Nemzetgyűlés elnökéhez, mint a Yahoo és Google e-mail címek létrehozásának kubai tilalma. Amikor a külföldre utazás szabaddá válásának lehetősége került szóba, Alarcón cinikusan csak annyit válaszolt, hogy „ha a világ összes turistája útra kelne, a légkör sűrűsége óriásira nőne.”
Castro és az ország is jól van a plakát szerint
Castro utolsó nyilvános szereplése óta egyre több a kritikus hang a párton belül és kívül egyaránt. Raúl Castro a tavalyi év során többször utalt arra, hogy lazítani kell a kubai törvényeken. Itt említhetjük a gépkocsi- és lakásvásárlás, továbbá az előzetes engedély nélküli külföldre utazás tilalmát is magánszemélyek számára. Hosszú idő után először hangzott el egy kubai politikus szájából, hogy a havi 15-20 dollárnak megfelelő jövedelem nem elég a kubai háztartásoknak a megélhetéshez, így azok kénytelenek ügyeskedésekkel (illegális taxizás, barterkereskedelem) kipótolni a fizetésüket. Egy ilyen gazdasági nyitásnak a kibontakozását erősítheti Fidel Castro bejelentése, amely nem egyértelmű háttérbe vonulás, hanem inkább egy „csendes megfigyelői” szerep, ahonnan haláláig őrködhet a kubai forradalom eszméin.
Nem változik semmi
A világ már 2006 júliusában egy Fidel utáni Kubáról beszélt. Akkor sokan tartottak Raúltól, mivel őt és politikáját nem ismerték igazán, a bizonytalanságot pedig csak fokozta, hogy hosszú ideig meg sem jelent a nyilvánosság előtt. A mostani bejelentés valószínűleg szintén nem hoz majd igazi változást: a világ nyugodtan reagált minderre, még a külföldön élő emigránsok sem kezdtek mozgolódni.
Bár Kubában az elmúlt években csökkentek az áramkimaradások, és javult a még mindig élelmiszerjegyre adott cikkek minősége, a gyógyszerhiány, a korrupció, a feketepiac, és a külföldön „tartózkodó” kubai családtagok hazautalt pénzei még mindig fontos alapjait jelentik a kubai társadalomnak. Nagy kérdés, hogy mi lesz a fiatalokkal, akik a turisták és a külföldi rokonok révén rengeteg külső hatással találkoznak, így ma már mindennapos, hogy sok fiatal próbál kitörni és házasodással, vagy illegális módon elsősorban az Egyesült Államok és Európa felé venni az irányt. Ők a lábukkal szavaznak.
Az USA-ban is kampánytéma lehet
A kubai események és az esetleges változások (kubai menekültek,
gazdasági-politikai tényezők) fontos elemei lehetnek a következő elnöki
adminisztráció Latin-Amerikával kapcsolatos külpolitikájának. Ezért nem
meglepő, hogy a Demokrata Párt két elnökaspiránsa is bízik a kubai
demokratikus nyitásban, azonban Hillary Clinton és Barack Obama közül
egyedül az illinoisi szenátor volt az, aki enyhítene a szigetországot
1962 óta sújtó kereskedelemi embargón is. A találgatások azonban a
vasárnapi választások után tovább fognak folytatódni Kuba jövőjét
illetően, s egy újabb külpolitikai témát emelhet be a kampánytémák
közé.
