A tanács az eredeti tervek szerint hétfő délelőtt hozta volna meg döntését, ám a testület ülését később kora estére tették át. Jól tájékozott források szerint a testület azért halasztotta ülését az eredetileg kitűzött délelőtt 10 órás időpontról este 6 órára, mert arra a dokumentumra várt, amelyben a HIV-vírussal megfertőződött gyerekek családjai igazolják, hogy kártérítés fejében eltekintenek a legsúlyosabb büntetéstől az ápolónők és az időközben szintén bolgár állampolgárságot nyert orvos ügyében.
A legfelsőbb igazságügyi tanács hétfő este viszont anélkül fejezte be ülését, hogy megtárgyalta volna a halálra ítélt hat személy ügyét.
Több fórumon halálra ítélve
Az öt ápolónőt és egy orvost azon a címen ítélték el immár több líbiai bírói fórumon, hogy szándékosan fertőztek meg több száz gyereket HIV vírussal abban a bengázi kórházban, ahol dolgoztak. Kedden a líbiai kormányzat ellenőrzése alatt álló legfelsőbb igazságügyi tanács mondhatja ki döntését, amelyre hatással van az, hogy a kárpótlást követelő családtagok végül egyezségre jutottak egy gyerekenként egymillió dolláros nagyságrendű fájdalomdíjban. A több mint 400 millió dolláros ügyletet a kedvezményezettek csak akkor írják alá, ha az összeg utalása megtörtént – közölte vasárnap a szóvivőjük. A pénzösszegek a líbiai külügyminiszter korábbi tájékoztatása szerint európai országoktól, jótékonysági szervezetektől és a líbiai államtól származnak.
A megállapodás mellett az ápolók számára a kedvezőbb megoldás irányába mutat az a tény, hogy a vádlottak a hét végén írásban kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem indítanak kártérítési pert a líbiai állam ellen a börtönben eltöltött nyolc esztendő miatt. A tripoli igazságügy-minisztérium alá tartozó legfelső bírói tanácsnak módjában áll megváltoztatni a legfelsőbb bíróság halálos ítéletét, és akár meg is semmisítheti a verdiktet.
Ami majdnem biztos
A Líbiában bíróság elé állított ápolók ügyében néhány dolog biztosnak látszik. Elsősorban az, hogy a vádlottak ártatlanok. Azonban hiába bizonyította be három külföldi – egy francia, egy svájci és egy olasz – szakértői csoport is, hogy a gyermekek már jóval az előtt megbetegedtek, hogy az ápolónők betették volna a lábukat Líbiába, ezt ugyanúgy nem vette figyelembe a líbiai bíróság, mint azt a bizonyítékokkal alátámasztott tanulmányt sem, mely azt állítja, hogy a kórházban uralkodó higiéniás állapotok önmagukban okozhatták a járvány terjedését.
A számtalanszor kimondott halálos ítélethez azonban szükség volt arra is, hogy Kadhafi biztos lehessen abban, hogy az összes bírósági döntés után az ügy a kormányzat által vezetett igazságügyi tanács elé kerül, mely úgy változtatja meg a végsőnek kikiáltott verdiktet, ahogy akarja.
Az ügy kezdetekor, 1998-ban még egyszerűbb volt a helyzet. A nyugati világ és Líbia igen ellenségesen tekintett egymásra, ennek egyik mérföldköve volt a Lockerbie-ügy néven elhíresült terrortámadás. Az amerikai légitársaság Boeing 747-es repülőgépét 1988 decemberében robbantották fel a skóciai Lockerbie felett. A fedélzeten 259 utas – köztük egy magyar család –, továbbá a 11 fős személyzet tartózkodott. A közös amerikai–brit nyomozás két líbiai ügynököt tett felelőssé a merényletért. Ezt követően jól jött Tripolinak a vád alá helyezett külföldi ápolók ügye, mellyel két legyet ütött egy csapásra: borsot tört a nyugati nagyhatalmak orra alá, és bűnbakot szolgáltatott az áldozatok felbőszült hozzátartozóinak.
Ellenségből jó barát
A helyzet azonban mára jócskán megváltozott. Líbia és a nyugati világ összecsiszolódott: Tripoli leállította tömegpusztítófegyver-programját, lemondott a terrorizmus támogatásáról, illetve korábban kiadta az 1988-as Lockerbie-merénylet két gyanúsítottját. Washington válaszul feloldotta a Líbiával szemben bevezetett kereskedelmi szankciókat, és törölte nevét a terrorizmust támogató országok listájáról. A két fél összeborulása, több más ok mellett – természetesen – az olajra vezethető vissza. Líbia ugyanis Afrika legnagyobb tartalékával, 30 milliárd hordónyi bizonyított készlettel rendelkezik. Ráadásul Tripoli és az olajipari nagyvállalatok érdekei sok tekintetben összecsengenek, szakértők szerint ugyanis a líbiai olajiparnak a szankciók miatt legalább 15 évnyi technológiai lemaradást kell behoznia. Azaz az országnak nemcsak a tőkére, hanem a szakértelemre és a know-how-ra van szüksége.
A megváltozott nemzetközi környezet a fentiek miatt már nem indokolja az ápolónők fogva tartását, még kevésbé az ártatlan emberek kivégzését. Az EU által felajánlott támogatás pedig lehetővé teszi Kadhafi számára, hogy elcsendesítse az áldozatok hozzátartozóit, és saját népszerűségének megóvása mellett úgy zárja le ezt az ügyet, hogy azt mind a nyugati hatalmak, mind pedig a líbiai lakosság többé-kevésbé megelégedéssel nyugtázza.
