Nicolas a főnök – állítólag ezt súgta oda Alain Juppé, volt francia miniszterelnök és külügyminiszter Angela Merkel német kancellárnak. Nicolas Sarkozy – Alain Juppével az oldalán -, az elnökválasztási kampány során Berlinbe is ellátogatott, hogy Angela Merkel német kancellárral eszmét cseréljenek az Európai Unió előtt álló kihívásokról. A L’Express című francia hetilap jól értesült forrásai szerint az idézett mondat e hármas találkozón hangzott el a Sarkozyt korábban csak vonakodva támogató jobboldali politikus szájából. A jobboldali UMP elnökjelöltje büszkén újságolta, hogy egykori riválisa kiállt mellette: kampánystábjának legalább négyszer mesélte el a történetet…
Az persze nem véletlen, hogy Sarkozy – miként az elnökválasztás második fordulójára egyedüliként talpon maradt ellenfele, a szocialista Ségolène Royal is – a kampány során Németországba is ellátogatott. Mindketten leszögezték: államfőként első külföldi útjuk szintén az EU soros elnöki posztját betöltő tagállamba vezet majd. A francia-német tengely újjáéledése nélkül nehezen képzelhető el az uniós válság megoldása.
Béna kacsa
Az EU és a német diplomácia is hosszú ideje vár arra, hogy kiderüljön, ki áll Franciaország élén az elkövetkező öt esztendőben. A 2005 májusában tartott népszavazáson a választók többsége az uniós alkotmányszerződés ellen voksolt, ezt követően pedig a francia külpolitika nem tett érdemi javaslatot az intézményi reformokra. „A francia diplomácia az elmúlt két esztendőben béna kacsaként működött” – mondta a Figyelőnek Fülöp Mihály, Párizsban és Budapesten élő diplomáciatörténész-professzor.
Angela Merkel és Sárkozy markol
A külvilág most vigyázó szemét Párizsra veti. Angela Merkel már a június végi állami és kormányfői csúcson – az elnöki megmérettetést követő franciaországi parlamenti választások után – látni szeretné azt a francia javaslatot, amely 2009-ig lehetővé tenné az új uniós alkotmány elfogadását. Az elnökválasztás kimenetelétől függ, hogy milyen dokumentum kerül Merkel asztalára.
Sarkozy a hatékonyabb működés érdekében eltekintene a népszavazástól, sőt magától az alkotmánytól is. „Politikailag lehetetlen a népszavazást sikerre vinni” – jelentette ki nemrégiben egy párizsi tanácskozáson közép- európai újságírók előtt Alain Lamassoure európai parlamenti képviselő, aki Sarkozy győzelme esetén miniszterként irányíthatja a francia Európa-politikát. Sarkozy „egyszerűsített szerződést” javasol, amelyet a 27-ek állam- és kormányfői írnának alá, és a parlamentek ratifikálnának. Gyorsan kell reagálni a válságra, és nem szabad újranyitni a Pandora szelencéjét – figyelmeztetett Lamassoure. „Ollóval és nem tollal kell dolgozni” – vázolta a jövőt a Figyelőnek az UMP szakpolitikusa, hozzátéve, hogy az elbukott tervezet 448 cikkelyéből csupán 130-at hagynának a szövegben. És hogy mi változzon a jelenlegi helyzethez képest? Sarkozyék javaslata szerint meg kellene választani az Európai Tanács elnökét, létre kellene hozni az uniós külügyminiszteri posztot, valamint növelni kellene a minősített többségi döntés alapján meghozott intézkedések számát. Kevesebb konszenzusos döntésre van szükség – véli Sarkozy.
„Ne várják megváltóként a franciákat” – hűtötte le az alkotmányos szerződéssel kapcsolatos külföldi várakozásokat Pierre Moscovici, a volt Európa-ügyi miniszter, jelenlegi szocialista európai parlamenti képviselő, aki Royal oldalán lehet ismét esélyes a kormánytagságra. Szemben az UMP által szorgalmazott miniszerződéssel, szerinte „erős és ambiciózus” alkotmányra van szüksége Európának, amelyet végül népszavazáson kell elfogadtatni.
Irreálpolitika
És hogy mely területeken fejlődhetne a – Royal kifejezésével – „projektek Európája”? Hubert Védrine ex-külügyminiszter szerint mindenekelőtt az energetikát és ökológiát érintő uniós politikákban. Emellett egy „szuper-Erasmus” programot is létrehozhatnának az egyetemisták külföldi tanulmányútjainak támogatására. Szocialista győzelem esetén a külügyminiszteri posztra szóba jöhető Védrine szerint egyébként Európa a maximalisták áldozatává vált. Az integráció további mélyítése, nem beszélve egy esetleges föderációvá való átalakításáról, nem reális alternatíva, hanem „irreálpolitika”. A nagy politikai terveket, így a további bővítést is – Horvátország felvételét követően – jó ideig szüneteltetni kell, véli. Royal ugyan támogatja a – Franciaországban érzékeny kérdésként kezelt – török csatlakozást, de csak „elvileg” és „megfelelő időben”. (Sarkozy ellenzi a török uniós tagságot.) Mivel a két fő jelöltnek egyszerre kell megszólítania a közép Európa-párti szavazóit, valamint a jobb-, illetve a balszélen lévő unióellenes rétegeket – sőt, a szocialista párt vezető köreiben is találhatók euroszkeptikusok -, sokszor ködbe vész az üzenet.
Mint annyiszor, most is a bel- és gazdaságpolitika határozhatja meg a külpolitikát. Sarkozy pragmatizmusa új színt visz a konzervatív francia politikába. Az angolszász, business-like megközelítést Franciaországba átültetni készülő elnökjelölt számos liberális intézkedést tervez. „Vissza a munkához!” – így szól egyik jelmondata. Egy minapi tévéműsorban Sarkozy hosszasan ecsetelte, hogy a sikeres sportolók, tudósok, művészek közül sokan Franciaországon kívül érik el a kiugró eredményt, ami szerinte azt mutatja, hogy meg kell teremteni a teljesítmény becsületét, és modernizálni kell megcsontosodott gazdasági-társadalmi modellt.
Nicolas Sarkozy az esélyesebb (MTI/EPA)
Az UMP elnökjelöltje a 35 órás munkahét kilencvenes évekbeli bevezetését a francia politikai elit legnagyobb hibájának minősítette. Ennek megfelelően változtatna: a 35 órán felüli munkavégzést mentesítené a közterhek fizetése alól. Liberális gazdaságpolitikájának egy másik eleme, hogy az adók többségét mérsékelni kívánja. Emellett a francia intézményrendszer hagyományos bástyáinak megtámadására is készül: az egyetemeket például versenyre ösztönözné, egyes társadalmi csoportok (például a mozdonyvezetők) kedvezményes juttatásait nyirbálná meg.
Más kérdésekben azonban a megosztó és autoriter személyisége miatt sokat bírált Sarkozy protekcionista álláspontot képvisel. Pénzügyminiszteri ténykedése alapján megjósolható, hogy bármikor kész lenne megmenteni a piaci verseny nyomán a csőd szélére sodort francia cégeket. A kampány hevében odamondogatott honfitársának, Jean-Claude Trichet-nek, az Európai Központi Bank (ECB) kormányoktól független elnökének. Sarkozy szerint az ECB túl magasan tartja a kamatlábat és az euró árfolyamát, s ez káros a francia vállalatok számára. Az elnökjelölt esküdt ellensége a globalizáció természetes jelenségének, a vállalatok telephely-áthelyezésének. Többször deklarálta: meg kell akadályozni, hogy az EU új tagállamai alacsony társasági adókkal, valamint az uniós alapokból történő részesedéssel csábítsák magukhoz a tőkét.
Adóemelés?
Sarkozyhez hasonlóan Royalt is megérintette a pragmatikus angolszász politika szele. Hívei többször hasonlítják politikáját a hamarosan leköszönő brit kormányfő „harmadik útjához”, jóllehet ő maga egyszer sem találkozott Tony Blairrel. Nézeteit ugyanakkor több elemző – köztük számos baloldali is – kiforratlannak minősíti. A modernizációs, szakszervezeti, sőt néha nacionalista húrokat („Franciaországot megalázták”) pengető Royal a jóléti állam és a munkaerőpiac rugalmasabbá tételét szorgalmazza (holott az utóbbi totális tabunak számít a francia baloldalon). De ugyanúgy síkra száll a minimálbér 20 százalékos, havi 1500 (!) euróra emelése mellett is.
Ségolène Royal kiforratlanabb (MTI/EPA)
Százhúszezer szociális lakást építtetne, ötszázezer pályakezdőt mentesítene a közterhek fizetése alól, és kistafírozná az egyetemeket. Programja nehezen lenne megvalósítható az általános adószint emelése nélkül. Beszédeiből rendre hiányzik a „növekedés” szó – jegyzi meg szarkasztikusan az egyértelműen Sarkozyt támogató londoni The Economist.
Franciaország már sosem lesz olyan, mint volt – jelentette ki diadalittasan a választások éjszakáján Francois Bayrou, a centrista UDF elnökjelöltje, annak ellenére, hogy ő maga a második fordulóba nem jutott be. És valóban, Párizsban egy új, a korábbinál jóval dinamikusabb politikusgeneráció veszi át a hatalmat. Hogy pontosan merre indulnak, és milyen sebességgel, az a jövő zenéje. Európa fülel és figyel.
