Külföld

Egyiptom a világpolitikai küzdőtéren

admin
admin

2005. 09. 05. 19:12

Hogy Egyiptom mindig odafigyel az Egyesült Államok szavára, annak – ha nem is olyan régi, de azért – történeti okai vannak: a 19. század végi brit protektorátust, az első világháborút követő független királyságot és az ezt megdöntő 1952-es katonai puccsot követően Egyiptomnak többször is meggyűlt a baja az európai, illetve az amerikai szuperhatalmakkal.

A konfliktusok elsősorban a második világháborút követően szaporodtak el, amikor előbb közvetlenül a zsidó állam megalapítása után 1948-ban Irakkal, Szíriával és Jordánival közösen megtámadták Izraelt, majd a királyságot megdöntő 1952-es katonai puccs vezetője, a Magyarországon jól ismert Gamal Abdul Nasszer gondolta úgy, éppen a mi forradalmunkkal majdnem egy időben, hogy a Szuezi-csatorna egyoldalú államosításával és az Asszuáni gát megépítésével komoly stratégiai hatalommá válhat Egyiptom.

Nos az erőfitogtatás végeredménye az lett, hogy brit, francia és izraeli csapatok rohanták le 1956 októberében Egyiptomot, amely az 1967-es hatnapos háború során szintén vereséget szenvedett Izraeltől. Egyiptom nem volt „szerencsés” 1973-ban sem, amikor is immáron Szíriával közösen próbálta meg elsöpörni a zsidó államot. Ennyi elvesztett háborút követően aztán 1978-ban végül Anvar Szadat egyiptomi elnök amerikai közvetítéssel békét kötött Camp David-ben Izraellel.

Nyugatbarát Egyiptomról így tulajdonképpen csak alig több mint 25 éve beszélhetünk, igaz, a békekötés miatt az arab államok meg is szakítottak minden kapcsolatot az árulónak tartott Egyiptommal. 1981-ben szélsőséges iszlámisták gyilkolták meg az árulónak kikiáltott al-Sadat elnököt, csakhogy az al-Sadat mellett már elnökhelyettesi rangban mutatkozó, és a megölt elnök helyébe lépő Mubarak nem engedett a szélsőségesek nyomásának: jómaga az elődje által megkezdett utat folytatta, vállalva ezzel a többi arab állam folyamatos kritikáját.

Mubarak tehát úgy került az elnöki székbe, hogy kezdettől fogva nyitottnak mutatkozott a Nyugat irányába. Magánélete – melyről oly keveset enged tudni népének – talán már eleve erre predesztinálta: felesége egy félig brit, félig egyiptomi hölgy, aki fiait szigorúan nyugati mintára nevelte. A palesztin-izraeli konfliktusban többször próbálta eljátszani a semleges közvetítő szerepét – több-kevesebb sikerrel, ugyanakkor otthon mindvégig keményen fellépett a katonai vezetéssel szembeálló liberálisabb és a szélsőséges fundamentalista iszlamisták ellen is.

Mubarak a mindmáig – immáron majd negyed százada – érvényben lévő kivételes állapot segítségével eleddig sikeresen lavírozott és „varázsolta” az arab térség legstabilabb államává Egyiptomot. Persze a Nílus partján nem mindenki fogadta olyan lelkesedéssel az egyszemélyes államvezetés gondolatát, ám Mubarak a politika és a rendőrség – valamint a titkosszolgálatok – minden eszközét bevetve mindent túlélt. Márpedig volt mit túlélnie: 25 év alatt hat merényletet kísérletek meg ellene, a legveszélyesebbet pedig még csak nem is Egyiptomban, hanem az afrikai országok etiópiai csúcstalálkozóján 1995-ben.

Az egyiptomi elnök nyugatbarátsága persze nem jelentett feltétlenül demokráciabarátságot is, ám ez az Egyesült Államokat a legkevésbé sem zavarta, hiszen a szovjetekkel gyakran összejátszó Egyiptom 1978-at követően az Egyesült Államok közel-keleti politikájának egyik – pozitív – kulcsszereplőjévé avanzsált. Miközben tehát Mubarak ügyesen lavírozott a nemzetközi politikában, a hazai ellenzékkel már messze nem bánt kesztyűs kézzel. Az 1981 óta tartó kivételes állapot adta jogalapot kihasználva Mubarak mind a mérsékelt-liberális, mind a szélsőséges ellenzékét sakkban tartotta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.