Közélet

Ma már hihetetlennek tűnik, de egykor vörös csillagba borult az egész ország

Balázs Lajos / Fortepan
Balázs Lajos / Fortepan
A vörös csillag mára ugyan teljesen eltűnt a közterekről, de a múlt század második felének egyik legmeghatározóbb jelképe volt Magyarországon. Az 1919-es Tanácsköztársaság idején kaphattunk belőle már egy kis ízelítőt, de igazán csak a második világháborúval érkező és a rendszerváltásig tartó szovjet megszállás alatt vált mindennapjaink részéve. Ott volt az utcákon, a háztetőkön, közintézményekben, járműveinken, iskoláinkban, munkahelyünkön, de még a zsebünkben is: a személyi igazolványunkon vagy épp a pénztárcánkban csörgő forintokon is. Ma már önkényuralmi jelképnek számít.

A rendszerváltás egyik legerősebb vizuális változását a vörös csillag eltűnése jelentette. Voltak ugyan a huszadik században más önkényuralmi jelképek is, amelyek hivatalos tiltólistára kerültek, de azok közel sem váltak ennyire a hétköznapok részévé Magyarországon. A náci és nyilas szimbólumok – horogkereszt, nyilaskereszt, SS-jelvény – elterjedésének jóval rövidebb idő jutott – szerencsére. A sarló és kalapács pedig ugyan gyakran használt kommunista jelkép volt, de nem érhetett a vörös csillag nyomába.

Péchy László / Fortepan Május 1-jei felvonulás a budapesti Rákóczi úton 1919-ben.
Mezey Ferenc / Fortepan Egy szovjet IL-2 Sturmovik csatarepülőgép roncsának farokrésze kiállítva „hadizsákmányként” a Budapesti Nemzetközi Vásáron, az Iparcsarnok előtti kiállítási területen a Városligetben 1942-ben.
MHSZ / Fortepan MiG-15-ös típusú vadászrepülőgép a szolnoki repülőtéren 1964-ben.

Ebben valószínűleg szerepet játszott az is, hogy ez utóbbi nem is valódi, letisztult szimbólum, sokkal inkább egy „logó”: két tárgy stilizált ábrázolása. Az egyik szerszám a munkásságot, a másik a parasztságot jelképezi. Eleinte még előfordult, hogy a földműveseket ekével jelölték, de az már végképp túl bonyolult volt ahhoz, hogy emblémává válhasson. Ma is ismert formáját Jevgenyij Ivanovics Kamzolkin alkotta meg, egy Leninék által kiírt pályázatra, melynek célja kifejezetten a szovjet embléma megtervezése volt. A használata is inkább közvetlenül a Szovjetunióhoz kötődött – nem véletlenül jelent meg az elmúlt évben is az orosz–ukrán háborúban orosz tankokra tűzött zászlókon és győzelmi ünnepeken.

Urbán Tamás / Fortepan és Baráth endre / Fortepan Balra a budai váralagút bejáratának oroszlánfej díszítésű záróköve és egy Rákosi-címer kalapáccsal, búzakalásszal a Clark Ádám téren 1973-ban, jobbra zászlófelvonás a szegedi MÁV Nevelőintézet udvarán 1956-ban.

Bár a vörös csillag is egyértelműen a megszállókat jelképezte hazánkban – ott volt az is a Szovjetunió címerében és zászlaján –, mégis jobban a hétköznapjainkba ivódott. Talán azért is, mert egy régebbi jelképről van szó. Már maga a szín is a munkásmozgalom gyökereihez nyúlik vissza: a vörös az 1834-es lyoni munkásfelkelés óta forradalmi, baloldali szín. A pentagramma – vagyis az ötágú csillag, a régi magyar nyelvben a „boszorkányszög” – pedig egy egészen ősi, a sumérok óta használt jelkép számtalan jelentésréteggel.

Baráth Endre / Fortepan Május 1-jei felvonulás a kőszegi Fő (Köztársaság) téren 1959-ben, háttérben a Jézus Szíve-templom.
Erky-Nagy Tibor / Fortepan A volt Heckmann-hentesüzlet május 1-jei dekorációja a dombóvári Hunyadi téren 1952-ben.

A szabadkőművesek például a nagy dolgokra hivatott géniusz jelképét látták benne, ezzel a jelentéssel pedig jóval a szovjet megszállás előtt megjelentek az ötágú csillagok a budapesti köztereken. Többek közt szobrok talapzatain, például a Dísz téri Honvéd-emlékművön – az eredetileg az Erzsébet téren álló, ma – a Mária utcában található Semmelweis Ignác-szobron és Arany Jánosén a Múzeumkertben. Ez utóbbi azért is érdekes témánk szempontjából, mert 1956-ban ezt is szovjet szimbólumnak vélték, hiába nézett lefelé a csúcsa: le is verték a talapzatról.

Klösz György fényképei / Budapest Főváros Levéltára / Fortepan Balra Honvéd-szobor (Zala György, 1893) a budai várban, a Dísz téren 1896-ban, jobbra Arany János szobra (Stróbl Alajos, 1893) a Magyar Nemzeti Múzeum épülete előtt valamikor 1893 után.

Ekkorra ugyanis már ellepték az országot az ötágú vörös csillagok, a diktatúra jelképei.

Minden állami intézmény és minden tanácsháza (a szocializmus idején így nevezték a polgármesteri hivatalokat) tetejére került egy. Aztán természetesen a gyáraknak, üzemeknek, termelőszövetkezeteknek, állami gazdaságoknak, egyetemeknek, vasútállomásoknak is jutott belőle.

Kotnyek Antal / Fortepan Az esztergomi Bottyán János utca 1955-ben.
UVATERV / Fortepan Határátkelő az komáromi Erzsébet hídnál 1957-ben.
Bejczy Sándor / Fortepan A móri Lamberg-kastély 1955-ben.

Persze, hogy az Országház kupolája sem maradhatott ki! Az eredeti terv az volt, hogy Sztálin 70. születésnapjára, 1949. december 21-én helyezik fel a csillagot a Parlamentre, de ez nem sikerült. 1950. augusztus 20. lett az új céldátum. El is készült a három méternél is nagyobb és egy tonnánál is nehezebb alkotás a Rákosi Mátyás Művekben, Csepelen. Sokan tartottak tőle, hogy a huszártorony összeroskad alatta – akkoriban még nem volt helyreállítva a tető, egyes ablakai téglával voltak berakva –, de nem lehetett ellenkezni. A csillagot fel is kapcsolták, de kiderült, hogy a közepén elhelyezett izzó nem ragyogja be a csúcsait, az alakja sötétben kivehetetlen. Jó ideig tartott a hiba kijavítása, addig „elakadásjelzőnek” csúfolta a népnyelv a piros fényfoltot. 1956-ban ezt a hatalmas szerkezetet is megpróbálták ugyan eltávolítani, de állványzat nélkül nem lehetett biztonságosan szétszedni és lehordani – félő volt, hogy lezuhan és beszakítja a kupolát. Ma az Országgyűlési Múzeum kiállításán látható a hatalmas alkotás.

Chuckyeager tumblr / Fortepan A Parlament 1963-ban.

A kivilágított vörös csillagok a budapesti éjszaka meghatározó elemei voltak. Az Országházé mellett a János-hegyi Erzsébet-kilátó tetején lévő volt talán a leglátványosabb. Erre akkora csillagot helyeztek fel, hogy a terhet nem igazán bírta az épület: a felső szintek kövei elkezdtek szétcsúszni, a problémát csak a rendszerváltás után lehetett megoldani.

Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény / Fortepan A Nyugati (Marx) tér 1964-ben.
Baráth Endre / Fortepan Az Erzsébet kilátó a XII. kerületi János-hegyen 1954-ben.

Csillag ragyogott bizarr módon a Szépművészeti Múzeum tetején, a timpanont díszítő szoboralakok felett, a Vígszínház csúcsán, a Keleti pályaudvar főhomlokzatán pedig az órát keretezte egy csillagkontúr. Egészen furcsa kompozíció került a Széll Kálmán (akkoriban Moszkva) téri Postapalota tetejére. Itt három csillag „támasztotta” egymást, hogy bármerről is érkezik valaki a fontos csomópontra, láthassa a megszállóktól átvett jelképet.

Magyar Rendőr / Fortepan Kilátás a nyíregyházi Országzászló (Szabadság) térnél álló toronyházból az Iskola utca és a Luther (Felszabadulás) téren álló evangélikus templom felé 1983-ban.
UVATERV / Fortepan A Széll Kálmán (Moszkva) tér 1955-ben, szemben a Postapalota.

Azonban nem csak a kivilágítható, magaslatokra helyezett csillagoknak volt városképi jelentősége. A Lánchíd budai hídfőjénél a két világháború között még egy magas épületek által szegélyezett kereszteződés volt a Clark Ádám téren. A harcokban elpusztult házak helyén alakították ki Budapest egyik legkorábbi körforgalmát, melynek a közepében virágokból rakták ki az elmaradhatatlan jelképet. (A biztonság kedvéért az Alagút fölé is állítottak egy akkorát, hogy szinte nagyobb volt, mint a bejárati kapu.)

Fortepan A Clark Ádám tér a budai váralagúttal 1958-ban.
FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György / Fortepan A Duna Cipőgyár főbejárata Újpesten 1959-ben.

Csillag került minden toronyra, mely nem templomhoz tartozott: víztoronyra, tűztoronyra egyaránt. Olykor egészen nevetséges módon olyan ideiglenes magaslatokra is, mint egy fúrótorony. Külön megjelenési forma volt az emlékműveké. A „sztenderd” felszabadulási emlékmű egy obeliszk volt vörös csillaggal – az elsőket már akkor felállították, amikor még szinte folytak a harcok –, aminek persze számtalan más változata alakult ki az évtizedek alatt. De ott ragyogott a mozdonyok orrán, a katonai járműveken, a kitüntetéseken, meg persze az ünnepi tribünökön és díszpáholyokon.

Burszán Sándor / Fortepan Szovjet hősi emlékmű a XI. kerületi Gellért téren 1957-ben.
ETH Zürich / Fortepan A szombathelyi vasútállomáson 1961-ben.
Nagy Gyula / Fortepan Május 1-i felvonulás az Ötvenhatosok terén (Felvonulási tér) 1964-ben. A tribünön Dobi István, Adrian Nyikolajev szovjet űrhajós, Kádár János, Rónai Sándor, Kállai Gyula és Fehér Lajos állnak.

A vörös csillag azonban nem csak egyszerű logó volt. Egy idő után több lett, mint közönséges szimbólum, szinte önálló személyiséggé vált, és egészen abszurd módon egy jelképről kezdtek el elnevezni dolgokat. Teljesen függetlenül attól, hogy miről is volt szó. Volt Vörös Csillag nevű termelőszövetkezet, traktorgyár, szálló, mozi, étterem és sportegyesület – némelyikből több is.

FŐFOTÓ / Fortepan és Szöllősi Lászlóné / Fortepan Balra Vörös Csillag mozi Budapesten, az Erzsébet (Lenin) körúton 1970 körül, jobbra Vörös Csillag mozi Kaposváron, a Noszlopy Gáspár utca 1. alatt 1958-ban.
Chuckyeager tumblr / Fortepan A Vörös Csillag (egykor Golf, később Panoráma) szálloda a Széchenyi-hegyen 1957-ben, miután a forradalom alatt leverték róla a vörös csillagot.

A vörös csillag ott volt a magyar címerben is. Rákosi idején hangsúlyosabban, kalapáccsal és búzakalásszal, 1956 után már kicsit szerényebb méretben, de azért a fő helyen. A címerrel pedig – ahogy ma is – számtalan helyen találkozhattunk. Megtalálható volt minden közintézményben, hivatalos okmányon, pénzérmén, igazolványon és válogatott mezen.

Magyar Rendőr / Fortepan és MHSZ / Fortepan Balra Lenin emlékmű (Varga Imre, 1974) Mohácson 1979-ben, a jobboldali kép 1986-ban készült.
UVATERV / Fortepan 1952.

Természetesen az épületek homlokzatán is szépen lassan mindenhol lecserélték a régi koronás és Kossuth-címereket 1949 után. Hol barbár módon, hol a lehetőségekhez képest művészi módszerekkel, „stílusban maradva”. Az Országházra például a Rákosi-címert még a homlokzat tetején, a nagy, angyalos középcímer helyére tették fel a negyvenes évek végén. 1956 után viszont már egy fokkal szerényebben utaltak csak a kommunista uralomra: a főbejárat feletti egyik növényembert (egy középkori stílusú „green man” figurát) cseréltek a Kádár-címerre.

Nagy Gyula / Fortepan A Szabadság téri szovjet hősi emlékműről eltávolítják a címert az 1956-os forradalom idején.
Hofbauer Róbert / Fortepan Vörös csillag és a Sztálin-szobor darabolása a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében az 1956-os forradalom idején.
Nagy Gyula / Fortepan 1956.

Merthogy 1956-ban azért sok helyen leverték a szovjet szimbólumokat (és nem csak tévedésből, mint a Múzeumkertben). Ezek közül pedig jó pár már nem is került vissza a helyére. Maradt ugyan elég a rendszerváltásig, de sokkal kevésbé határozták meg az utcaképet, mint a legkeményebb ötvenes évek elején.

Pesti Srác2 / Fortepan A Kálvin téren 1956-ban.

 

A cikk elkészítéséhez – a szövegben linkelt forrásokon kívül – Hoppál Mihály, Jankovics Marcell, Nagy András, Szemadám György: Jelképtár (Helikon Kiadó, Budapest, 1996) és Zsuppán András (szerk.): A Nemzet Főtere – a Kossuth tér története (Országház Kiadó, Budapest, 2022) című könyveit használtuk fel.

Írta: Zubreczki Dávid | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/voros-csillag

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik