Miután Semjén szétnézett a déli határon

Adam Michnik: Levél az Európai Parlament képviselőinek a lengyel sajtószabadságról szóló vita előtt

A Gazeta Wyborcza főszerkesztője vagyok, harminckét éve töltöm be ezt a posztot, azóta, hogy 1989-ben erőszakmentesen, kompromisszumok és parlamenti választások útján megteremtettük Lengyelországban a demokratikus államrendet. A Gazeta Wyborcza e változás fontos szimbóluma lett, ez volt az első teljesen független napilap az Elbától Vlagyivosztokig. Se cenzúra, se politikai nyomás nem nehezedett rá. Más országok is bennünket követtek. A Gazeta Wyborcza azért jött létre, hogy a választási kampányban a demokratikus ellenzék hangját hallassa.

A Gazeta Wyborcza sikere párhuzamosan futott a lengyel átalakulás sikerével. Hosszú évtizedek után a lengyelek megízlelték, milyen szabadságban és jogállamban élni. Most ez a harminckét évvel ezelőtti győzelem került veszélybe.

Lengyelországban – és néhány más országban is – rémísztő államcsíny tanúi vagyunk. A jogállam átalakul pártállammá. Az alkotmánybíróság, az ügyészség, a rendőrség, a különleges szolgálatok mind egy pártot, a hazug nevet viselő Jog és Igazságosságot (PiS) szolgálják. Ez a párt teljesen kisajátította és arcátlan propagandagépezetté tette a közszolgálati médiát, a putyini vagy az Erdogan-féle török médiához hasonlóan.

Gábor György: Ferenc pápára várva

Arról, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hivatalos kommünikéjén túl milyen várakozás előzi meg az egyházfő magyarországi látogatását, még nincs semmilyen rendelkezésre álló információ. Ám az köztudott, hogy a korábbi években Ferenc pápa sem a hazai politikai hatalom és holdudvara, sem a hazai katolikus egyház köreiben nem örvendett nagyobb népszerűségnek.

A Fidesz legbelsőbb magjához tartozó, a hatalmon lévő párt üzeneteit a legalpáribb szélsőjobboldali stílusra  áthangoló és felerősítő  befolyásos újságíró a legkülönbözőbb, köztük a kormányhoz közelálló médiumokban is rendre hangot kapó trágársággal minősítette Ferenc pápát „migráns hátterűnek”, „argentin libsinek”, „derék liberális, genderben hívő marhának”, „demens vénembernek”, „gazembernek” nevezve, aki „teljesen alkalmatlan a posztjára”, s aki „kretén brüsszeli politikusok kretén mondatait ugyanolyan kretén módon” ismételgeti, „és ekképpen is kell hozzá viszonyulni”. A pápa „elmebeteg” állításaiból a hatalom politikai szócsövének számító újságíró, arra a következtetésre jutott, hogy „hülyének lenni a legkönnyebb és ez a pápára is vonatkozik.”

Ferenc pápa természetesen nem a hatalom köreiben oly népszerű és szolgálataiért bőkezűen díjazott magyar szerzőre, hanem a széles körben elterjedt, s az interneten egyre szaporodó, populista indíttatású „növekvő verbális erőszakra” reflektálva hangsúlyozta a legutóbbi, Fratelli tutti (Mindnyájan testvérek) kezdetű enciklikájában:

Ez az agresszió, a sértegetés, a bántalmazás, a másik tönkretételéig menő verbális ostorozás olyan új, féktelen formáit hívja életre, ami testközeli kapcsolatokban elképzelhetetlen, mert kölcsönösen elpusztítanánk egymást.

Széky János: Fedő, ideológia

Amit a magyar kormánypropaganda új demokratikus jobboldalnak nevez, az se nem új, se nem demokratikus, hanem lényegében 1930-as, korai negyvenes évek katolikus színezetű fasiszta és fasisztoid kísérleteinek (Salazar, Dollfuss és Schuschnigg, Franco, a vichyi rezsim) fölmelegítése – volna, ha a gazdasági-politikai rendszer nem lenne gyökeresen más, 2021-es, posztkommunista és közép-európai; és nem alkalmazna bőséggel demokratikus (pl. választások), sőt liberális díszleteket (pl. „cenzúraellenesség”, ha éppen nem ők korlátozzák a szólásszabadságot, hanem a közösségi média az ő szélsőséges megszólalásaikat). Fedőideológiának ez is megteszi, de nem biztos, hogy elegendő a vonzereje egy minden disznóságot fedező kontinentális politikai tömörülés megteremtéséhez.

Nem szeretek jósolni, és a bugylibicska is elsülhet, de így ránézésre nem túl reményteljes vállalkozás az Európai Néppárthoz mérhető súlyú összeurópai pártszövetséget összehozni egy olyan eszmerendszer alapján, amiben az ötletgazdák maguk sem hisznek. És ami a fogadóközönség alkata meg a hatalomgyakorlók ereje és rutinja miatt remekül beválik a hazai politikában, de kétséges, hogy beválik-e ott, ahol mások a feltételek.

Amiben őszintén hisznek, az a hatalmi monopóliumból eredő üzleti eredményesség és belpolitikai hatékonyság mindennemű ellenséggel szemben.

Az utókor, ha akar, majd igazságot tesz – Interjú Romsics Ignác akadémikussal

A történészprofesszor hetvenéves. A könyveiről beszélgetünk, melyek rendre nagy sikert aratnak az olvasók körében, ám méltatlan támadásokat is el kell szenvednie miattuk, s ami különös: „jobbról” is, „balról” is. Kifejti véleményét az emlékezetpolitikai indoktrináció aggasztó mai tüneteiről – az utcanévcsatáktól a szoborháborúkig –, s a nemzeti múlt újragondolásának és újraírásának politikavezérelt, megosztó jellegéről, ami szembe megy a nemzeti emlékezetpolitika igazi céljával: a politikai közösség egymással viaskodó két nagy tömbjének a közelítésével.

Kovács Zoltán: Világvége

Most erre meg mi szükség volt? Semjén Zsolt törvényjavaslatot nyújtott be, ami a kormány számára lehetővé teszi, hogy akár az önkormányzat akaratával szemben átminősítsen területeket, zöldterületi beruházásokba fogjon, így vonva meg az önkormányzatok jogát, hogy saját területükön önállóan alkossanak rendezési tervet. Semjénről – aki amúgy miniszterelnök-helyettes, és a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke – nemrégiben a Kereszténydemokrata Néppárt honlapja azt írta, hogy idézem: „a pragmatikus és sikeres politikus − művei alapján − korunk egy figyelemre méltó, eredeti gondolkodója”. (Érdekes ez a megszorítás: művei alapján. Mert ha nem művei alapján nézzük, akkor vajon mi?) De bárhogy is, ez a pragmatikus és sikeres politikus nyilvánvalóan széjjelnézett a déli határon, ahol azt látta, hogy tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet van. Ez indokolja törvényjavaslatát, ami tiszta véletlenségből már megint az önkormányzatok jogát csorbítja. De azért, ha már korunk figyelemreméltó gondolkodójáról van szó, muszáj visszatérni a 2012-es történetre, amikor az ELTE professzorai felszólították ezt a korszakos embert egykori témavezetőjével együtt, hogy tisztázzák, miként kerültek a politikus 1992-ben írt szakdolgozatába azok a szövegek, melyeket a konzulens is publikált és a magáénak vall.