Közélet

Ki az a Szarka Gábor, és miért rá bízták az SZFE-ügyet?

A kancellár, egykori ezredes jó pozíciókat kapott az elmúlt nyolc évben az állami szektorban, reflektorfénybe azonban csak most került.

Már több akciót is elrendelt a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületeinek visszafoglalása és a demonstráló diákok megosztása érdekében, sőt ultimátumot is intézett a hallgatókhoz, ám Szarka Gábor manőverei eddig nem jártak sikerrel: az új kancellár egyelőre nem tudott bejutni az egyetemisták által elfoglalt intézménybe.

Szarka egy hónapja, szeptember utolsó napjaiban lett egy csapásra az ismeretlenségből a hírek főszereplője, amikor a Vidnyánszky Attila által irányított kuratórium leváltotta a posztjáról Vonderviszt Lajost, az egyetem kancellárját, és még aznap Szarkát nevezte ki a helyére. A lépés a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltette, mert az új kancellár személyében Vidnyánszkyék egy volt katonát vetettek be a renitens művészeti hallgatókkal szemben. Információink szerint Szarka hadra fogásának ötlete az SZFE nyáron kinevezett kuratóriumában ülő barátjától, Lajos Tamás operatőr-producertől származik. A kuratórium olyan „problémamegoldó” karaktert keresett, aki a blokád miatt kialakult helyzetben leveheti a figyelmet Vidnyánszkyékról. Lajos Tamás maga is többször nyilatkozott az SZFE ügyeiről, befolyására pedig jellemző, hogy a Nemzeti Filmintézet által kiosztott állami támogatásokból hat olyan produkciót is támogatnak, amit az ő cégei gyártanak.

A sajtóban gyakran csak gépesített lövész ezredesként emlegetett Szarka 2010-ben a kormányzati karrier reményében lépett ki a Magyar Honvédség kötelékéből. A 2010-es Fidesz-győzelem után honvédelmi miniszternek kinevezett Hende Csabának ugyanis szüksége volt egy megbízható emberre, aki belülről ismeri a katonaságot. Szarka őrnagyként a Gyurcsány-kormány idején került a Honvédelmi Minisztérium környékére, 2006-ban lett a haderőtervezési főosztály főtisztje. Miután Hende bizalmasa lett, megkapta a Honvédelmi Minisztériumban a kabinetfőnöki posztot. Az egykor az MDF-ben politizáló miniszter döntésében közrejátszhatott az is, hogy Szarka édesapja is benne volt a rendszerváltás utáni első kormányzati gárdában. Szarka István, az MDF-es Antall-kormány ipari minisztériumában volt a hadiipari hivatal vezetője.

A közvetlen együttműködés két év múlva szakadt meg, amikor Hende lecserélte a kabinetfőnökségről, és miniszteri biztossá nevezte ki Szarkát. Egyes források szerint a szakítás mögött az állt, hogy Szarka hamar önjáróvá vált, és egyeztetés nélkül is intézkedett bizonyos ügyekben, mások viszont úgy emlékeznek, hogy egyszerűen nem illett össze a munkastílusuk. A szakítás azonban nem jelentett komolyabb törést Szarka karrierjében. Miniszteri biztosként egy sor fontos terület felügyeletére kapott jogosítványt, ezek között volt a tisztképzés rendszerének korszerűsítése és a honvédelmi miniszter képviselete a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói testületében. (2018-ig a közigazgatásért, az igazságügyért, a honvédelemért és a rendészetért felelős miniszterek közösen gyakorolták az NKE fenntartói jogait.) A biztosi kinevezéssel egy időben elindították Szarka párizsi katonai attaséi kiküldetésének előkészítését is. A honvédelmi tárca képviselete a közszolgálati egyetemen olyan jól sikerült, hogy Navracsics Tibor, Fürjes Balázs és Gál András Levente mellett ő is megkapta az egyetem díszpolgára címet.

Párizsból visszatérve 2016-tól Szarka egy frissen létrehozott állami cég menedzsmentjében kapott állást, a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (NIPÜF) egyik igazgatója lett. A céget a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hozta létre, hogy országszerte új ipari parkok létesítésébe csatornázzák a költségvetési pénzt. Szarka az Opten szerint egyszerre négy projektcég igazgatója volt. A veszprémi kft.-vel sikerült is összehozni egy óriási üzletet a Honvédelmi Minisztériummal. A tárca egy 20 ezer négyzetméteres, 18 ezer tonna hadfelszerelési anyag tárolását lehetővé tevő katonai raktár létesítéséről állapodott meg a NIPÜF-fel, amit a veszprémi ipari parkban, a szentkirályszabadjai repülőtér szomszédságában építenek fel.

A megállapodás ünnepélyes nyélbe ütésénél azonban Szarka már nem volt ott. 2019 nyarán a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez igazolt. Az NKE komoly vezetői poszttal hálálta meg Szarka korábbi szerepvállalását, ő lett az egyetem campusért felelős főigazgatója. Megkerestük az NKE sajtóirodáját, ahol Szarka érdemeinek felsorolását követően közölték, hogy szeptember 30-án lépett ki az ottani állásából. Az NKE honlapja szerint egyébként helyét a korábbi főtitkár, Tomasitz István egykori agrárállamtitkár tölti be.

Szarka hivatalos önéletrajzában nem szerepel, de 2017-től felügyelőbizottsági tagságot kapott a milliárdos Kovács Gábortól megvásárolt sopronbánfalvi kolostor fenntartó cégében. Az állami tulajdonba került vállalkozás nevét NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.-re módosították, és a profilját is megváltoztatták. A Miniszterelnökség fennhatósága alá tartozó NÖF Kft. lett több mint ötven kiemelt jelentőségű, állami tulajdonú vár, kastély, örökségi helyszín fenntartója és üzemeltetője, és ez a cég végzi a turisztikai célú fejlesztéseket is. Szarka az átkeresztelt cégben közel egy évig vezette a felügyelőbizottságot, majd a cég élén lezajlott vezetőváltás után átnyergelt az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Kft.-hez, amely Lázár János közvetítésével szintén a KOGART-os Kovács Gábortól került az államhoz.

A fertődi Esterházy-kastélyt fenntartó cég azonban nem az egyetlen szervezet, ahol jelenleg is megbízatása van az SZFE kancellárjának.

2018 óta kuratóriumi tagként irányíthatja az immár közel 4 milliárd forintból gazdálkodó Batthyány Lajos Alapítvány működését. Az MDF-es időkben létrehozott szervezet sokáig tetszhalott állapotban volt, de miután a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodához került, néhány éven belül 3,5 milliárdra emelkedett az éves alaptámogatása, amihez más forrásokból is társult néhány százmillió forint. Szarkával együtt ül még a kuratóriumi üléseken Kobza Miklós, Orbán Viktor volt fotósa, az MTVA egykori sajtófőnöke, valamint Illés Géza Márton, a Mathias Corvinus Collegium alapító háttéremberének, Tombor Andrásnak az ügyvédje is.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik