Közélet koronavírus

Navracsics: Valószínűleg el fogom kapni a koronavírust

Noha az egyetemeken szerda óta nincs oktatás, az oktatóknak és a doktoranduszoknak továbbra is be kell járni, a doktoranduszoknak pedig továbbra is végezniük kell a kutatásukat.

Navracsics Tibor volt uniós biztos – aki maga is oktat – a Spirit FM Keljfel Jancsi! című műsorában elmondta, hogy a távoktatás tekintetében az online előadások megtartására mérsékelten, míg a házi dolgozatok és írásbeli konzultációkra maximálisan készen áll, írja az atv.hu.

Mint mondta, szerinte sem oktatói, sem hallgatói oldalról nem alakult még ki hazánkban az infrastruktúra online előadások hallgatására.

Azzal kapcsolatban, hogy Dobrev Klára arról beszélt, az Európai Parlamentben rengeteg dolgot meg lehet csinálni otthoni munkavégzéssel, Navracsics azt mondta, ha a személyes szavazásokon változtatni akarnak, az nagyon sok kérdést felvet, hiszen

a kortárs demokráciák egyik legnagyobb kérdése, hogy lehet-e elektronizálni az állampolgári részvételt.

Navracsics elmondta, hogy félti a családját a koronavírus miatt. Megjegyezte, hogy ha igaz, hogy a népesség 60-70 százaléka megfertőződhet, akkor nem arra készül, hogy hogyan kerülje el, hanem hogy hogyan essenek túl rajta.

A volt uniós közölte, hogy mivel az egész napját emberek között tölti, vélhetően el fogja kapni a koronavírust, ezért igyekszik az immunrendszerét erősíteni.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik