Közélet koronavírus

A kormány máris kibújik a koronavírusos kérdések elől

vélemény

Hegylakók árulása
Ki az úr a gazdaságban?
Sándor Zsuzsa: Ez így valóban eszetlen!
Az időuralás mint politikai cselekvés
Még több Kevesebb

Meglepő élmény volt, hogy a koronavírus magyarországi megjelenésével egy időben a kormány hirtelen mintha egy kicsit megnyílt volna a sajtó felé. A Fidesz jó ideje nem igazán áll szóba az újságírókkal, maga Orbán Viktor pedig évente egy sajtótájékoztatót tart, ahol kihasználja, hogy kérdezni ugyan lehet, de visszakérdezni már nem.

Ez változott meg egy rövid időre. Az Operatív Törzs első sajtótájékoztatóján még a miniszterelnök is megjelent, hogy egyből leckét kapjon abból, miért nem érdemes ezt megtennie. Orbán elmondta, amit el szeretett volna mondani, majd feltették neki a kérdést, hogy valóban Gödöllőn tanult-e az az iráni diák, aki az elsők között kapta el a koronavírust Magyarországon. Orbán erre elmondta, hogy igen. Majd amikor visszakérdeztek, hogy ezt miért nem gondolta eddig fontosnak elmondani a kormány, rávágta, hogy azért, mert ő is csak most tudta meg, ami nehezen hihető.

A leégés óta Orbán nem jelent meg a tájékoztatón, a veszélyhelyzet elrendelését is (amire az egész országot illetően a rendszerváltás óta nem volt példa) Gulyás Gergely jelentette be. A napi tájékoztatókon pedig Müller Cecília tisztifőorvos és Lakatos Tibor, az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetője képviselte a kormányzatot, illetve feltűnt Dömötör Csaba miniszterhelyettes is másfél perc erejéig, hogy elmondja, tájékoztatókat küldenek a nyugdíjasoknak.

Pénteken viszont már sem politikust, sem Müllert nem lehetett kérdezni, nem volt ott a Szent László kórház fertőző osztályát vezető Szlávik János sem, és a tájékoztató hosszát is visszafogták bő fél órára. A korábban Orbán mögött álló, a kérdésekre lekezelően válaszoló, mellesleg az egészségügyért felelős Kásler Miklós sehol nem volt, ahogy a végső soron minden védekezéssel kapcsolatos intézkedésért felelős Pintér Sándor belügyminiszter sem. De legfőképpen nem voltak orvosok a teremben,

minden kérdésre Lakatos felelt, aki rendőr ezredesként nyilvánvalóan nem illetékes járványügyi, pláne orvosi kérdésekben. Ezt készségesen be is ismerte,

így például amikor arról kérdezték, hogy miért nem szűrték a koronavírussal fertőzött anya gimnazista gyerekével kapcsolatba kerülő diákokat, akkor annyit tudott mondani, hogy bízik a járványügyi szakemberekben, akik úgy ítélték meg, nem kell az elvégzettnél több szűrés.

A 444.hu újságírója, Sarkadi Zsolt rá is kérdezett, hogy ha nincs orvos a teremben, de ez az egyetlen alkalom, ahol kérdezni lehet a koronavírusos-helyzetről, akkor mégis mi értelme van ennek a sajtótájékoztatónak. Ez nem derült ki.

A kormány láthatóan elkezdte kerülni azt, hogy bármilyen kellemetlen kérdésre válaszoljon, márpedig egyre több ilyen kérdés merül fel, például az iskolák bezárásának elmaradásával kapcsolatban, ami szintén nem feltétlenül egy rendőr ezredes kompetenciája.

Vannak olyan kommunikációs izmok, amelyek bizonyos idő alatt elsorvadnak, ez látszott Kásler és Orbán bénázásából is, de egy olyan helyzetben, amikor a kormánynak szüksége van a normálisan működő sajtó segítségére is, hogy tájékoztassa az embereket, elég felelőtlen dolog elmenekülni a kérdések elől.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik