A parlament tavaszi ülésszakának első napján az ellenzék fogta magát és kivonult az ülésteremből, miután kiderült, hogy a miniszterelnök nem jelent meg ott. A képviselők falanxba sorakoztak a mikrofonokkal szemben, és mindegyikük felvette a fontos pillanatokra tartogatott maszkját. Ismerjük már az összes álarcot, de az ellenzéki politikusok csak a tél eleje óta sorakoznak fel így, teljes létszámban, hogy egy képernyőre férjenek mindannyian. Alig látszik már ezekben a pillanatokban a különbség a korábban a zsidókat listázni készülő mosolygós szemüveges jobbikos és a kicsit kipirultabban mosolygó szemüveges figura között, aki régen még miniszterelnök is volt.
A parlamentbe menet több újságíró találgatott: vajon most mit jelentenek be az ellenzékiek? Cirkuszi mutatványokkal készülnek a Legfőbb Ügyészség parkolójában? Barátságos jobb-bal focimeccset rendeznek Felcsúton? Vagy breaktánc előadás lesz a program Mészáros Lőrinc unokatestvérének vejének alvállalkozójának a cégének a telephelye előtt?
Egyik sem nyert: egy autógyárhoz vonultak, ahol régen „a mi autónkat” gyártották, mostanában viszont a mi népünk fiait nem akarják engedni szakszervezetet alapítani.
Az ellenzéki gondolkodók, elemzők, mindent jobban tudók hamar elő is vették az „ezek már megint teljesen hülyék” feliratú aduászokat. Autós(fel)vonulás Esztergomba? Micsoda idióták… Haha, szóba se álltak velük, csak egy huszadrangú, remegő hangú cégkatonát küldtek ki, hogy hajtsa el őket megsemmisülten!
Pedig február 18-án olyat csinált az ellenzék, aminek ugyanúgy lehet értelme, mint a december 12-ei parlamenti balhénak, ami erőt adott a rabszolgatörvény, majd a közmédia elleni tüntetéseknek.
Egy erős üzenet, aminek ha nem lesz folytatása, nem sikerül elérni azokhoz, akiknek szólt, akkor mégis csak bohóckodássá válik, de ez azon múlik, hogy az ellenzékiek átgondolták-e mit csinálnak, és képesek-e végigvinni és cselekvéssé alakítani az elképzeléseket.
Mert mi is történt?
Az történt, hogy ha nem is bojkottal, de ismét elhagyták a parlamentet, ami nem több már évek óta, mint egy csicsás, neobarokk díszlet, ahol Orbán Viktor és barátai színpadra viszik a demokrácia nevű színjátékot, és az előadás már sokszor a színpadon elakad.
Nem Mészáros Lőrinchez, nem az ügyészséghez, nem Felcsútra mentek, mert minek is mentek volna ezekre a helyekre tizedszer, századszor, ezredszer? Már mindenki tudja Magyarországon mit jelent a NER és ezek a szimbolikus helyszínek: van, aki anyázik miattuk, mások meg leszarják, és szavaznak tovább a Fideszre különféle okokból. Ez a stratégia nem vált be, nem működik, ugyanolyan mantra ezt mondogatni, mint „európázni” és „jogállamozni” a tüntetéseken. Igaz dolog ezeket mondogatni egy szemszögből, de akiké ez a szemszög, azok már ott állnak az ellenzéki térfélen, és nem lesznek többen. Így pedig háromszor veszített nagyot az ellenzék.
Szóval lehet mégiscsak tanult az ellenzék azzal, hogy most egy gyárhoz vonult. A rabszolgatörvény miatti felháborodás és az Audi-sztrájk árnyékában mintha pislákolna bennük valami gondolat.
Mi lenne, ha megpróbálnánk megmutatni a dolgozó magyar embereknek pártszíntől függetlenül, hogy azt gondoljuk igazuk van, és rendesebb munkakörülmények és több pénz jár nekik?
– kérdezhette valaki egy álmoskás ellenzéki egyeztetésen, és úgy tűnik lett foganatja.
Amíg nincsenek kormányon – és még legalább három évig ez a veszély nem fenyegeti őket –, addig felelősség nélkül mondhatják ezt. De vannak közöttük, akik felelősséggel mondják már most is, mert van a fejükben annyi, hogy kormányon is képesek legyenek olyan intézkedéseket hozni, ami segít azokon az embereken, akik a Suzukinál, más autógyárakban és más munkahelyeken húzzák az igát.
Kilenc év NER után nincs már sportértéke az első pillanatban lerúgni az ellenzéket. Pont amikor úgy tűnik, mintha léteznének.
Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu
