Közélet

A nyugdíjas szervezetek csalódtak a kormányban

Elégedetlenek a jövő évi költségvetési javaslattal.

Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete (NYPOE) elnöke azt mondta, a költségvetési tervezethez érkezett 810 módosító indítványból csak nyolc foglalkozik a nyugdíjasokat érintő problémákkal. A NYPOE elnöke szerint

jó pár szám évek óta nem változik,

ilyen például a méltányossági nyugdíjkeret, vagy az egyéni segélyek mértéke.

Még kérnek valamit Orbántól a nyugdíjasok
A kormányfő aláírására várnak parlamentjük képviselői.

Papp Katalin, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének (NYOK) elnöke azt mondta, örömmel látták, hogy a Jobbik az ápolási díjat a minimálbér szintjére emelné, de ezen felül szeretnék elérni, hogy az ápolás is munkaviszonynak minősüljön. A korhatár feletti öregségi nyugdíj pótlására tett LMP-s javaslattal egyetértenek, de hiányolják az idős otthoni férőhelyek fejlesztésére jutó források biztosítását, a közgyógyellátási normatíva emelését.

Némethné Jankovics Györgyi, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a nyugdíjasokat érintő költségvetési tételek csak pár száz millióval nőnek a jövő évi büdzsétervezetben az idei számokhoz képest.  Megértik a problémát, amit egy öregedő társadalom jelent az államháztartásnak, de azt az államnak is vizsgálnia kellene, hogy az életkor előrehaladtával kapcsolatos kiadások hogyan alakulnak.

Juhász László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozatának elnöke hiányolta az éves nyugdíjemelésnél az úgynevezett vegyes indexálás bevezetését.

Ezért tovább nő a bérek és a nyugdíjak közötti szakadék.

A vegyes indexálás bevezetéséig a nyugdíjas fogyasztói kosarat kellene figyelembe venni, aminek egyébként a felülvizsgálatát is szorgalmazzák. Hiányolják a nyugdíjplafon visszaállítását, ennek hiányában egyre több “milliós nagyságrendű nyugdíj” alakul, ami sérti a társadalmi igazságosság elvét.

Milliós nyugdíjak: "Undorító az egész"
A plafon eltörlése óta vannak milliós nyugdíjak Magyarországon. Nincsenek még nagyon sokan ebben az elitklubban, de láthatóan egyre többek kiváltsága a giganyugdíj.

A nyugdíjas szervezetek képviselői szerint el kellene kezdeni a rendkívül alacsony nyugdíjak korrekcióját, amit az alapjövedelemmel egyidejűleg bevezetett alapnyugdíj oldana meg. De addig is a GDP növekedésével azonos mértékű (4,1 százalék) nyugdíjemelést javasolnak az átlag alatti nyugdíjjal rendelkezők számára – ismertette a javaslatokat Juhász László. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik