A piros riasztás miatt elmaradt a forradalom október 23-án, lemondták az ellenzéki tüntetést, amit a Közös Ország Mozgalom szervezett. Igaz, azóta november közepére újabb demonstrációt tervez a Gulyás Márton által alapított csoportosulás, amelynek ernyője alatt nyolc párt még október közepén egyezett meg egy olyan, a magyar választási rendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatban, amely gyakorlatilag a parlamenti női kvótát is tartalmazza.
A javaslat szerint a pártlistákon nem szerepelhetne egymás után három azonos nemű jelölt, vagyis a jelölteknek legalább a harmada nő lenne. Ezzel elérnék a bűvös 30 százalékot, ami a kvóta támogatói szerint már „kritikus tömeg”. Tapasztalatok szerint ugyanis azokban az országokban, ahol a parlamenti képviselők között legalább ekkora arányban vannak nők, jelentősen javul a politikai kultúra és csökken a korrupció.
Korábbi próbálkozások, érvek és ellenérvek
Miközben a kvótát a teljes népességnek csupán a fele támogatja, 84% nem ért egyet azzal az állítással, hogy azért van kevés nő a parlamentben, mert nem elég alkalmasak erre a munkára.
Választások előtt a pártok rádöbbennek, hogy női szavazóik is vannak, ezért a nőket érintő témákról is beszélni kellene. Ugyanakkor a kvótakérdésről, miközben évek óta terítéken van, mostanában viszonylag keveset hallani. Próbálkozások voltak, a vita időről időre feléled.
2007-ben az SZDSZ-es Sándor Klára és Magyar Bálint törvénymódosító javaslatát elutasította az Országgyűlés, a 2010-es, civilek által szervezett aláírásgyűjtésre nem gyűlt össze elég aláírás, 2011-ben pedig Ertsey Katalin (LMP) szervezett vitanapot a parlamentben a nők közéleti szerepvállalásáról, aminek aztán nem lett folytatása. Az MSZP-ben 2002 óta létezik olyan önkéntes kvóta, ami előírja a nők és fiatalok 20 százalékos minimális arányát a listás képviselőjelöltek között. Mivel az előírás mögött se forrás, se megfelelő felkészítés nincs, inkább jelképesnek nevezhető.
Fotó: MTI/Kovács Attila
A Női Érdek 2016-ban kiadott szakpolitikai ajánlása többek között a nők politikai szerepvállalásával is foglalkozik, és a minden pártra nézve kötelező, 50-50 százalékos nemi kvóta bevezetését javasolja.
A női kvóta szükségességét és káros vagy felesleges voltát is meg lehet indokolni liberális, konzervatív vagy egyenlőségpárti érvekkel.
Ugyanakkor, ha mindezt kicsit átfogalmazva azt mondjuk, hogy a női szocializáció egy speciálisan női tapasztalatot eredményez, és másfajta rálátást enged a nőket érintő ügyekre (például a reprodukciós jogokra, nemek közti bérkülönbségekre), mint a férfiszocializáció, már a feminista érvrendszert használjuk. Alapvető lenne, hogy ha a nemeket egyenlőnek szeretnénk látni, akkor nagyjából azonos arányban vehessenek részt a közösségi ügyekben, így a törvények alkotásában is. Ha ez különböző strukturális okok miatt nem lehetséges, akkor lökést kell adni a folyamatnak: az elképzelések szerint ez lenne a kvóta szerepe.
A kezdeményezés ellenzői közül egyes konzervatív gondolkodású emberek még ma is azt gondolják, hogy a nőknek nem való a közélet, mert politizálni „férfias”. Egyes liberálisok szerint pedig – akik a szabad versenyben hisznek, ami automatikusan a legjobb jelölteket juttatja hatalomra – a kvóta diszkriminálná a férfiakat, mert jogtalanul juttatná előnyökhöz a nőket. Szerintük ez a nőkre nézve is megalázó lenne: „kvótanők” kerülnének be a parlamentbe ahelyett, hogy olyan nők legyenek képviselők, akik a feladatra a legalkalmasabbak.
Kvóta más országokban
Aki kíváncsi rá, hogy melyik országban alkalmaznak kvótát, és ez hogyan hat a női képviselők arányára, egy globális adatbázisban utána tud nézni. A világ országainak fele már bevezetett valamilyen politikai kvótát. A kvótarendszernek három főbb típusa különíthető el:
- fenntartott helyek kvótája
- képviselőjelölti kvóta
- politikai pártok kvótája
Az első szabályozza, hány nőt választhatnak meg, a másik kettő egy minimumot határoz meg azzal kapcsolatban, hogy mennyi nő legyen a pártlistán. (Bizonyos országokban külön kvótát alakítottak ki kisebbségek vagy vallások képviselői számára is.)
Önkéntes kvótát vezetett be több párt például Németországban, ahol 36% a nők parlamenti aránya, Norvégiában, ahol 40%, és Svédországban, ahol 44%. Az alkotmányban fektetik le a képviselők egyenlő arányának kívánalmát többek között Burkina Fasoban, ahol jelenleg ez az arány 16%, Nepálban, ahol 29% és Ugandában, ahol 31%. A választási törvények szabályozzák a kvótát például Belgiumban, itt 39% a nők aránya, Szlovéniában 36%, Franciaországban pedig 27%. Azokban az országokban, ahol alkalmazzák a politikai kvóta valamelyik formáját, átlagosan 22% a nők parlamenti aránya, ahol nincs kvóta, ott 13%.
Szükséges és elegendő?
Az első kérdés, hogy a kvóták bevezetése segít-e elérni a fő célt, vagyis a nők egyenlő parlamenti részvételét. Míg például a gazdasági fejlődés nem jár együtt a magasabb aránnyal – Japánban például csak 11,3% a női képviselők aránya, Mozambikban pedig 39,2% – addig a kvótának van már egy mérhető pozitív hatása. Azokban az országokban, ahol alkalmazzák, lassan, de biztosan növekszik a nők politikai reprezentációja, illetve politikai szerepvállalásuk. Egyelőre azonban nehéz hosszú távú következtetéseket levonni. Ennek egyik oka viszonylag triviális: a törvényeket, ha vannak is, nem mindenhol hajtják végre megfelelően. A másik ok, hogy nem feltétlenül biztosítják a kvóta alkalmazásához szükséges hátteret. A Női Érdek ajánlása ezért is tartalmazza például azt a feltételt, hogy az egyéni körzetekben induló női és férfi jelölteknek egyenlő esélyeket, anyagi forrásokat és láthatóságot kell biztosítani, illetve a nemek egyenlőségét elősegítő szakmai és civil szervezeteket is támogatni kell.
Miközben kutatók és politikusok is hangsúlyozzák, illetve az adatok is alátámasztják, hogy kvóta hiányában nehéz lenne számbeli növekedést elérni, az arányok kiegyenlítése még nem jelenti azt, hogy megvalósulhat a teljes egyenlőség. A kulturális változás ennél sokkal hosszabb és bonyolultabb folyamat. A képviselőnőknek szembe kell nézniük a parlamenti szexizmussal, hiszen a politika sokszor még ma is az a terep, ami a macsó viselkedést támogatja és ünnepli.
A kvótapártiak is tisztában vannak azzal, hogy a nemek egyenlő arányú képviselete önmagában nem elég a változáshoz. A nemi szerepeknek is át kell alakulniuk ahhoz, hogy több nő vehessen részt a politikában. Amelyik családban például a férfi nem vesz részt a házimunkában és a gyereknevelésben, ott a nőnek nincs ideje és energiája közéleti szerepet vállalni. A nők önmagukról alkotott képét – ezen belül azt a hitet, hogy képesek a politika területén is érvényesülni – a társadalom egészének hozzáállása befolyásolja. Ugyanakkor ha több nő foglalkozik közügyekkel és bontja le a sztereotípiákat, az a meglevő negatív hiedelmekre is pozitívan tud hatni.
A politikai mechanizmusoknak is változniuk kell, hiszen amíg például a párthűség elsődleges fontosságú, addig az újonnan bekerülő nőknek esélyük sem lesz máshogy politizálni. Ez viszont már messzebbre vezet, hiszen súlyos gazdasági, elosztásbeli, rendszerszintű problémákat kizárólag a nők részvételének növekedése valószínűleg nem fog megoldani. Erőszak, háború sem lesz kevesebb. (Hondurasban például alkalmazzák a kvótát, és 26% a nők aránya a parlamentben, de nem nevezhető békés országnak.) Kérdés, hogy a neoliberális kapitalizmus a maga képviseleti demokráciájával megfelelő rendszer-e az emberek többsége számára, van-e esély a gazdasági egyenlőtlenségek megszüntetésre, vagy egyáltalán olyan optimális döntések meghozatalára, amire egy részvételi demokráciában lenne. Ezt a rendszert sem fogja megváltoztatni a nők politikai képviseletének pozitív irányú változása.
Egyes kutatások szerint a nők nagyobb arányú részvétele hat a politika működésére, női képviselők jelentősen nagyobb arányban hoznak a nők életét pozitívan befolyásoló döntéseket, Indiában pedig a felmérések szerint a női vezetők kevésbé korruptak, mint férfi társaik. Más – 103 országra kiterjedő – vizsgálatokban kimutatták, hogy azokban az államokban, ahol bevezették a kvótát, többet költenek a jóléti kiadásokra, az egészségügyre és az oktatásra, mint azokban, ahol nincs kvóta; és ebben a női képviselőknek szerepük van.
Ugyanakkor, mivel a politikai kvótákat a fejlett országokban is csak néhány évtizede alkalmazzák, nehéz megmondani, milyen hatásuk van a parlamenti munkára, a döntéshozatalra vagy a törvények alkalmazására. Lehetséges például, hogy azok az országok, ahol a kvóta bevezetése után átalakultak a politika súlypontjai, és prioritást élveznek a szociális jellegű kiadások, eleve azért törekednek a nemi egyenlőségre, mert az egyenlőség és igazságosság más formáit is fontosnak tartják. Néhány országban pedig a kvóta inkább szimbolikus jelentőségű, a törvényalkotók a nemi egyenlőség követelményének akartak megfelelni, így nem is befolyásolja lényegesen a politikai intézményrendszer működését.
A nemek egyenlő aránya – ha parlamentről, ha másfajta szerveződésről van szó – a szükséges minimum, aminek alapvetőnek kellene lennie, és nem ott kellene tartanunk, vajon a nők megérdemlik-e a részvételt. Nem azért, mert feltételezzük, hogy a nők máshogy, lágyabban politizálnak, vagy megszüntetik a háborúkat, hanem mert a lakosság fele nő, és nekik is ugyanolyan joguk van beleszólni az őket érintő döntésekbe. Ugyanakkor forradalmi változást, a rosszul működő struktúrák lebontását nem várhatjuk tőle. De igazságtalanság is lenne minden problémára egy törvénytől várni a megoldást. A kvóta, annak ideológiai háttere, és a – jó esetben – vele járó egyéb intézkedések a nemek egyenlő arányú képviseletéhez vezethetnek, ami részben segíti az egyenlőtlenségek lebontását, illetve a nőkkel kapcsolatos negatív sztereotípiák változását.
Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos
