Közélet
MENLO PARK, CA - APRIL 04:  Facebook CEO Mark Zuckerberg speaks during an event at Facebook headquarters on April 4, 2013 in Menlo Park, California. Zuckerberg announced a new product for Android called Facebook Home.  (Photo by Justin Sullivan/Getty Images)

Csak akkor leszünk szabadok, ha Zuckerberg leváltható lesz

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

újságíró. 2017. 06. 14. 10:59

Hatalmas problémák vannak az interneten, és jó részükért a Facebook a felelős. Ha meg akarjuk oldalni a politikai gondjainkat, úgy kell kezelnünk a Facebookot, ami: közszolgáltatásként.
Korábban a témában:

2017 közepén haldoklik a szabad internet. Ebben semmi meglepő nincs, már évek óta haldoklik, csak épp mindig más öli meg.

Chris Anderson, a Wired alapító főszerkesztője és a korai technológiai gondolkodás egyik meghatározó szereplője 2010-ben azt írta, hogy a világháló halott, de az internet tovább él. A két elnevezés ugyanis mást takar.

  • Az internet egy infrastruktúra, csövek sorozata, amely többmilliárd eszközt köt össze, hogy ezen az összeköttetésen keresztül kétoldalú kommunikáció jöhessen létre az eszközök, és az eszközöket használó emberek között.
  • A világháló ezzel szemben az információs technológia, ami az internetre mint infrastruktúrára épült rá. A világháló olyan technológiai megoldás, amely – jellemzően, legalábbis eddig, https protokollra alapozva – lehetővé teszi, hogy ezt a kétoldalú kommunikációt információk megosztására és cseréjére használjuk. A legfontosabb feltétele, hogy egy böngésző szükséges ahhoz, hogy hozzáférjünk a világhálóhoz.

A világháló csak az internetnek egy kicsi, sőt, egyre kisebb része. Az internet világhálón kívüli része olyan platformokból és protokollokból áll, mint az e-mail, az FTP-fájlcsere, az instant üzenetküldés, az appok, vagy épp – egyre nagyobb arányban – a Facebook.

2010-ben a helyzet az volt, Chris Anderson szerint legalábbis, hogy a telefonra letölthető appok fogják megölni a világhálót, mert egyre nagyobb részt szakítanak majd ki az internetből. Ez nem történt meg, de csak azért nem, mert valami más kezdett el egyre nagyobb részt kiszakítani belőle.

A szabad világháló fontos dolog. Ettől lehetett az internet az, ami.

Minden oldal szabadon megközelíthető, minden információ szabadon áramolhat, a világháló egy demokratikus, nyitott, mindenki számára hozzáférhető platform, ami felett senki nem gyakorol hatalmat.

Az internetszolgáltatók legfeljebb a hozzáférést adhatják, felügyeletet nem, mert – ideális esetben – lecserélhetők, ha nem engednek úgy hozzáférni a világhálóhoz, ahogy mi akarunk. Ezzel szemben az internet világhálón kívüli részének nagy darabja, a platformok világa, kötöttebb, irányítottabb, ahol a platform tulajdonosa teljes kontrollt gyakorolhat a hozzáférhető információk felett.

2017-ben a platformok, a Facebook, a Google, az Uber, az Airbnb ölik meg a szabad világhálót. John Herrman, a világ egyik legokosabb, internettel és médiával foglalkozó újságírója írt erről nemrég a New York Timesban.

A platformokban az a közös, hogy mind a liberalizációval indultak, mind valamilyen lehetőséget adtak a fogyasztóknak, azonban később túlhatalomba fordultak vagy fordulhattak.

  • Az Uber feltörekvő platformként megnyitotta az olcsó és kényelmes közlekedésmegosztást az emberek előtt. A sikeres Uber ezzel szemben nemcsak a taxitársaságokat, de a saját alkalmazottait is kikészítheti.
  • Az Airbnb liberalizálta az albérlet- és hotelpiacot, ahol hirtelen egy rakás olcsó és kényelmes alternatíva jelent meg. A sikeres Airbnb viszont később tönkretette egy rakás város ingatlanpiacát, köztük részben Budapestét is.
  • A Google kereshetővé, elérhetővé tette a világhálót. A sikeres Google viszont nem létezővé tette azt, ami a saját platformjában nem található, ráadásul egymaga uralja a reklámpiac nagy részét – ugyanakkor még főleg a szabad világhálón belül.
  • A Facebook nagy ígérete az volt, hogy embereket köt össze egymással. A sikeres Facebook viszont alternatív valóságokat teremtett, ahol a platform irányításától, algoritmusaitól függően csalhatók el választások vagy korlátozhatók az információk.

Így jutottunk el odáig, hogy a Facebook egyre nagyobb szeletet hasít ki a világhálón kívüli internetből, miközben az emberek jó része azt gondolja, hogy a Facebook maga az internet.

Fotó: Thinkstock

A Facebook törekvése alapvetően az, hogy minél kevesebb felhasználó hagyja el a platformjukat és menjen ki a szabad világhálóra. Ezért lesz egyre nehezebb a Facebook mobilos alkalmazásából böngészőben megnyitni a linkeket. Az asztali böngészőkben elérhető egyetlen kattintás helyett itt már három, vagy négy érintés is kell ahhoz, hogy a Facebook appból kijussunk a „szabadba”.

Ezt tovább nehezíti a Facebook azzal, hogy elkezdte bekebelezni a tartalompiacot. Ha megnyitunk különböző linkeket a Facebookon, akkor azok gyakran ugyanúgy néznek ki, gyorsan töltődnek be, és hiányzik belőlük a böngészősáv vagy bármi hasonló, ami arra utalna, hogy ez a tartalom a szabad világhálón érhető el.

Azért hiányzik, mert nem ott érhető el.

A Facebook 2015-ben vezette be az Instant Article nevű megoldást, amivel a saját szervereire költöztette a különböző újságok tartalmait, mivel onnan sokkal gyorsabban tudja megjeleníteni a fogyasztóknak.

Ez elég sok problémát okozott az újságoknak. A tartalomnak ugyanis innentől a gyakorlatban nem ők voltak a kiadói, egy 24-es újságcikket már nem mi adunk önnek, hanem a Facebook. Mi csak megírtuk, a Facebook pedig áthelyezte a saját szervereire, hogy onnan terjessze a világban.

A siker kezdetén a Facebookot úgy ünnepelték, mint az eszközt, ami lehetővé teszi a diktatúrák vagy autokráciák demokratikus átalakulását, mert semmilyen külső nyomásnak nem enged, nincs felette állami kontroll, és nem lehet rajta gátat szabni a szólásszabadságnak. Az arab tavasz kezdetén a Facebookot és a – Magyarországon sokkal kevésbé jelentős – Twittert mint a demokrácia leghatékonyabb fegyvereit ünnepelte a nyugati politika.

Ehhez képest a Facebook nem demokratizálta a világot, hanem újabb rendszerszintű problémákat hozott létre.

Fotó: Getty Images / David Ramos

A Facebook furcsa platform, mert nem csak kétfajta felhasználót köt össze. Összeköti a fogyasztót a fogyasztóval, a fogyasztót a tartalomszolgáltatóval (újsággal vagy a kommunikáló politikussal), és összeköti a hirdetőt a fogyasztókkal.

A rendszer működésének célja, hogy a fogyasztó minél többször lépjen interakcióba másokkal, és minél több tartalmat érjen el a Facebookon.

De az optimalizáció nélküli tartalomfogyasztás tökéletes káoszhoz vezet, ami sem a fogyasztónak, sem a Facebooknak nem jó. Ezért van az, hogy a Facebook algoritmusokon keresztül szabályozza azt, hogy a különböző fogyasztóknak milyen típusú tartalmat jelenít meg. Ez leginkább azon alapszik, hogy az adott felhasználó milyen korábbi tartalmakat fogyasztott, és mikre reagált pozitívan.

2007 decemberében megjelent egy tanulmány a Chronicle of Higher Education című szaklapban. Ebben Cass R. Sunstein jogi elemző talán az elsők között írta le azt, hogy a Facebook terjedésének köszönhetően a világ egyre nagyobb része él információs enklávékban.

Ezt azt jelenti, hogy a Facebook annyira jól tudta optimalizálni azt, hogy milyen információk juthatnak el hozzánk, hogy a gyakorlatban már csak egyféle információ jut el.

Ha sűrűn lájkolunk olyan cikkeket, amelyekben Orbán Viktor lemondására szólítanak fel, akkor nem fog eljutni hozzánk a Facebookon keresztül olyan tartalom, ami Orbán Viktor pozitív oldalát mutatja be. Ezzel eleve korlátozzuk a saját információs szféránkat, az algoritmus buborékában éljük az életünket.

De a legutóbbi két év választásai megmutatták, hogy egyre sűrűbben aknázzák ki ezt a rendszert azzal a céllal, hogy befolyásolják a közvéleményt. A kamuhírek valószínűleg aktívan befolyásolták az amerikai választást, ahogy a szándékos szivárogtatások is. Ezeknek a híreknek egy része eleve csak azokhoz a fogyasztókhoz jut el, akik hajlamosak ezeket elhinni, így még jobban megerősíti őket korábbi véleményükben. Az internetes buborékok gyakorlati következménye az, hogy a véleménytáborok közötti falak egyre magasabbak, egyre átjárhatatlanabbak lesznek.

Az viszont nem megoldás, hogy gyújtsuk fel az algoritmusokat, és legyen végre szabadság. Az algoritmusok létezésének eleve több oka van.

  • A platformok – mint a Facebook – tökéletes kapitalista modellben működnek. Maximális irányítás, minimális felelősség. A Facebook épp azért nem tud, vagy inkább nem akar semmit kezdeni az álhírekkel, mert akkor el kellene ismernie, hogy alapvetően más termék, mint amit állít magáról. A cég saját maga szerint információs platform, de a gyakorlatban ez a világ legnagyobb média- és reklámcége is. A különbség az, hogy miközben egy média- vagy reklámcéget felelősségre lehet vonni, ha hazugságot terjeszt, a Facebookot nem.
  • A másik indok maga a információ mennyisége. Ez egyszerűen feldolgozhatatlan. Persze ez is régi probléma, a világon létező információ mennyisége valójában már évszázadok óta befogadhatatlan, csupán az változott, hogyan szűrjük. De a lényeg, hogy valamilyen szűrésnek léteznie kell, különben kezelhetetlenné válik a rendszer. A laissez faire információterjesztés pedig sem a Facebooknak, sem a tartalom-előállítóknak, sem a fogyasztóknak nem áll érdekében.
Fotó: Getty Images / Justin Sullivan

A Facebook létezése alapjaiban alakította át azt, ahogy a közös ügyeinket, a politikát intézzük. A rendszer abból a szempontból mindenképp nyitott, hogy sokkal nagyobb nyilvánosságot és sokkal gyorsabb reakciót biztosít a közös ügyeink intézésében, ráadásul pont azoknak adja meg a beleszólás jogát, akik hagyományosan ezt nem tehették meg: a legszegényebbeknek, legtávolibbaknak, legképzetlenebbeknek.

Magát a politikát vagy annak intézését sok minden alakította már az évezredek alatt, a nyomtatástól a sajtón keresztül a postáig, vagy a belső égésű motorok és az autópályák megszületéséig. De ezekre a külső tényezőkre eddig mindig reagált is a rendszer. A politika intézése mindig aszerint változott, hogy milyen új lehetőségek, vagy információs csatornák nyíltak meg az állampolgárok előtt.

Ekkora és ilyen hirtelen változás viszont eddig nem volt. És ideje lenne, hogy a politika reagáljon valamit erre a változásra.

A Facebook nem csak vagy nem szigorúan politikai ügy. De az egyre platformosodó internet, és rajta keresztül a Facebook az információ terjesztésének szabadságáról és a hozzáférés jogáról szól.

Mivel magunk nem tudjuk megszűrni a befogadhatatlan mennyiségű információt, ezért az elmúlt évszázadok során úgy kezeltük a problémát, hogy aggregátorokat bíztunk meg azzal, hogy szűrjék meg nekünk.

Ilyen aggregátor volt a sajtó is, amely soha nem volt elfogulatlan, de magunk döntöttük el (és döntjük el most is), hogy kiben bízunk meg annyira, hogy szűrje számunkra a világot. A különbség az, hogy a Facebookon, mint platformon nincs közvetlen beleszólásunk abba, hogy milyen szűrőket szűrjön meg nekünk a rendszer.

A gyakorlati probléma abból adódik, hogy hiába nincs közvetlen beleszólásunk, a Facebookon elvben tudjuk befolyásolni azt, hogy milyen információk jutnak el hozzánk: azzal, hogy korábban milyen információkat fogyasztottunk. Ez viszont kizárja annak a lehetőségét, hogy a körön kívülről bármilyen más információ bejuthasson a körön belülre.

És a Facebooknak elvileg lehet vetélytársa is. Elvileg. Egy platform ereje az elterjedtségében van. Minél többen használják a Facebookot, annál kevesebb értelme lesz bármi mást használni. Így a gyakorlatban iszonyú nehéz lenne magát a platformot leváltani csak azért, mert rosszul végzi a feladatai egy részét.

Fotó: Getty Images / Justin Sullivan

Megoldás lehet az, ha a Facebookot – ahelyett, amit magáról állít – úgy kezeljük, mint ami: közszolgáltatásként.

Vagy esetleg az, ha megértjük, hogy a platformok mint újfajta közszolgáltatások, egészen más rendszer szerint kell, hogy működjenek, mint bármi, amit eddig információk terjesztésére használtunk.

Jó példa a sajtó mellett az egyetemek rendszere is. Az egyetem a gyakorlatban egy aggregátor, amelyben megbízunk annyira, hogy ráhagyjuk a döntést: mutassa meg nekünk, amit értékesnek tart a világból. A hozzánk eljutó információk egy részét ezentúl valaki más (az egyetem) fogja meghatározni, egyszerűen azért, mert bízunk benne annyira, hogy elfogadjuk: tudja, mit kell tudnunk a világról.

De az egyetemek között tudunk választani, a platformok között nem.

Ezért csak akkor tudjuk demokratikusabbá, szabadabbá tenni a Facebookot, mint platformot, ha választhatóvá tesszük azt, aki az információinkat szűri.

Ez lehet egy moderátor, de lehet maga a rendszer is. Sőt, lehet, hogy magát Mark Zuckerberget kellene választhatóvá tenni, bár ez rengeteg további problémát vetne fel, például a Facebook államosításának elég ellentmondásos kérdését, bár tény, hogy működhetnek közszolgálatások magánkézben is.

A lényeg az, hogy a Facebooknak nem áll érdekében a probléma kezelése, és amíg nincs beleszólásunk a megszerzett információinkba, magát a rendszerszintű problémát sem fogjuk tudni kezelni. A világháló pedig magától nem lesz újra az, ami régen volt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.