Kellemes vasárnap délután van, Hszi Csin-ping kínai elnök épp teát szürcsöl, miközben a tévében Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét nézi. Trump a tőle megszokott vehemenciával szónokol, még fotózkodik is egy arra tévedő szavazóval. Hszi a fejét ingatva nyúl a távirányítóért, hogy megnézze, Európában épp mi a helyzet, amikor az asszisztense lélekszakadva rohan oda hozzá.
“Elnök úr, ezt azonnal látnia kell” – zihálja, majd Hszi kezébe nyomja saját okostelefonját. Az elnök értetlenkedve mered a kijelzőre, amin Donald Trump Twitter-fiókjának legfrissebb, mindössze pár másodperce publikált posztja olvasható.
ROSSZ HÍR: hiába próbáltam megedgyezni Kínával, nem sikerült. Salyna blokkád alá kell vonnom a teljes kínai kereskeddelmet. SZOMORÚ.
Hszi alig hisz a szemének. Ez biztos valami vicc, gondolja, hiszen sem az előbbi beszédben, sem a hivatalos külügyi találkozókon nem volt szó Amerika és Kína kereskedelmi viszonyáról. Már éppen leteremtené az asszisztenst, hogy ne higgyen el minden kamuhírt, amikor egyszerre kezd csörögni az elnöki asztal összes telefonja.
A kínai elnök sóbálvánnyá válva hallgatja a miniszterei egymásba vágó beszámolóját. Senki sem hitte volna, de Amerika tényleg bemattolt, és ezt nem hivatalos úton, hanem Twitteren jelentette be. Méghozzá nem egy hivatalnok vagy kisebb politikus, hanem maga az Egyesült Államok első embere.
Itt még nem tartunk
Szürreális rémkép? Egyelőre, bár talán nem sokáig. Donald Trump már az elnökjelöltsége idején is elsődleges kommunikációs platformként tekintett a Twitterre, a mikrobloghoz való kötődése pedig a beiktatása után is megmaradt, sőt talán szorosabb, mint valaha. Olyannyira, hogy elemzők szerint a jelenléte a felhasználók, az aktivitás, ezzel együtt pedig a hirdetési bevétel növekedésével jár.
Az amerikai elnök viszont nemcsak a választóknak üzenget, hanem külpolitikai fegyverként is beveti a mikroblogot. Kínát sokszor ekézte rajta, amiért az szerinte rossz hatással van az amerikai gazdaságra. Mi több, Trump katonai szankciókkal is fenyegetőzött a platformon: nemrég Észak-Koreával szemben helyezett kilátásba lépéseket, mindezt 140 karakterbe sűrítve.
North Korea is behaving very badly. They have been "playing" the United States for years. China has done little to help!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) March 17, 2017
Gondoljanak bele: eddig az amerikai kormány dollármilliókat (milliárdokat?) költött arra, hogy kommunikátorok, sajtószóvivők, PR-osok és beszédírók garmadája nyújtson segítséget az amerikai elnöknek abban, hogyan beszéljen a világ többi vezetőjével. Mindez azonban a feje tetejére állt, mihelyst eldőlt, hogy Donald Trump elnökként is megtarthatja a gyakorlatilag ellenőrizetlen @realdonaldtrump fiókot.
Azóta sokan elmélkedtek rajta, van-e valamilyen jól átgondolt stratégia az elnök nemzetközi kommunikációja mögött. Ám Mike Dubke fehérházi kommunikációs igazgató áprilisban azt mondta, hogy nincs: Mivel pedig a tweetekről nem folyik egyeztetés, sokszor a fenti példához hasonlóan csak akkor tudja meg a kabinet, hogy miképpen döntött az elnök, amikor az már olvasható a mikroblogon.
A sajtófőnök szerepét persze Trump is kiosztotta, Sean Spicer azonban eddig inkább csak magyarázkodott főnöke nem egyszer bizarr üzenetei miatt. Az elnök nemrég se szó, se beszéd kirúgta az FBI igazgatóját, James Comey-t, aki – a politikus stábjának többi tagjához hasonlóan – csak az után tudta ezt meg, hogy már mindenki erről beszélt; épp egy beszédet tartott, amikor a háta mögötti tévékészülékeken azonnali hírként hozták le az eltávolítását. Ezt azonban az elnök még egy sokakat felháborító tweettel is megfejelte.
James Comey jobban teszi, ha reménykedik, hogy nincsenek felvételek a beszélgetéseinkről.
James Comey better hope that there are no "tapes" of our conversations before he starts leaking to the press!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) May 12, 2017
Ez többek szerint arra utal, hogy Trump Comey tudta nélkül készített felvételeket a zártkörű megbeszéléseikről. És bár ez egyáltalán nem volna legális lépés, az elnök se szó, se beszéd, kiteregeti az egészet Twitterre, minden bizonnyal Spicer tudta nélkül, aki ezt követően kínos magyarázkodásra kényszerülve olyasmiket mond, mint hogy „magáért beszél” a kijelentés, és “szerinte nem fenyegető”.
(És mindez attól függetlenül ciki, hogy pontosan mi áll Comey kirúgásának hátterében.)
Ez van
Szóval akár tetszik, akár nem, tény: a közösségi média bevonása teljesen megújította a politikai kommunikációt, ez pedig nemzetközi szinten is tetten érhető. Mert bár az új trend Trumphoz köthető, azóta sokan követték a példáját.
Februárban Emmanuel Macron francia elnökjelölt tett közzé rendhagyó üzenetet a Facebookon. A rövid videóban Macron oda-odaszólogat a Trump adminisztrációnak, nevén nevezi az elnököt, majd azt mondja, hogy bár Amerika úgy döntött, magasról tesz a klímaváltozásra, a nyitott Franciaország az USA helyében is hajlandó lépéseket tenni az emberiségért, kezdetben azzal, hogy magához veszi a klímakutatás leállítása miatt állásvesztett vagy magukat elhanyagoltnak érző tudósokat.
Mindezt angolul, hogy a célközönség is értse. Most pedig, hogy Macronból francia elnök lett, csak idő kérdése, hogy még keményebben nekimenjen a Trump-adminisztrációnak – na nem hivatalosan, hanem a Facebookon.
I have a message for you guys.
Közzétette: Emmanuel Macron – 2017. február 9.
De szintén a saját homokozójában vágott vissza Trumpnak Enrique Peña Nieto mexikó elnök, aki először egy finom tweetben, majd egy már kevésbé finom, sőt kifejezetten ellenséges videoüzenetben adta az amerikai elnök tudtára: országa a büdös életben nem fogja kifizetni az amerikai-mexikói határra épülő falat.
Amíg tehát tavaly ősszel még az volt a kérdés, hogy a politikai kommunikáció átköltözik-e a közösségi médiára, ma már azt kérdezzük: milyen előnyei és hátrányai lehetnek mindennek. Nos, a válasz meglehetősen szubjektív. Donald Trump szerint például a Twitter segítette országa külpolitikai törekvéseit.
A közösségi médiát kell követni. 100 millió ember figyel rám, és ez egy gyors módja a közbeszédnek.
Trump eszerint úgy látja: nemcsak az számít, hogy más országok politikusai hogyan értelmezik a szavait, hanem az összes követőjének véleménye befolyással bír Amerika megítélésére. Ez egyfelől szokatlan üzenet, hiszen a politika nagyjátszótere általában nem a kisembereké. Másfelől viszont Trumpnak igaza van abban, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni a közösség erejét.
A Twitter és a Facebook közösen 2,2 milliárd emberhez ér el világszerte, sokan pedig csak a megosztott hírekből tájékozódnak. Ezek a felhasználók általában nem kritikusak a fogyasztott tartalommal szemben, helyette kész ténynek fogadják el a legabszurdabb kamuhíreket is.
Százmillió légy nem tévedhet
Trump maga is otthonosan mozog ebben a világban. Fehérházi források szerint saját maga ritkán nyúl számítógéphez, inkább tévén és Twitteren követi a híreket. Amikor pedig valami olyan jön szembe vele, ami felidegesíti, szinte azonnal reagál rá, még akkor is, ha nettó hülyeség az egész.
Korábban a hírek többsége előszűrve jutott el az elnökhöz. Ez lassította ugyan a tájékozódást, de egyben biztonságosabbá is tette azt. Trumpnál ez nem működik, a környezete pedig folyton azon aggódik, hogy épp mikor mi húzza fel az elnököt. És bár a tweetjei alapján könnyen mondhatnánk, hogy egy tévés személyiség extravagáns kicsapongásairól van szó, ennél sokkal többről: Trump érti a saját szavazóbázisát.
habzó szájjal osztják meg a posztokat, sokszor el sem olvassák a cikkeket, ennyi azonban elég ahhoz, hogy az információ elterjedjen és egyre több internetező pörögjön rá. Az üzenet lehet bármi, kezdve a migránsoktól Soros Györgyön át Észak-Koreáig. A lényeg a megosztás és a figyelem, ami a közösségi média politikában való megjelenésével a csúcsra járt.
Nem kell Amerikáig mennünk, hogy lássuk, milyen erővel bír a közösségi média. A nagy-britanniai választások miatt például a Munkáspárt sokkal több pénzt készül elkölteni a Facebookon, mint legutóbb, mert az elemzők szerint az előző választásokat és a Brexitet tulajdonképpen a kék közösségi óriás döntötte el.
A Facebookkal szemben a BBC azért nem jó választás, mert nem irányíthatod a végeredményt
– mondta Will Straw politológus, aki a közösségi oldalt a legnagyobb brit hírszolgáltatóval említi egy lapon.
A klasszikus média kizárásával az adott politikus vagy párt véleménye, illetve a valósághoz való hozzáállása torzítás nélkül jut el a választókhoz, ezt pedig meg lehet fejelni egy adag médiaellenességgel – elég csak megnézni, Trump elnök mennyiszer szidja a sajtót, és nevezi saját tweetjeit “valós híreknek”.
China just agreed that the U.S. will be allowed to sell beef, and other major products, into China once again. This is REAL news!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) May 12, 2017
És ha már valóság: a világ épp a kamuhírek áradata miatt aggódik, méghozzá okkal. A francia elnökválasztást orosz hackerek próbálták befolyásolni, az amerikai választások kimenetelében is komoly szerepe volt a Facebooknak, Mark Zuckerberg és csapata pedig éppen azon dolgoznak, hogy a portál algoritmusai felkészültek legyenek a brit választásokkor várható kamuhír-dömpinggel szemben.
“Ezek a hétköznapi stílusú üzenetek hitelesnek tűnnek, azt közvetítik, hogy [az elnök] azt mond, amit akar” – mondta Dr. Darren Lilleker, a Bournemouth University politológus professzora az Independentnek. Ez pedig nemcsak Trumpra, hanem minden közösségi médiában kommunikáló politikusra igaz.
Könnyen támadható
Bár a fentiek alapján úgy tűnhet, a facebookozás és twitterezés minden politikus álma, van a közösségi médiának egy olyan tulajdonsága, amit azért nehezen viselnek a sajtótermékek kritikáját elfogadni képtelen politikusok: az azonnali visszajelzés lehetősége.
Az állatorvosi lónál maradva nézzék csak meg Donald Trump egy teljesen véletlenszerű tweetjének utóéletét – ezt itt alant ránézésre választottam ki a hírfolyamból, szándékosan el sem olvastam, miről szól, mert nem ez a lényeg, hanem hogy micsoda ellentámadásba lendül minden egyes üzenet után a Trump-ellenes felhasználói bázis.
Watching Senator Richard Blumenthal speak of Comey is a joke. "Richie" devised one of the greatest military frauds in U.S. history. For….
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) May 10, 2017
Az anti-Trump tweetelés egyeseknél valódi életforma lett. Jordan Uhl, az egyik leglelkesebb kommentharcos márciusban még az állását is otthagyta, hogy egy Trump-ellenes weboldal üzemeltetésére adja a fejét. Bess Kalb forgatókönyvíró neve egyszeriben milliók előtt lett ismert, holott korábban sosem hallottak róla. A német Christoph Rehage nevű író pedig mindmáig egyike azon kevés, Trumpot nyilvánosan kritizáló embereknek, akiket az elnök végül se szó, se beszéd, letiltott.
@60Erika19 @realDonaldTrump It shows you this. pic.twitter.com/xMBPBIP65C
— Christoph Rehage (@crehage) April 13, 2017
A legkirályabb dolog volt a világon. Azt jelenti, hogy olvassa a kommenteket
– lelkendezett Rehage, aki azóta is folyamatosan az elnökről tweetel több mint 40 ezer követőjének.
Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy Erre a mikroblog nem ad magyarázatot, noha lehetséges, hogy szándékos a dolog, elvégre a konfliktus további szócsatákat eredményez, ami még több kattintáshoz és felhasználóhoz vezet.
Mindezek ellenére a Trump-pártiakat sem kell félteni. Megy az adok-kapok, repkednek a mémek, a közepes vagy épp teljesen minőségtelen Photoshop-munkák, a vicces(kedő) megjegyzések, az egymásba maró szóviccek.
A Twitter elnöke
Amíg csupán mezei felhasználók szólnak be egymásnak, ez az egész inkább csak vicces, semmint veszélyes. Bár arról lehet vitatkozni, hogy az elnöki tekintélyt mennyire tépázza meg az a tény, hogy bárki gondtalanul elküldheti Amerika első emberét a búsba úgy, hogy az elnök még el is olvassa az adott üzenetet.
Nos, egyelőre senki sem tudja, meddig merészkedhetnek ezen a területen a világ vezetői, illetve hogy a bevezetőben vázolt eseménysor valósággá válhat-e. Mint ahogy az is kérdés, hogy a twitteres üzengetés mennyire számít majd hivatalosnak mondjuk 10 év múlva.
Az viszont biztos, hogy ha egy nap Vlagyimir Putyin orosz elnök vigyorgó szelfit tesz ki a Twitterre, háttérben egy új orosz atomtöltettel, a képet pedig szivecskézi a @realdonaldtrump, tudni fogjuk, hogy nem vagyunk messze a történet végétől.
(A szerző Smejkál Péter, a PC Guru főszerkesztője)
