A kalandos történelmű épületegyüttes a magyar tudománytörténet és historizáló építészet egy kevéssé ismert, a nyüzsgő Rákóczi úttól alig pár lépésnyire álló szelete, mely igazán megérdemli a figyelmet.
A mai Rózsák tere képét meghatározó óriási Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom (Steindl Imre, 1895-1901) árnyékában húzódó épületek a főváros történetének legmozgalmasabb évtizedeiről tudnának mesélni, hiszen a város terjeszkedésekor az egykori állatvásártér (Viehmarkt, 1873-tól Baromvásár tér, 1932-től Rózsák tere) körül épült fel a ma a Magyarországi Evangélikus Egyház Budapesti Kollégiumaként működő Protestáns Országos Árvaház (Kolbenheyer Ferenc, 1878), az Elsiabethineum szegényház (ma az Erzsébet Kórház, Hild József, 1856, Czigler Győző 1877-es és 1872-es tervei szerint bővítve), az Óvónőképző Intézet (akkori nevén gyermekkertésznő-képezde, ma a Gróf Brunszvik Teréz Óvoda, ép.: Ybl Miklós-Pucher József, 1875), a város első görög katolikus temploma (a tér közepén álló templom elkészültéig a római katolikus egyházközség otthona, ép.: Czigler Győző, 1881), és a környék egyértelműen legkevésbé ismert épülete, a díszes, egyemeletes épületegyüttes, mely ma a Gyémánt Út Buddhista Közösség tulajdona.
A környék 1895-ben, fehérrel kiemelve a szóban forgó telek
A Rózsák terét a Munkás utcától elválasztó, a szegényház tulajdonából magánkézbe átvándorolt hosszú telken előbb egy őrház (Gottgeb Antal, 1863), majd egy asztalosműhely (Lohr János, 1868) és két, egyemeletes lakóház (Schusbeck Pál, 1871, ill. Dörschug Antal, 1871) kapott helyet, az évtized végére pedig a Rákóczi úttól induló Huszár utca is helyet vágott magának a környéken hirtelen sokasodó, kisvárosias házak közt.
Honnan kapta a nevét a Huszár utca?
A pontos választ senki sem tudja, Erzsébetváros honlapja viszont megemlékezik egy legendáról, ami kétségkívül romantikus, bár finoman szólva sem tűnik hihetőnek:
“Történt ugyanis egyszer Debrecenben, hogy 13 huszár agyonvert egy igen kegyetlen, goromba őrmestert. Ezért a tettükért halálra ítélték mind a tizenhármukat. A tárgyaláson hiába védekeztek, lepergett minden szó a bírákról. Nagy volt a bűnük, ám az ország lakosságának rokonszenve a huszárok felé fordult. Ferenc József császár és király épp abban az időben járt Pesten és meglátogatta a pesti népszínházat. Magyar népszínművet nézett meg, melynek akkoriban Blaha Lujza volt a csillaga. Az utolsó felvonásban Blaha Lujza a király páholya felé fordulva énekelte:
Megmondom én a császárnak magának, Adjon pardont a tizenhárom debreceni huszárnak.
A színésznő rögtönzését halálos csend követte, majd a király elmosolyodott, és tapsolni kezdett. Tomboló vihar tört ki a nézőtéren. Az emberek kendőt lobogtattak a király felé, vörösre tapsolták tenyerüket, előadás után kifogták Blaha Lujza kocsijából a lovakat és a fiatal jogászok húzták haza a hintóját. Másnap a tizenhárom debreceni huszár kegyelmet kapott. És a huszárok még soha nem voltak olyan népszerűek Pesten, mint akkor.”
A két ház túlélte a rendezéseket, sőt, előbb gép- aztán zongoragyárként, néhány évvel később pedig igazi csúcstechnológiás eszközöket ontó gyárként működött, hiszen a magyar gyenge- és erősáramú elektrotechnikai ipar úttörői, az Egger család tagjai – később ők alapították az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-t, az 1909-ben megszületett, mindenki számára ismerős Tungsram márkanév gazdáját – kinőve a Dorottya utcai telefon-, táviró-, mikrofon-, és pneumatikus csengőgyárat, 1887-ben a Magyar Általános Hitelbanktól megvásárolták a rajta álló épületekkel együtt az egész telket megvásárolták, és még ugyanabban az évben üzembe is helyezték az új üzemet, ahol már izzólámpákat is gyártottak.
Jenei Károly a Tanulmányok Budapest Múltjából címet viselő sorozat 22. kötetében megjelent tanulmányában így ír erről:
Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. és elődvállalatai (részlet)
Az új gyárat 1887. október 1-én helyezték üzembe. A berendezés 40 000 forintba került. A vállalat fejlesztése szempontjából nagy eseményt jelentett az izzólámpa gyártás bevezetése.
A mechanikai és izzólámpa osztály kezdetben még egy épületben volt elhelyezve. Az L alakú földszintes épület első részében az irodát, a rajz- és mintatermet, a raktárt és a mechanikai osztályt, a hátsó részben pedig az izzólámpa osztályt helyezték el.
A gépeket a mechanikai osztályon felállított 18—20 lóerős, Mayer-féle vezénylőművel ellátott fekvő gőzmotor hajtotta. Az izzólámpa osztályon az egyes gyártási műveleteket deszkafalakkal választották el egymástól. A legelső műveletet az üvegfúvás jelentette. Az üvegfúvók thüringiai üvegcsövekből állították elő az izzólámpa burákat és ők forrasztották be a szénfalakat is. Erre a célra 4 fúvópad szolgált. Az elkészített darabokat a szivattyúfülkébe vitték, ahol 22 higanyszivattyú dolgozott.
A lámpák fényhatásának kipróbálását ugyancsak külön fülkében végezték. A szénfonalakat az üzem maga állította elő. A növényi rostokat az anorganikus sók eltávolítása végett először kiáztatták, majd a levegő kizárásával hevítették. A víz eltávolítása után visszamaradt nagy széntartalmú anyag az áramot már vezette. Az izzólámpa osztály kiegészítő részét a mérőszoba képezte, ahol a lámpák ellenállását és feszültségét mérték.
A szénszálas izzólámpa alakja a körtéhez hasonlított, hatásfoka a mai normállámpának kb. 1/5—1/6-od része, a halogénlámpának 1/10-ed része és a higany gőzlámpáknak 1/20-ad része volt.
Az izzólámpagyártással az Egger cég Magyarországon megelőzte Svájcot, Franciaországot és Angliát. A Huszár utcai gyárban 1888-ban naponta 80—100 izzólámpát gyártottak. Az ala csony produkció és a rendkívül primitív gyártási eljárások ellenére, eltekintve az első években a gyakorlatlanság miatt bekövetkezett veszteségektől, az izzólámpa üzem az akkori magas árak mellett megfelelő haszonnal járt, mert a gyárnak Ausztria-Magyarországon nem volt versenytársa.
[…]
A munkáslétszám 41 főt tett ki, közülük 7 német üvegfúvó volt. A szakmunkás utánpótlás biztosítása végett pedig öt ipari tanulót tartottak. A Huszár utcai gyárépület is csakhamar szűknek bizonyult. Ezért 1889. január 7-én megszerezték a szomszédos Munkás utca 12—16. számú házakat. A cég tulajdonosai ezzel egyidejűleg elhatározták, hogy az izzólámpagyártást a berlini Allgemeine Elektrizitäts Gesellschaft szabadalmainak a megvásárlásával szélesebb alapokra helyezik. Ilyen meggondolásból a gyár izzólámpa osztályát 1889. február 1-én 400 000 forint alaptőkével Villanyos Izzólámpagyár Rt. néven külön vállalattá alakították át. Az izzólámpa részleg különválása egyelőre formális jelentőséggel bírt.
Eggerék az izzólámpagyártást azonban más gyártelepen kívánták folytatni, ezért a külső Váczi út környékén az izzólámpagyár részére külön ingatlant vásároltak. Az új gyár építéséről e helyen azonban, mivel a megvásárolt telekhez a szükséges vízmennyiség biztosítva nem volt, le kellett mondaniok. Az izzólámpagyár, miután a Fővárosi Vízművek igazgatóságával a szükséges vízmennyiség szolgáltatása ügyében sikerült megállapodni, visszamaradt a Huszár utcai telepen, ahol jelentős átalakításokat és épületbővítési munkálatokat hajtottak végre. Az átalakítások után az izzólámpagyárat egy földszintes és egy egyemeletes épületben helyezték el.
A két gyár vezetését továbbra is Pintér József és Egger Gyula látta el. Az izzólámpagyárban 1 főművezető mérnököt, 1 könyvelőt, 1 raktárnokot, 1 gyakornokot, 1 felügyelőnőt a női segédmunkások mellé és 1 német üvegfúvó művezetőt alkalmaztak. A munkáslétszám 50 főből állt, melyből 12 higanyszivattyús, 8 üvegfúvó és 30 segédmunkás volt. A szakmunkásokat általában jól fizették. Az üvegfúvók és a művezető fizetése azonos volt a vezető mérnök illetményeivel, egyaránt évi 1200 forintot kerestek. A segédmunkás bére ezzel szemben évi 240 forintot tett ki. A munkaidő reggel 7 órától 12 óráig és délután 1/2 2—1/2 7 óráig tartott.
Az új vállalatnak sok kísérletezés és anyagi áldozatok árán néhány év alatt sikerült a külföldi piacokon is versenyképes szénszálas izzólámpákkal megjelenni, melyek megfelelő fényhatással és viszonylag kielégítő égési tartammal rendelkeztek. A belföldi fogyasztás még nem volt jelentős, ezért az export a vállalat szempontjából nagy horderővel bírt. Eggeréknek szívós munkával sikerült az exportjukat megszervezni.
Lámpakivitelük 1889-ben 21 420,1890-ben 70 210, 1891-ben 190 972,1892-ben 220 608 és 1893ban 401 318 db lámpát ért el. Üzleti összeköttetésük Európán kívül kiterjedt Ázsiára, Amerikára és Ausztráliára is. Melbourneban és Montreálban bizományi raktárral felszerelt képviselőségeket állítottak fel. Az exportpiacon azonban újabb és újabb versenytársak jelentek meg, így az izzólámpák ára egyre alacsonyabb lett
[…]
Csakhamar azonban ezek az épületek is kevésnek bizonyultak, így Eggerék továbbléptek, helyüket pedig előbb cipőgyár, majd 1910-től a Haggenmacher Kőbányai És Budafoki Sörgyárak Részvénytársaság foglalta el, akik ide költöztették városi főraktárukat, sőt, 1935-1937 közt, immár Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvénysörfőzde Részvénytársaságként egyesítették az épületeket, melyek Friedmann Ernő terveinek köszönhetően nyerték el mai formájukat.
A Huszár utcai vakablakokban híres vendéglősök és kocsmárosok portréi díszelegtek, sőt, a Huszár utcai saroképületbe a főzde saját sörözője, a Hági (a Haggenmacher ügyes rövidítése) költözött.
Ennek bejárata körül is portrék, illetve egy jókora cégér fogadták az arra járókat. A Hági két nagy termének egyike stukkókkal zsúfolt, csodás terem volt, de a Kádár-korra persze minden megváltozott.
A Vendéglátás egyik, 1959-ben megjelent száma már nem túlzottan elragadtatva, így ír róla:
“A többihez hasonló kőpadlós, bokszos, gyalult keményfa asztalos vendéglő ez is, ahol délelőtt villásreggelizhetsz, ehetsz tokányt, székelygulyást, tüdőt, virslit szaftban vagy tormával – mert megéheztél és még messze van az ebédidő.”
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
A pártázattal lezárt neoreneszánsz homlokzat felső részén növényi motívumos díszítősort látunk, a Rózsák tere felőli bejárat fölé képzett szoborfülkébe a gyermek Jézust tartó Szűz Mária alakja, a Huszár utca torkolatánál képzett sarokra pedig Szent Flórián szobra került.
De mit keres egy szent és a kisdedet tartó Mária szobra egy sörraktáron?
A legendák szerint a Dreher család nem ápolt épp kitűnő viszonyt a téren álló templom papjával, így saját kápolna építésére adták a fejüket, mely a Rózsák tere felé néző bejáraton át, a Mária-szobor alatt volt megközelíthető.
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Szent Flórián szobrára ennél még egyszerűbb magyarázattal szolgálhatunk: a szent a tűzoltók (erre emlékeztet a jobb lábánál égő épület) mellett a sörfőzők védőszentje is, ezért nem is meglepő, hogy a bal lábánál lévő pajzson komló és maláta látható, a sörgyártás alapanyagai.
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Az évek során az épületegyüttes állapota rengeteget romlott, majd a hetvenes években jellegtelen szürke mázat kapott. A hetvenes években az ingatlant bérbe adták, a bérlők viszont egyáltalán nem figyeltek a négy épületszárnyból, valamint az egykori sörözőnek és lakásoknak otthont adó épületből álló komplexumra, annak állapota tehát gyorsan romlott. A kilencvenes évek során többször felmerült a bontása, vagy felismerhetetlenné alakítása, de a műemlékvédelem szerencsére ezt minden alkalommal megvétózta.
A kilencvenes évek végén
A Gyémánt út Buddhista Közösség így épp a legjobbkor érkezett, hogy aztán 2001-ben itt nyissák meg Európa legnagyobb világi buddhista központját, az épületet pedig az azóta eltelt években a közösség tagjai, minimális szakipari segítséggel, adó 1%-okból, adományokból, és állami pályázatokból saját maguk újították fel – a legutóbbi bővítés, illetve homlokzatjavítás épp néhány nappal ezelőtt ért véget.
A centrumban ma egy óriási, 450 négyzetméteres meditációs terem (gopa), számos lakás (az egykori raktári szolgálati lakások), egy kávézó, egy kegytárgybolt, kiállítóterem, közösségi terek könyvtár és edzésre használható tornaterem kapott helyet, az energiafogyasztásuk egy részét pedig a tetőre szerelt napkollektorokkal elégítik ki, az egykori söröző helyére pedig a buddhistáktól függetlenül működő Babar Bistro költözött.
Az épületnek tehát óriási szerencséje volt, így a buddhistáknak köszönhetően fennmaradt, sőt, még hosszú évtizedeken át velünk élhet a magyar tudománytörténet és a modern, historizáló építészet egy szelete, ellentétben az Ismeretlen Budapest címet viselő sorozatunkban korábban már helyet kapott épületek egy részével, melyeknél egyelőre semmiféle gát nem látszik a megállíthatatlan pusztulás, illetve a lassú eltűnés felé.
Fotók és információk: Erzsébetváros, Tanulmányok Budapest Múltjából 22., p. 339, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Budapest közigazgatási térképsorozata, 1895, Vendéglátás 1959/7, Budapest és környékének távbeszélő betűrendes- és szaknévsora, 1929. május, p. 728, Népújság, 1959. augusztus 23., p. 8, BuddhizmusMa
Budapest a világ egyik legszebb városa, tele izgalmas, érdekes, vagy épp szívszorító történetekkel. Sorozatunkban ezeket, illetve a főváros elfeledett épületeit, tereit és szobrait mutatjuk be.
A „magyar Watergate-botrány" és a napról napra frissülő hangfelvételek szövevényei által felvetett kérdéseket járta körül Bánszegi Rebeka, Jankovics Márton és Pető Péter a Háromharmadban. Fájhat-e a magány a Tisza Párt elnökének, miben reménykedhet egy tech-centralista, ha a politikai bulvár hajlítja a valóságunkat, és Donald Trumpabb-e Magyar Péter Orbán Viktornál?
