Az új családnál született a baba
Amikor tavaly nyáron menekültek százezrei érkeztek Berlinbe, Manuela és Joerg Buisset meggondolta magát, és nem adta bérbe újonnan felújított alagsori lakását, hanem felajánlotta menedékül a bevándorlóknak. Ahmed és felesége, Nourhan, valamint lányuk, Alin eredetileg tíz napot töltött volna a lakásban, az összes holmijuk belefért két zacskóba. Mára azonban ők és újszülött babájuk már a Buisset-család tagjai, bár elismerik, kezdetben azért akadtak nehézségek.
Ahmed bizonytalan volt és félénk, eleinte azt hittük, hogy szimplán makacs. Nem létesített szemkontaktust velünk, amit udvariatlannak tartottunk. Később mondta el, hogy elveszettnek érezte magát
– emlékezett vissza Manuela, aki minden orvosi vizsgálatra elkísérte Nourhant terhessége idején, sőt, a kórházban volt Laith születésekor is júliusban.
Annak ellenére, hogy otthon érzik magukat, a család visszatérne Szíriába. Amikor tavaly novemberben béketárgyalásokat folytattak Al Quneitra városában, reménykedve összecsomagoltak, hátha hazaindulhatnak. De szó sincs békéről.
“Mindketten kisebbségnek számítunk az országban”
A zsidó Jelinek-családnál hosszú évek óta bevált szokás, hogy péntek esténként berlini otthonukban vendégeket fogadnak a Shabbat (békés szombat a zsidó közösségben – szerk.) megünneplésére, de mostanra állandó tagjuk lett a vacsoraasztalnál a szíriai Kinan.
– magyarázza a 12 éves Joshy.
A 28 éves damaszkuszi származású fiatalember 2015 novembere óta él a famíliával, és már annyira otthonosan érzi magát, hogy gyakran főz nekik tradicionális szíriai ételeket.
Mindketten kisebbségnek számítunk az országban. De közös bennünk, hogy identitásunk eltér, nagyon eltér a társadalom többségétől. Az integráció nem egyoldalú munka. Nemcsak arról szól, hogy idehívjuk az embereket, fel kell ajánlanunk magunkat is. El kell fogadnunk különböző ételeket, más kultúrát és viselkedést
– értékelt Chaim, a családapa.
Hasonló sorsok
A berlini Claudia és Tobias a volt NDK-ban nőtt fel, majd az 1980-as években szöktek Nyugat-Németországba.
– mondja Claudia.
A pár barátságot kötött a szíriai Homszból érkező Newruzzal, aki a meisseni menekülttáborban élt, míg kilenc hónap után megkapta a szükséges papírokat és Berlinbe költözhetett Tobiasékhoz.
Egyenlők vagyunk. Néha azon kapom magam, hogy anyáskodom felette, mert van vele egyidős gyermekünk, de inkább lakótársaknak mondanám magunkat. Amikor előálltam édesapámnak az ötlettel, mosolygott és könny szökött a szemébe. Nem vártam ilyen pozitív reakciót. Azt mondta, mikor még kicsik voltunk, szülőházunkban élt velünk is rövid ideig egy lengyel menekült nő. Az egyetlen különbség, hogy most messzebbről érkeznek az emberek
– mesélte el történetét a nő.
Newruz – aki német nyelvleckéket vesz és óvónőnek akar tanulni – elmondta, a német főváros otthonos számára.
Berlin és Homsz nagyon hasonlóak. Ideértve az ételeket, a sok kerékpárost az utcákon. Meissen nagyon más volt, de már Berlin az otthonom és barátokat is sikerült szereznem.
“El kellett árulnunk, hogy melegek vagyunk”
Wilhelm és Brian egy vonaton ismerte meg a szír menekült Inast, nem sokkal azt követően, hogy Németországba ért. Beszélgetni kezdtek a Google Translate segítségével és mobilszámot cseréltek az utazás végén.
Inas ekkor még menedékhelyen élt, később felkereste barátait és megkérdezte tőlük, hogy a hivatalos papírokon megjelölheti-e az ő címüket lakhelyként. Az első három hónapos tartózkodási engedélyét már a két férfi lakására bejelentve kapta meg.
Meglepetésként ért minket is természetesen. Először teljesen elbizonytalanodtunk, mert három hónap hosszú idő. De beszélgettünk a barátunkkal és úgy döntöttünk: csináljuk meg!
– idézte fel Brian.
A homoszexuális pár 25 éve él együtt és 2011-ben házasodtak össze. Nem tudták, Inas hogyan reagál majd párkapcsolatukra.
A Szíriában divattervezőként tevékenykedő Inas a kezdeti időszakban szenvedett Berlinben.
Hirtelen nem éreztem már magam felnőtt embernek. Kisgyerek voltam, Brian és Wilhelm segített mindenben. Teljesen tehetetlennek érezni magad a legnehezebb dolog.
Mostanra megszokta a várost és profi varrónővel dolgozik a minőségi ruhákon.
Kölcsönösen előnyös helyzet
A muzulmán Ahmedet és tinédzser gyermekeit, Alit és Hibát egy templomban szállásolták el először, amikor a svédországi Malmőbe értek a szíriai polgárháború elől menekülve.
Nagyon nagy szeretettel, együttérzéssel és gondoskodással fogadtak. Igazi angyalok voltak
– fogalmazott Ahmed akkori befogadóiról.
A leszbikus Gabriella és Candel jótékonysági munkájuk során ismerték meg később a bajba jutott családot, és felajánlottak nekik egy szobát a házukban.
A 45 éves férfit kezdetben sokkolta a lehetőség, de utólag nagyon hálás a házaspárnak, hogy végül vendégül látták őket.
Candel és párja élvezik, hogy megoszthatják otthonukat a menekültekkel, ráadásul szerintük kölcsönösen előnyös a helyzet.
Bővült a családunk, új nyelvet tanulunk, ízletes ételeket fogyasztunk, megismerjük a kultúrájukat, ők pedig hamar beilleszkedhetnek a társadalomba.
A szomszédok bosszúja
Uta a német főváros Marzahn nevű negyedében él, és mint mesélte, nem aratott osztatlan sikert a döntése, hogy magához veszi az afgán menekült Hamidot.
A szomszédaim nem voltak túl barátságosak. Amikor kiraktam Hamid nevét a postaládára, mindig leszedték, és “nem akarunk idegeneket látni itt” feliratú cetliket ragasztottak a helyére.
Hozzátette, gyermekeként tekint a fiúra, és ezt mindenkinek el kell fogadnia.
Megszakadt a kapcsolatom néhány emberrel, mert nem tudták megemészteni, amit csinálok. Szomorú volt látni, hogy milyen rossz felfogása lehet egyeseknek.
De számára megérte a sok veszekedés a szomszédokkal, mert Hamid már az élete részét képezi.
“Istenem, Svédországban vagyok”
Alqumit Alhamad elhagyta a szíriai Rakkát, amikor az Iszlám Állam átvette az uralmat a város felett. A meleg művész féltette az életét: barátait kivégezték, a homoszexuálisokat pedig háztetőkről dobálták a mélybe.
Az őrök mindig furcsán néztek rám a határokon, amikor átkutatták a táskámat. De nem érdekel, nem élhetek zene nélkül
– mesélte Almahad.
Idén februárban ért a svédországi Malmőbe, ahol találkozott Linnea Tell egyedülálló édesanyával, könyvtárossal, aki befogadta őt.
Nem tudom szavakba önteni, mekkora fordulatot vett az életem és milyen szabadnak érzem magam. Minden nap ébredés után azt mondom, “Istenem, Svédországban vagyok”. Csodálatos. Mondhatok, amit akarok, csinálhatom, amit szeretek. Az itteni emberek, a segítség, a kultúra, a biztonság, teljesen más világ, pláne a homoszexuális embereknek az arab világhoz képest.
Közös reggeli és nyelvleckék
A svéd Lars Asklund építészt olyan mélyen érintette a bevándorlók százezreinek látványa, hogy elment önkéntesként segíteni a malmői menekülttáborba. Itt futott össze Waleed Lababdival.
Lababdi és felesége, Farah Hilal tavaly novemberben költözött Asklundhoz, majd a nő fiútestvére, Milad Hilal karácsonykor csatlakozott hozzájuk.
A trió 2012-ben indult útnak, először Szíriában próbáltak menedéket találni, de amikor egy rakéta landolt az utca túloldalán, elhagyták az országot.
Most már teljesen új életet élnek. Együtt reggeliznek négyen minden nap, és rendszeresen svéd nyelvleckéket kapnak Asklundtól.
Odafigyel ránk. Velem tanul akkor is, ha későn ér haza. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy találkoztunk vele
– mondta Milad.
Asklund pedig vallja, hogy ő is profitált a találkozásból.
Számomra ez szórakozás. Fantasztikus, vannak új barátaim, akiket nagyon szeretek.
