Sok szülő panaszolja, hogy a naponkénti hosszú iskolaidő ellenére a gyermekkel otthon kell megíratni a házi feladatot, elmagyarázni, amit nem értett meg az iskolában, ami többnyire nem a pedagógus hibája, mert ő is túlterhelt, sőt kiégett – mondja a Magyar Nemzetnek a pszichológus.
Retteg a terjedelmes szakmai portfóliótól – szerencsére ígéret van leegyszerűsítésére –, a minősítő procedúrától, vagy azon a méltánytalanságon kesereg, hogy hosszú és odaadó pedagógusi pályája ellenére még alá kell vetnie magát egy ilyen megmérettetésnek.
Ehhez hozzáadódik, hogy átalakult a szocializációs folyamat, a családi nevelés. Sok az egyszülős család, még az ép családokban is észlelhető az apahiány, a férfi annyit dolgozik, hogy az apaszerepre alig marad ideje, az anya is túlterhelt, nincs élő, meleg szeretetkapcsolat,
ridegtartáson nőnek fel a gyerekeink, nem várja haza őket szerető család.
A gyerekek elhatárolódnának szüleik boldogtalan életétől, de haladék kell nekik, hogy kilépjenek a felnőtt életbe, maradnak a kortársak, mert nagy a valahová tartozni akarás szükséglete, belép a devianciák veszélye, a drog, az alkohol, a dohányzás.
Nincs időben érés, kitolódott a függeszkedést kívánó gyermekkor, a mamahotelben, a gyermekségben maradás. Nemcsak lelki teher van a fiatalokon, hanem objektív egzisztenciális is. Tanulnak, de diplomájuk gyakorlásából nem tudnak megélni. Természetes, hogy rettegnek további felelősségek vállalásától, hiszen sokan magukat sem tudják eltartani.
A professzor szerint az iskolapszichológusi rendszer sem működik jól, letarolta az átgondolatlan oktatásügyi átszervezés, ezer gyermekre jut egy iskolapszichológus.
Ez vétek a gyermekeink ellen.
Mint mondja, az iskoláskorú magyar gyermekeknél a mentális, pszichikai vagy alkalmazkodási és magatartási zavarok előfordulási aránya 15,8 százalékos, azaz már népbetegség szintű. Súlyos a helyzet, és égetően fontos lenne, hogy az iskola ezeket a bajokat ne terhelhesse tovább a pedagógusokra. A nevelési tanácsadók önállós rendszerét felszámolták, beolvasztották a pedagógiai szakszolgálat gigantikus rendszerébe, amelynek működése sok esetben átgondolatlan, kaotikus.
Nagyon sok hiba történt, és éppen a szakembereknek, a klinikai szakpszichológusoknak nem adatott beleszólási jog. Mivel a pszichológusoknak nincs kamarájuk, semmilyen jogi és érdekvédelmi lehetőségük nincs. Mindeközben az ellátandó esetek száma nő. Valamennyi gond a pedagógus nyakába szakad, aki nem terapeuta, nem pszichológus, és nem is az volna a dolga, hogy az iskolai bántalmazással, agresszióval és egyéb atrocitásokkal foglalkozzon, hanem hogy tanítson. Feltéve, ha marad rá ideje a sok adminisztráció mellett.
Bagdy Emőke szerint Magyarországon a pszichológiai tájékozottság rendkívül hiányos, mindenki úgy véli, ért a lélekhez, a kuruzslók, hályogkovácsok óriási károkat okoznak. A fiatalok nehézségei kapcsán emlékeztet rá, hogy olyan ifjúságpolitikáért lobbizik, amely segíti a fiatalok fészekrakását, gyermekvállalási kedvét. Üdvözli a csok bevezetését, ő a klinikai praxisában az egyedül maradókat az intenzív párkeresés irányába tereli, mert az ember társas lény.
Ami a párválasztást illeti, mindnyájan erősen a szüleink mintájára választunk, vagy éppen az ellenkezőjét akarjuk. Sajnos kellő önismeret híján mindig ugyanabba a csapdába sétálunk bele, amelyből egy korábbi kapcsolatban már kievickéltünk. Az szabadulhat ki a szülők árnyékából, aki elegendő önismerettel rendelkezik.
Szerinte az elmagányosodáshoz a korszellem is hozzájárul, mert a fogyasztói kultúra azt üzeni: magaddal törődj, hogy neked mindened meglegyen.
A magunk örömére koncentrálunk, holott a boldogság éppen ott kezdődik, ahol másokat teszünk boldoggá, majd pedig ők minket.
A magyar agyonstresszelt. Nem a pozitív stressztől, hanem a frusztrált, tehetetlen állapot kínjától, a disstresstől. Ezek agresszív feszültséget keltenek, lemegyünk saját emberi nívónk alá. A professzor szerint komoly veszély, hogy a család már nem tanítja meg a gyereket, hogy miként érezze magát jól a bőrében, és a munkahely is frusztráció forrása. Bagdy Emőke most kerülné “a gender mainstreaming körül zajló nemzetközi csatározásokat”, saját személyes véleményeként mondja – saját kutatásai, tapasztalatai alapján – konklúzióként azt, hogy a “férfi legyen férfi, a nő pedig nő.
„És ember mind, mert az egyre kevesebb!”
Ezt vallja József Attila nyelvén maga is. Bagdy szerint közös dolgunk az élet tisztelete, szeretete és gyermekeinkben való továbbvitele. Szerinte ez a központi értelme a létezésnek, de mivel véleményszabadság van, elfogadja, hogy valaki másként gondolja. Korábban nagyon sok pszichológus írta alá azt az állásfoglalást, amely azért bírálta a professzort, mert úgy vélték, genderügyben Kövér László és Kovács Ákos mellé állt.
