A rendezvényen, amelyet egy budapesti kávéház különtermében rendeztek meg, hétperces tárgyalásokra nyílt lehetőségük a vállalkozóknak. A rövid dialógusokat a „Meetingmester” könyörtelen csengetése szakította félbe, majd a hostessek instrukcióinak megfelelően kellett helyet változtatni. S már kezdődhetett is – újabb csengettyűszóra – a következő „rapidmeeting”.
Minden egyes tárgyalás végén az értékelőlapon meg kellett jelölni, hogy az illetővel vajon érdemes-e a jövőben a tárgyalást folytatni, avagy nem – a szervezők ennek megfelelően adják meg a részvevőknek egymás elérhetőségeit.
Mindenki szeretne eladni
A helyszínen beszélhettem befektetési, illetve egészségmegőrző termékeket értékesítő vállalkozóval is. Az utóbbiakat forgalmazó hölgy mérlegképes könyvelő, aki a könyvelést szeretné hosszabb távon kereskedéssel fölcserélni. A szabályozók folyton változnak, a könyvelőn meg egyre nagyobb anyagi felelősség van – magyarázta csodálkozásomat látva, majd inkább könyvelőhöz illő visszafogottsággal, mint üzletkötőhöz illő rámenősséggel mutatta be termékeit.
A szervezők a szünetben elmondták: nem örülnek, hogy ügynökök is eljöttek a találkozóra, ám kiszűrésük nem lehetséges. Annyit azonban terveznek, hogy aki több alkalommal csak elutasításokat kap – tehát mindegyik partnerének csalódást okoz – nem látogathatja többé a rendezvényeket.
Persze nemcsak az ügynökök akarnak eladni, hanem alapvetően minden vállalkozó. A tárgyalások utáni, a szervezők általi pálinkával oldott hangulatban egyikük elmondta: neki mindenki partnere lehet. S ha csak egy üzlet létrejön, már sokszorosan behozza a beugró árát.
Hét perc
Hét perc persze kevés egy igazi tárgyalásra. A résztvevők éppen csak belemelegednének, amikor fölhangzik a csengettyűszó. Ezért azután általában nem is hagyták abba a tárgyalást a jelzésre, aminek hatására a csengetések az idő haladtával egyre hosszabbakká és agresszívebbekké váltak.
A RapidMeeting első résztvevőit az új szolgáltatáséhoz hasonló módszerrel működő RapidRandi felhasználói közül toborozták (egyébként a tulajdonosi körben is van átfedés). Egyik tárgyalópartnerem rapidrandis társkereső élményeit idézve elmondta: a rövid párkereső találkozók hátránya a sablonosság és a monotonitás. Megházasodott, elvált – míg mindezt a partner néhány bővített mondatban elmondja, már le is telt az előirányzott hét perc. Ezért ő mindig arra törekedett, hogy valamennyi randevú más legyen.
Monoton tárgyalások
S valóban igaz: a tárgyalások jól meghatározható mintát követtek. Némi bizonytalankodás után az egyik fél bemutatja a vállalkozását, majd beszélne a magáéról a másik fél is, de azt már jó eséllyel félbeszakítja a csengettyűszó. Ha nagyon összeszedettek, s nem túl bőbeszédűek a felek, elhangozhat mindkét bemutatkozás, s a maradék másodpercekben akár már kapcsolódási pontokat is kereshetnek.
Meglehetősen monoton ezt a sablont követve két órán keresztül tárgyalásokat lefolytatni. Ám aki ettől a mintától eltér, azt kockáztatja, hogy alapvető információkat nem tud meg potenciális üzleti partneréről (mondjuk azt, hogy mivel foglalkozik).
A szervezők persze nem ígérik, hogy komplett üzleti megállapodásig el lehet jutni hét perc alatt, ám szerintük el lehet dönteni, hogy az elindult diskurzus ígéretes-e, milyen az „első benyomás”.
Aggályok és szervezői hibák
Ágoston Lászlónak, az egyik szervezőnek fölvetettem néhány aggályom: az üzleti életben alapvetően racionális döntéseket hasznos hozni, ám a kapcsolatépítő-rendszerük – amelyet eddig a társkeresésben alkalmaztak – személyes benyomásokon alapul. További gond lehet, hogy az egymástól nagyon eltérő tevékenységi körű cégek – a rendezvényen volt például nyomtatópatron-kereskedő, tréner, ingatlanos, PR-es – nehezen találnak kapcsolódási pontokat.
Ágoston szerint a kapcsolati háló szélesítése a racionális döntéseket is segíti, hiszen több vállalkozói ajánlat kérhető. A szervezők távlati terveikben pedig szerepel, hogy egy adott szektoron belüli cégeknek szerveznek “rapidmeetingeket”, illetve fölkínálják a szolgáltatás már létező baráti-, diákköröknek.
A szervezésben akadtak hibák, ezt Ágoston László maga is önkritikusan elismerte: a résztvevők túl közel ültek egymáshoz, hangzavar alakult ki, a heves gesztikulálást a szomszéd pohara bánhatta (s bánta is), de ezek a szervező szerint csak kezdeti „gyemekbetegségek”.
Külhoni ötlet
Az elképzelés nem hazai fejekből pattant ki (csak annak itthoni adaptálása), külföldön már évek használják a „speed networkinget” új üzleti (és persze személyes) kapcsolatok keresésére. Akadnak cégek, amelyek még a hazai szervezőknél is szűkmarkúbban mérik az időt: csak öt perc jut egy találkozóra, amelyben még az értékelő lap kitöltése és a következő tárgyalásra átballagás is bennfoglaltatik. Akad ennél is pörgősebb rendezvény, ahol csak 90 másodperc jut minden résztvevőnek üzletének bemutatására.
A néhány perces üzleti tárgyalások koncepciójának külföldön komoly sikere van, újabb és újabb alkalmazási területek merülnek föl. A Business Week például arról számolt be, hogy üzleti iskolák szerveztek „speedmeetingeket” hallgatóiknak, hogy fejlesszék az üzlettel kapcsolatos készségeiket.
A „speednetworking elmélete” szerint –amelyre a „Meetingmester” az este folyamán többször hivatkozott -, a tárgyalás jövőbeni sikerességét hét perc alatt meg lehet ítélni. Hogy Magyarországon is sikeres lesz-e a néhány perces üzleti tárgyalások kapcsolatépítő módszere, az viszont biztosan nem hét perc alatt dől el.
Váltás a NER-kommunikáció csúcsain: Balásy Gyula mellé beszállt a milliárdos igazgatónő
Az új társügyvezető a kiszervezett munkák révén közel ötmilliárd forinttal gazdagodott az elmúlt években.
