A rendezvényen, amelyet egy budapesti kávéház különtermében rendeztek meg, hétperces tárgyalásokra nyílt lehetőségük a vállalkozóknak. A rövid dialógusokat a „Meetingmester” könyörtelen csengetése szakította félbe, majd a hostessek instrukcióinak megfelelően kellett helyet változtatni. S már kezdődhetett is – újabb csengettyűszóra – a következő „rapidmeeting”.
Minden egyes tárgyalás végén az értékelőlapon meg kellett jelölni, hogy az illetővel vajon érdemes-e a jövőben a tárgyalást folytatni, avagy nem – a szervezők ennek megfelelően adják meg a részvevőknek egymás elérhetőségeit.
Mindenki szeretne eladni
A helyszínen beszélhettem befektetési, illetve egészségmegőrző termékeket értékesítő vállalkozóval is. Az utóbbiakat forgalmazó hölgy mérlegképes könyvelő, aki a könyvelést szeretné hosszabb távon kereskedéssel fölcserélni. A szabályozók folyton változnak, a könyvelőn meg egyre nagyobb anyagi felelősség van – magyarázta csodálkozásomat látva, majd inkább könyvelőhöz illő visszafogottsággal, mint üzletkötőhöz illő rámenősséggel mutatta be termékeit.
A szervezők a szünetben elmondták: nem örülnek, hogy ügynökök is eljöttek a találkozóra, ám kiszűrésük nem lehetséges. Annyit azonban terveznek, hogy aki több alkalommal csak elutasításokat kap – tehát mindegyik partnerének csalódást okoz – nem látogathatja többé a rendezvényeket.
Persze nemcsak az ügynökök akarnak eladni, hanem alapvetően minden vállalkozó. A tárgyalások utáni, a szervezők általi pálinkával oldott hangulatban egyikük elmondta: neki mindenki partnere lehet. S ha csak egy üzlet létrejön, már sokszorosan behozza a beugró árát.
Hét perc
Hét perc persze kevés egy igazi tárgyalásra. A résztvevők éppen csak belemelegednének, amikor fölhangzik a csengettyűszó. Ezért azután általában nem is hagyták abba a tárgyalást a jelzésre, aminek hatására a csengetések az idő haladtával egyre hosszabbakká és agresszívebbekké váltak.
A RapidMeeting első résztvevőit az új szolgáltatáséhoz hasonló módszerrel működő RapidRandi felhasználói közül toborozták (egyébként a tulajdonosi körben is van átfedés). Egyik tárgyalópartnerem rapidrandis társkereső élményeit idézve elmondta: a rövid párkereső találkozók hátránya a sablonosság és a monotonitás. Megházasodott, elvált – míg mindezt a partner néhány bővített mondatban elmondja, már le is telt az előirányzott hét perc. Ezért ő mindig arra törekedett, hogy valamennyi randevú más legyen.
Monoton tárgyalások
S valóban igaz: a tárgyalások jól meghatározható mintát követtek. Némi bizonytalankodás után az egyik fél bemutatja a vállalkozását, majd beszélne a magáéról a másik fél is, de azt már jó eséllyel félbeszakítja a csengettyűszó. Ha nagyon összeszedettek, s nem túl bőbeszédűek a felek, elhangozhat mindkét bemutatkozás, s a maradék másodpercekben akár már kapcsolódási pontokat is kereshetnek.
Meglehetősen monoton ezt a sablont követve két órán keresztül tárgyalásokat lefolytatni. Ám aki ettől a mintától eltér, azt kockáztatja, hogy alapvető információkat nem tud meg potenciális üzleti partneréről (mondjuk azt, hogy mivel foglalkozik).
A szervezők persze nem ígérik, hogy komplett üzleti megállapodásig el lehet jutni hét perc alatt, ám szerintük el lehet dönteni, hogy az elindult diskurzus ígéretes-e, milyen az „első benyomás”.
Aggályok és szervezői hibák
Ágoston Lászlónak, az egyik szervezőnek fölvetettem néhány aggályom: az üzleti életben alapvetően racionális döntéseket hasznos hozni, ám a kapcsolatépítő-rendszerük – amelyet eddig a társkeresésben alkalmaztak – személyes benyomásokon alapul. További gond lehet, hogy az egymástól nagyon eltérő tevékenységi körű cégek – a rendezvényen volt például nyomtatópatron-kereskedő, tréner, ingatlanos, PR-es – nehezen találnak kapcsolódási pontokat.
Ágoston szerint a kapcsolati háló szélesítése a racionális döntéseket is segíti, hiszen több vállalkozói ajánlat kérhető. A szervezők távlati terveikben pedig szerepel, hogy egy adott szektoron belüli cégeknek szerveznek „rapidmeetingeket”, illetve fölkínálják a szolgáltatás már létező baráti-, diákköröknek.
A szervezésben akadtak hibák, ezt Ágoston László maga is önkritikusan elismerte: a résztvevők túl közel ültek egymáshoz, hangzavar alakult ki, a heves gesztikulálást a szomszéd pohara bánhatta (s bánta is), de ezek a szervező szerint csak kezdeti „gyemekbetegségek”.
Külhoni ötlet
Az elképzelés nem hazai fejekből pattant ki (csak annak itthoni adaptálása), külföldön már évek használják a „speed networkinget” új üzleti (és persze személyes) kapcsolatok keresésére. Akadnak cégek, amelyek még a hazai szervezőknél is szűkmarkúbban mérik az időt: csak öt perc jut egy találkozóra, amelyben még az értékelő lap kitöltése és a következő tárgyalásra átballagás is bennfoglaltatik. Akad ennél is pörgősebb rendezvény, ahol csak 90 másodperc jut minden résztvevőnek üzletének bemutatására.
A néhány perces üzleti tárgyalások koncepciójának külföldön komoly sikere van, újabb és újabb alkalmazási területek merülnek föl. A Business Week például arról számolt be, hogy üzleti iskolák szerveztek „speedmeetingeket” hallgatóiknak, hogy fejlesszék az üzlettel kapcsolatos készségeiket.
A „speednetworking elmélete” szerint –amelyre a „Meetingmester” az este folyamán többször hivatkozott -, a tárgyalás jövőbeni sikerességét hét perc alatt meg lehet ítélni. Hogy Magyarországon is sikeres lesz-e a néhány perces üzleti tárgyalások kapcsolatépítő módszere, az viszont biztosan nem hét perc alatt dől el.
„Volt, ahonnan sírva fordultam ki, hogy na, ide biztos nem szeretném az édesanyámat elhelyezni”
Hogy kell idősotthont keresni? Milyen típusú intézmények közül válogathatunk és mennyi várakozási időre kell számítani? Mennyibe kerül egy idősotthon és mire számíthatunk odabent? Ezeket a kérdéseket jártuk körbe Édes öregem című cikksorozatunk új részében.
