Üzleti tippek

Botránymarketing a kétélű fegyver

Hatalmas sikerrel került nemrég a német könyvesboltokba Günter Grass legújabb könyve. A háttérben meghúzódó botránymarketinggel a kiadó már biztosan nyert, a szerző esetében azonban még nem dőlt el, hogy sikeres volt-e a kísérlet.

A botránymarketing segítségével korábban is több, világhírű személyiség: Michael Jackson, Dan Brown vagy éppen Madonna neve és tevékenysége vált még inkább ismertté, hiszen hetekig-hónapokig kiemelt figyelemmel foglalkozott velük a média. A végén azonban csak keveseknek sikerült jól kijönniük a körülöttük keletkezett (gerjesztett) nagy felhajtásból. A botránymarketing kétélű fegyver, s a legtöbb esetben az ellen fordul, aki használni akarja – ahogy az a Nobel-díjas Günter Grass esetében is történt.

Kísért a múlt

A 78 éves, német írónak Magyarországon is számos könyve jelent meg, de nevét leginkább a XX. század egyik legkiemelkedőbb irodalmi alkotásával, a Bádogdobbal azonosítják. Ezt a művet 1959-ben jelentette meg, s azóta „nemzeti intézményként” kezelik. Grass elkötelezett baloldali, az antifasiszta értékek fő megjelenítője, és több esetben is elmondhatták róla, hogy ő „Németország lelkiismerete”, hiszen az elmúlt évtizedekben szinte minden művében a múlttal való szembenézést sürgette, és elítélte a háborút, a totalitárius rendszereket. Legutóbbi könyve is a második világháború egyik tragikus eseményéről, a menekülteket szállító német hajó, a Wilhelm Gustloff elsüllyesztéséről szólt, éppen ezért hatott döbbenetesnek, amikor augusztus elején egyik, Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában – megjelenő új könyve kapcsán – arról beszélt, hogy a második világháborúban tagja volt a náci párt fegyveres elit csapatának, a Waffen SS-nek. 1944 őszén – 17 évesen – a rettegett alakulat egyik páncélos hadosztályának katonája lett, s az akkori cseh- és morvaországi protektorátusban teljesített szolgálatot. Bár sebesülése miatt csak néhány hónapig vett részt a harcokban, azért a folt mégiscsak ott van az eddig makulátlannak hitt múltján.

Címlapsztori

Ha másról lett volna szó, akkor bizonyára nem kelt ekkora feltűnést a múltból előkerült epizód. Grass esetében azonban nagyot durrant a bejelentés, és azonnal kitört a botrány. Címlapsztori volt a lapokban, a rádiókban, a televíziókban is erről beszéltek, a zsidószervezetektől az írószövetségig mindenki megszólalt, állást foglalt, mondhatni, Grass nevétől és tettétől zengett a média.
Aztán a nagy kiabálás, hisztéria közepette valaki feltette a kérdést, hogy a 78 éves, hatalmas életművel rendelkező író miért éppen most, ilyen későn állt elő ezzel a vallomással, amire ő azt felelte, hogy a gyermekkoráról, a fiatal éveiről szól új regénye, s ez kínál alkalmat arra, hogy ne csak kiírja magából a régi emlékeket, frusztrációkat, de beszéljen is róluk. Grass új, ötszáz oldalas könyvéből (A hagyma hámozása) ez a részlet a negyedik fejezetben hatvanoldalnyi szöveg, s valószínűleg, ha az író nem tesz vallomást egy tekintélyes lapban, akkor a történet korántsem kelt ekkora vihart, s nem ver ekkora médiahullámokat.

Hamis vallomás

Jövőre jön a magyar kiadás

Günter Grass önéletrajzi naplóját várhatóan az Európa Könyvkiadó (EK) adja majd ki, hiszen Grass „házi szerzőnek” számít náluk, két évtizede ők adják ki magyarul a német szerző műveit. Barna Imre, az EK igazgatója közölte, szándékukat már jelezték a német társaságnál, és bízik abban, hogy minderre jövőre sor kerülhet.

Így viszont az év szenzációja lett, s természetesen nagyon sokan olvasni akarták a könyvet, amelyet a göttingeni Steidl kiadó csak szeptemberben akart megjelentetni, de a felkorbácsolt nagy érdeklődésre való tekintettel már augusztus 17-én – három nappal az önvallomás után! – üzletekbe „varázsolta” a kötetet, ráadásul 150 ezres rekord példányszámban. Mivel az első kiadást pillanatok alatt szétkapkodták, néhány napon belül máris szállították a 100 ezres utánnyomást, hiszen a piaci jelentések szerint a könyvesboltokat még mindig ostromolják a vevők, s az egyes vélemények szerint zseniálisan reklámozott könyvet, „viszik, mint a cukrot”. Ami nem is csoda, hiszen a médiahűhó még két héttel a bejelentés után is tartott, a német televízió esti híradójában a hírolvasó kezében a felmutatott „botránykönyvvel” konferálta fel a Grassszal készült riportot, s a szűnni nem akaró érdeklődés továbbra is a címlapokon tartotta az író nevét.

Csakhogy tíz nap elteltével a korábbi kérdőjelek felkiáltójelekké egyenesedtek ebben a történetben. A korábbi tamáskodó és „pr-trükkről”, „ingyen reklámkampányról” vagy a „siker hámozásáról” beszélő hangok mellé komoly, kritikai észrevételek is felsorakoztak. Kiderült, hogy Grass állításai dokumentumokkal nem igazolhatók.

Az előkerített hivatalos, német és amerikai dokumentumok szerint Grass úgy és akkor nem lehetett a Waffen SS tagja, ahogy könyvében és az interjúban állította. Az írott források arról tanúskodnak, hogy a szerző nem abban a beosztásban szolgált, mint amit leírt, és nem is ott és akkor harcolt, mint amit állított. Ráadásul a megnevezett egység egyetlen életben lévő tagja sem emlékszik arra, hogy Grass a bajtársuk lett volna. Vagyis sok sebből vérzik a történet, s akik erkölcsi alapból támadták Grass önvallomását, most notórius hazudozónak, csalónak, pénzéhes vámszedőnek nevezik.

Kiderült továbbá, hogy az egykori NDK állambiztonsági minisztériumának több mint 800 ezer aktából álló archívumát, amelyben nyoma van Grass SS-múltjának, legkésőbb jövő márciusig teljesen feldolgozzák, s utána a nyilvánosság számára is hozzáférhető lesz az akták tartalma. Vagyis a kutatók az írót bizonyára leleplezték.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerkesztői pedig már hónapok óta tudtak Grass foltjáról, de annyira nem találták felháborítónak, hogy az „exkluzív interjút” nemcsak a könyvmegjelenésre, de egy lapmelléklet „felturbózásához” is felhasználták. Kiderült, hogy a frankfurti könyvvásárra megjelenő kötetek esetében a kiadóknak szeptember 4-éig tilos a recenziós példányokat kiadni, de a botrány hatására a médiában ezek nélkül is mindenki Grass könyvéről kezdett el beszélni.

Grass bár a német irodalom nagy öregjének számít, az elmúlt években már nem volt üzletileg sikeres szerző. Legutóbbi, nagy médiafigyelmet kapott könyvéből is csak 50 ezer darabot adtak el, ami egy ekkora „névtől”meglehetősen gyenge piaci teljesítmény…

A kiadó örülhet

A kritikusok, az író kollégák olyan dolgon köszörülték a nyelvüket, amely „nem úgy” igaz. Az olvasók olyasmiért adták a pénzüket, amiről most derítik ki, hogy hazugság. Az író olyasmit vallott be, amire rosszul emlékezett. A média olyan műnek biztosított reklámot, amit most erkölcsi és történelmi alapokon is ízekre szednek… Ha a szereplők őszintén a tükörbe néznek, akkor meg kell állapítaniuk, hogy szinte mindenki rosszul járt ebben a „szenzációs” történetben, mert egyszerre érezheti magát csalónak és becsapottnak. Csak a kiadó munkatársai dörzsölhetik a kezüket. Ők nem csalódottak. A több százezres példányszámot nehéz volna bármivel cáfolni. A kasszák csilingeltek, a bevételt elkönyvelték, az üzlet sikeresnek bizonyult. A pénznek pedig – tudjuk– nincs szaga! A botránymarketing – ha tervezték, ha nem – működött. Az más kérdés, hogy a főszereplő szinte bizonyosan jó nagy foltokkal, vesztesként fogja majd elhagyni a ringet ebben a többmenetes, nagy adok-kapokban. A nagy kérdés az, hogy vajon lesz-e író, aki megírja Günter Grass elvesztegett tisztességének történetét, benne mai, mediatizált világunk minden ellentmondásával, hazugságával?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik