Üzleti tippek

Gyurcsány nem szüntetné meg az iparűzési adót

A kormányfő szerint nincs, és nem is volt napirenden az iparűzési adó megszüntetése. Lapinformációk szerint azonban az áfa két magasabb kulcsa jelentősen csökkenhet.

Gyurcsány Ferenc kormányfő a közszolgálati rádiónak adott, kedden sugárzott nyilatkozatában elmondta: az önkormányzatok jelentős bevételét jelentő adónem eltörlése a helyi fenntartású oktatási és egészségügyi intézmények működtetését veszélyeztetné. Az önkormányzatok minden hatodik forintja ebből az adóból származik, ha ez hirtelen megszűnne, miből élnének az önkormányzatok, az iskolák, rendelők, bölcsődék – vetette fel a miniszterelnök.

A Pénzügyminisztérium illetékese április végén a FigyelőNetnek elmondta, hogy az uniós csatlakozási tárgyalások során a helyi iparűzési adó – különös tekintettel az önkormányzatok által adott kedvezményekre – kiemelt figyelmet kaptak. Ezért a csatlakozási szerződés – az adó alapjára és mértékére is utalással – rögzíti, hogy az önkormányzat által biztosított adópreferenciák 2007. december 31-ig tarthatók fent.

Kövesdy Attila, a Deloitte adózási részlegének vezetője szerint elképzelhető, hogy komoly finanszírozási gondba kerül a hazai önkormányzati rendszer, amennyiben az Európai Bíróság az európai jogrenddel összeegyeztethetetlennek minősíti a helyi iparűzési adót. Ebben az esetben az is előfordulhat, hogy az önkormányzatokat kötelezik arra, hogy a 2004. május elseje, azaz az uniós csatlakozás után befizetett adót visszafizessék.

Drága lehet az áfacsökkentés

Míg az iparűzési adó eltörlése a nyilatkozat szerint nem jöhet szóba, Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti bejelentése nyomán a forgalmi adóben jelentős változások várhatóak. 
 
A Népszabadság értesülései szerint a 21 százalékos egységes kulcs tervét teljesen elvetette a koalíció, és a kormány most az áfakulcsok drasztikus mérséklését javasolja majd. A jelenlegi 25 százalékos kulcs 20 százalék alá mérséklődne, vagyis 19, de akár 18 százalékos is lehetne. Mindezzel együtt csökkenne a 15 százalékos kulcs mértéke is – állítólag jelentősen. Az sem elképzelhetetlen, hogy a néhány évvel ezelőtti 12 százalékra, vagy még az alá is mérséklődhet a teher.


Ehhez azonban jelentős költségvetési megtakarításra lenne szükség. Az adóreform-bizottság korábbi számításai szerint a 25 százalékos kulcs egy százalékpontos csökkentése 45 milliárd forint bevételkieséssel járna. Ahhoz tehát, hogy 20 százalékos lehessen a felső áfakulcs, 225 milliárd forint többletforrásra lenne szükség.


A Népszabadság információi szerint a személyi jövedelemadóban emiatt nem tervez jelentős változtatást a kormány, így a béremelések miatt többen csúsznának át a 1,5 millió forint feletti sávba, amely szerint magasabb adókulccsal adózna. Ez pedig mind a szocialisták, mind az SZDSZ korábbi adóterveit keresztülhúzza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik