Pénzügy

Részletfizetés POS-terminálon? Hamarosan ez is lehetséges lesz

Idén vezeti be a magyar piacra a MasterCard a részletfizetést - mondta a 24.hu-nak a cég magyarországi igazgatója. Eölyüs Endre beszélt arról is, hogy eddig közel 200 hazai webshop csatlakozott a MasterCard digitális fizetési megoldásához, a MasterPass-hoz. Egy jogharmonizációs intézkedésnek köszönhetően pedig könnyebben jelenhetnek meg Magyarországon hazai kibocsátású lakossági prepaid kártyák.

Az év elején jelentették be, hogy a MasterCard új szolgáltatást, bankkártyán történő részletfizetési lehetőséget tervez bevezetni. Eszerint 2016 második felében több európai országban fogják tesztelni ezt a fizetési módot. Eldőlt már, hogy Magyarország is helyet kap ezen országok között?

Igen, azon országok között szerepelünk az Egyesült Királyság, Románia és Csehország mellett, ahol a MasterCard elsőként vezeti be ezt a szolgáltatást a piacra. A kereskedők, a kártyakibocsátók és az elfogadók irányából is megvan az érdeklődés, de konkrétumokat még nem árulhatok el.

Várakozásaink szerint a részletfizetési megoldás áttörést jelent majd a magyar piacon. A szolgáltatás egyik előnye, hogy az áruhitellel ellentétben itt nincs szükség bonyolult jóváhagyási procedúrára, hiszen a fizetési módot egyszerűen ki lehet majd választani a POS-terminálon.

A szolgáltatás igénybevételével a kártyabirtokosok kényelmesen, ütemezett részletekben rendezhetik nagy összegű és esetenként váratlan kiadásaikat úgy, hogy a bankkártyájukat használják. Mindez nagy segítség lehet például egy mosógép cseréjekor. A szolgáltatással a kártyabirtokosok az üzletekben egy új fizetési módot választhatnak majd, amellyel rugalmasan használhatják pénzügyi keretüket, amikor szükségük van rá, miközben kiadásaikat végig az ellenőrzésük alatt tarthatják. Azt gondoljuk, hogy ez a megoldás minden fél (a kártyabirtokos, a kereskedő, a kártyakibocsátó és az elfogadó bank) számára előnyöket hordoz.

Az év elején arról is beszámoltak, hogy idén egy másik készpénzkímélő fizetési mód, az előre fizetett (prepaid) kártyák is megjelenhetnek szélesebb körben Magyarországon. Miben jelent újdonságot ez a megoldás?

Ezen kártyák kibocsátói nem feltétlenül bankok lennének, hiszen egyszerűsített ügyfél-azonosítás mellett egy bizonyos összeghatárig nincs szükség arra, hogy az előre fizetett kártyákat bankok bocsássák ki, hanem úgynevezett prepaidkártya-kibocsátók is megtehetik ezt. Ebből adódóan ez a megoldás például egy fesztiválkörnyezetben nagyon jól működhet. Példa erre a nemrég bejelentett Festipay Prepaid kártya, amely az első olyan prepaid kártya Magyarországon, amelyet készpénzzel is fel lehet tölteni; erre első alkalommal a Sziget Fesztiválon lesz lehetőség. A kártya minden MasterCard elfogadóhelyen és online vásárlások során is használható lesz.

A prepaid kártyát gyakran használják értékesítési hálózatoknál is, ahol a jutalékot az anyacég nem számlára utalja, hanem az ügynökeinek prepaid kártyán írja jóvá. Innentől kezdve az adott ügynökök bárhol használhatják a plasztikot a világon – akár készpénzfelvételre is –, ahol elfogadják a MasterCard kártyákat. Ajándékkártyának szintén alkalmas lehet, illetve vannak olyan országok, ahol bizonyos szociális juttatásokat, például a nyugdíjat juttatják el ilyen kártyákon az érintettekhez. Ehhez ugyanis nem szükséges bankszámla, ami jelentős könnyebbséget jelent például olyan országokban, ahol a bankkártya-szolgáltatás nincs eléggé elterjedve. Továbbá az államigazgatásban a költségelszámolásoknál is jól fel lehet használni ezt a megoldást.

Prepaid kártyák – mi változik?

Eddig is elérhetők voltak Magyarországon bizonyos prepaid kártyák, ezek azonban jellemzően vállalati kifizetési rendszerekben használt termékek voltak – vagyis a kártya általában vállalatokon keresztül érkezett a magánszemélyekhez -, és többnyire külföldön bocsátották ki őket. Egy tavaly decemberi jogharmonizációs intézkedésnek köszönhetően ugyanakkor idén már a magyar bankok és egyéb szolgáltatók ugyanolyan feltételekkel bocsáthatják ki az ilyen típusú plasztikot, mint az európai elektronikuspénz-kibocsátók, így jelenhetnek meg egyszerűbben Magyarországon hazai kibocsátású lakossági prepaid kártyák.

A hazánkban eddig elérhető prepaid kártyák között volt olyan plasztik is, amelyre bankfiókban adott átutalási megbízással készpénzt lehet utalni. Ez a művelet ugyanakkor nem minősül azonnali feltöltésnek, az összeg csak néhány nap múlva jelenik meg a kártyán. A Festipay Prepaid kártya készpénzes feltöltése ezzel szemben úgy működik, hogy a felhasználó a feltöltő pontokon (a Sziget Fesztiválon vagy az OMV kutakon) készpénzben átadja a feltölteni kívánt összeget, amely azonnal feltöltődik a kártyára.

Külföldön mennyire elterjedt ez a fizetési megoldás?

Egyes országokban már sok éve jelen vannak a prepaid kártyák. Az Egyesült Királyságban és Olaszországban nagy hagyománya van ennek. Magyarországon egy tavaly decemberi jogharmonizációs intézkedésnek köszönhetően vált egyszerűbbé az előre fizetett kártyák kibocsátása.

Tavaly július óta érhető el Magyarországon is a MasterCard globális digitális fizetési megoldása, a MasterPass, amely az internetes vásárlás folyamatát egyszerűsíti le a felhasználók számára. Jelenleg az OTP Bank, illetve a Telenor mobilfizetési alkalmazása (OTPay és Telenor Wallet), valamint az InCard mobiltárca-alkalmazás keretében érhető el a felhasználók részére a MasterPass. Várható más szereplők csatlakozása a rendszerhez?

Azt látjuk, hogy van további érdeklődés a MasterPass iránt. De azt el kell mondani, hogy a MasterPass bármely bank ügyfele számára, bármelyik nagyobb márkához köthető bankkártyával elérhető, illetve a Telenor Wallet alkalmazást nemcsak telenorosok, hanem bármely mobilszolgáltató ügyfelei használhatják. A MasterPass azzal teszi jóval egyszerűbbé és biztonságosabbá az internetes vásárlást, hogy elegendő egyszer regisztrálni a meglévő bankkártyánkat és a fizetéshez szükséges egyéb adatokat (lejárati dátum, ellenőrzőszám) az adott mobiltárca-alkalmazásban. Ezzel ezeket a kényes adatokat nem kell minden egyes vásárlásnál megadnunk a kereskedő honlapján, elegendő egy mPIN kód megadása a vásárlásoknál.

Eölyüs Endre, mastercard

Hány hazai webshop csatlakozott eddig a MasterPass-hoz?

Több mint 200 kereskedő kötötte be már magát a rendszerhez.

Nemrégiben egy innovációs konferencián Szetnics László, a MasterCard regionális mobil üzletfejlesztési vezetője arról beszélt, hogy a cég most a digitális konvergenciára fókuszál, amelyben a bolti, illetve a netes fizetés egy alkalmazásban ér majd össze. Ez pontosan mit takar?

Nagyon leegyszerűsítve ez arról szól, hogy egy adott mobilalkalmazást egyszerre két dologra, alkalmazáson belüli és bolti, azaz fizikai környezetben történő vásárlásokra egyaránt lehet majd használni. Ez a fajta konvergencia a jövő, tehát hogy ugyanaz az alkalmazás mindkét funkciót el tudja majd látni. Ilyen még nincs Magyarországon, ez a két funkció most még külön alkalmazásokban található meg.

Mikor jöhet el az az idő, hogy a mobilfizetések olyan szinten elterjednek, hogy feleslegessé válnak a bankkártyák?

Nem hiszem, hogy ez rövidtávon, pár év alatt megvalósul. Valóban afelé tartunk, hogy egyre inkább a mobilt használjuk majd fizetésre, de ahhoz még jó pár évnek el kell telnie, hogy a tömeges átállás bekövetkezzen, és teljesen feleslegessé váljon a plasztikok kibocsátása.

Számos új készpénzmentes fizetési megoldásról ejtettünk szót. Mennyire érett a hazai piac ezen innovációk befogadására? Arra gondolok, hogy Magyarország még mindig erősen készpénzcentrikus országnak tekinthető.

Valóban, a Euromoney adatai szerint a hazai kiskereskedelmi forgalom 80 százaléka készpénzalapú, és csak a másik 20 százalékot teszik ki a bankkártyás tranzakciók. Az azonban biztató, hogy a bankkártyás forgalom az elmúlt egy évben több mint 20 százalékkal emelkedett. Ettől még van hova nőni, mivel alacsony bázisról indulunk.

Ha viszont azt nézzük, hogy az MNB adatai szerint a bankkártyás tranzakciókon belül mintegy 40 százalékot tesz ki az érintőkártyás fizetések aránya, akkor nemzetközi összehasonlításban abszolút éllovasnak számít az ország. Ez azért fontos tényező, mert ugyanerre az egyérintéses technológiára épül a mobiltelefonnal történő fizetés is. A meglévő elfogadói hálózat képes arra, hogy akár bankkártyával, akár NFC-képes mobiltelefonnal lehessen azokon fizetni. Egyszóval jól vagyunk pozicionálva a mobillal történő fizetés szélesebb körű elterjedésére.

Az internetes vásárlások forgalma is erőteljesen növekszik évről évre. Itt megfigyelhető, hogy a neten vásárlók közül sokan a futárnál történő fizetést választják, hogy meggyőződjenek arról, ténylegesen kihozták-e nekik azt, amit on-line megvásároltak. Most azonban még nagyon kevés futárcégnél lehet kártyával fizetni. Nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy ez év végére több futárcégnél is elérhető legyen a kártyás fizetés. Ez tovább segítheti az elektronikus tranzakciók minél szélesebb körű elterjedését.

A havi két ingyenes készpénzfelvétel, vagy a bankkártyás fizetésekre kivetett tranzakciós illeték bevezetésének fényében mennyire tartja támogató jellegűnek a szabályozói környezetet a készpénzhasználat visszaszorítására?

A szabályozói oldalról sok mindent lehet tenni, és sok mindent lehet gátolni. Azt látjuk, hogy a mostani szabályozó rendszer lehetne támogatóbb, de ezt valamelyest ellensúlyozza az a nagyon erős trend, hogy az emberek egyre inkább bankkártyával fizetnek. A nagyobb forgalmú helyeken ma már természetes, hogy lehet bankkártyával fizetni. A mintegy 200 ezer kiskereskedelmi egység kb. felénél már van bankkártya-elfogadó terminál. Az egyérintéses fizetésnek köszönhetően pedig már a kisebb összegű tranzakciók esetében sem szükségszerű, hogy készpénzt használjunk.

Annak ellenére alakult ki ez a helyzet, hogy a szabályozói környezet a havi két ingyenes készpénzfelvétellel, illetve a bankkártyás vásárlásokra vonatkozó tranzakciós illetékkel jelenleg nem kifejezetten támogatja az elektronikus tranzakciókat. Valamennyi ösztönző elem azonban megfigyelhető a szabályozói oldal részéről, hiszen az érintőkártyák használatánál alacsonyabb az illeték mértéke, illetve a készpénzfelvételnél magasabb a teher, mint a bankkártyás vásárlásnál.

Eölyüs Endre, mastercard

NÉVJEGY

Eölyüs Endre

Diplomáit a Gödöllői Egyetemen és a CEU-n szerezte. 2013 novemberében nevezték ki a MasterCard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatójának. Ezt megelőzően a Zuno Bank magyarországi leányvállalatának igazgatója volt, korábban pedig számos vezetői beosztásban a Budapest Banknál dolgozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik