Pénzügy

Kormányszóvivő: titok, hogy mennyi támogatást kaptam Sorostól

Gőzerővel dübörög a kormány Soros Györgyöt sorozó kampánya, egyre erősítve a gonosz milliárdos képét. Azokra az időkre viszont úgy tűnik, igyekeznek fátylat borítani, amikor (a rendszerváltáskor) milliókat kapott Soros alapítványaitól maga a Fidesz, hogy irodáikat fenntartsa, és számos vezető kormányzati szereplő is arra, hogy nyugaton tanuljon, képezze magát.

Kovács Zoltán kormányszóvivő pl. 2016. május 20-án az ATV-ben beszélt a migráció és Soros György között a kormány által felfedezni vélt összefüggésekről.

Ami azért pikáns, mert Kovács nyilvánosan elérhető életrajzában több CEU-ösztöndíj is szerepel (a Közép-európai Egyetemet, angolul Central European Universityt Soros György alapította 1991-ben), továbbá az is, hogy 1994-1995 között egyéves Soros/Foreign & Commonwealth Office Scholarship ösztöndíjjal tanult az oxfordi The Queen’s College-ben – figyelt fel rá az Átlátszó.

Az interjú másnapján rákérdeztek a kormányszóvivőnél, hogy mennyi ösztöndíjat kapott Sorostól, illetve a CEU-tól.

A kormányszóvivő kurtán intézte el a választ, ezt írta a megkeresésre:

Mivel a szóban forgó ösztöndíjakat pályázat útján nyertem el, illetve jellegüket tekintve nem minősülnek közpénznek, így nem gondolom, hogy azok összegéről tájékoztatást kellene adnom az Átlátszó olvasóinak.

A portál nem hagyta ennyiben a dolgot, jelezték, attól függetlenül, hogy nem közérdekű adatról van szó, de ha már behozták a közbeszédbe a Soros-támogatások kérdését (pl. a Norvég Civil Alap által finanszírozott támogatásokat), úgy éreznék korrektnek, ha a kormányszóvivő is színt vallana a neki juttatott támogatások összegéről. Erre a megkeresésre azonban már nem kaptak választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik