Belföld

Orbán: létezik egy háttérhatalom, ami Soros Györgyhöz köthető

Ennyit még nem sorosozott. Ő áll a menekültválság, Clinton, az amerikai demokraták és mindenki mögött. Legalábbis Orbán szerint. Kért még nyolc évet.

Orbán szerint a kvótaellenes népszavazás arról szól, milyen EU-t akarnak a magyarok. Ők pedig demokratikus uniót akarnak. A brüsszeli elit pedig ezek ellen cselekedik.

Az uniótól nehéz távolodni, mert benne vagyunk, mondta Orbán a Kossuth Rádió reggeli műsorában, de azt bevallotta, átalakítanák.

A miniszterelnök szerint senki sem akarja odaadni a lakásának a kulcsát idegen embereknek, leszerelni az ajtókat és az ablakokat, az emberek biztonságot akarnak.

Ha a népszavazáson győznek a nemek, Brüsszel azonban csak megvonná a vállát, Orbán meglepődne. „Brüsszel meg fog hátrálni” a kormányfő szerint, mert a népszavazás az egyetlen, ami hathat rájuk.

Menjen el, nézze meg

Orbán mindenkinek azt javasolja, menjenek el egy európai nagyvárosba, sétáljanak a főutcán. Megváltozott ott az élet, azt pedig nem engedhetjük, hogy Budapest utcái is ilyenné váljanak.

Magyarország versenyelőnye lehet, ha nem válik olyanná, mint a többi nyugati nagyváros, mondta a miniszterelnök.

Az ember tud remény nélkül is harcolni, szögezi le arra a kérdésre, hogy mit vár az uniós bíróság döntésétől, amiben megtámadták a kvótát.

A jövő Európájáról Orbán azt mondta, ma már nem tudni, hol van a kontinens magja. Korábban a német-francia tengely volt ez, ma már Közép-Európa a gazdasági motor, Lengyelországgal, Magyarországgal, Romániával, véli.

Lassacskán bekövetkezik az, hogy ezt nevezhetjük Európa magjának.

A lengyelekről Orbán azt mondta, igazságtalanul bánik velük Európa. „Én nem húznék újat a lengyelekkel, akármilyen nagyfiúknak érzik magukat Brüsszelben.”

Háttérhatalom és Soros

Bill Clinton kijelentéseiről Orbán azt mondta, az amerikai választási kampány logikájáról:

A tiszteletlenség tiszteletlenség, a sértés pedig sértés marad.

Orbánnak tetszett az, amikor lengyel kollégája orvosi kezelést javasolt Bill Clintonnak. Ha nagyobbak lennénk, a kormányfő meg is ismételné a kijelentést. De „amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek”, mondta.

Hogy miért mondta Bill Clinton azt, amit mondott? A magyar miniszterelnök szerint, azért, mert Soros Györgyöt kell látni a Demokrata Párt és menekültválság mögött is.

Itt Közép-Európában létezik egy háttérhatalom, ami Soros Györgyhöz köthető. A száj Clintoné, a hang azonban Soros Györgyé.

Ráadásul úgy látja, hogy Magyarországon Soros György még az ellenzéknél is erősebb szereplő.

Kulcsország vagyunk

Mármint megint, voltunk már Orbán szerint, most Európát kell megmentenünk a menekültektől. Ez pedig felelősség.

Ide kapcsolja a műsorvezető a családpolitikát is, rátért a 2017-es költségvetésre. A miniszterelnök szerint van, ahol növekszik a lakosságszám, de fel kell tenni szerinte azt a kérdést, hogy Európa akar-e népesedési versenyben részt venni.

Szerinte nem érdemes benevezni a versenybe, Európa enélkül is lehet fenntartható és versenyképes. „De az jobb lenne, ha több fiatalunk lenne.” Amit csak családpolitikával lehet elérni. „Ez nem politika, ez maga az élet.”

„Nem merem letenni a nagy esküt arra, hogy a családpolitikánkkal meg tudjuk fordítani a demográfiai hanyatlást”, mondta, de szerinte ez egy jó politika a részükről.

Még két ciklus

Ha a családok megtapasztalnák, hogy tudnak boldogulni 3-4-5 gyerekkel is, szívesen vállalnának annyit Orbán szerint, erre van is esély, de kér még erre egy-két parlamenti ciklust, hogy be is tudja bizonyítani.

Ebbe az irányba mutató intézkedés a lakáshoz jutás támogatása, az otthonteremtés, a rezsicsökkentés, az áfacsökkentés, a bölcsődei férőhelyek növelése, mert „a modern világban az asszony is dolgozik, nem csak az ember”.

Gratulált Széll Tamásnak is a Bocuse d’Oron elért sikereihez. Mert ő minden sikernek örül, olyan ez neki, „mintha hájjal kenegetnének”. De megemlíti a jégkorongozók sikereit is, emberfeletti a teljesítményük.

Orbán még mindig azzal kezdi a napot, hogy hajnalban elolvassa a Nemzeti Sportot.

*

Fontos megjegyzés: Orbán 1989 szeptemberétől 1990 januárig a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét hallgatta

Kiemelt kép: MTI, Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik