Pénzügy

Nyugdíjasokat vertek át – kimondták, hogy törvényt szegtek

Nyugdijasok(210x140).jpg (nyugdíjasok)
Nyugdijasok(210x140).jpg (nyugdíjasok)

A Fővárosi Törvényszék szerint is tisztességtelen és semmis volt a Royal Life International Kft. termékbemutatós cég egyik szerződési feltétele. A károsultaknak azonban így sem lesz könnyű dolguk, ha a pénzüket vissza akarják kapni.

Így védenék

Ne csak az ünnepek előtt, hanem azt követően is megfontoltan hozzunk döntéseket és legyünk körültekintőek különösen akkor, ha termékbemutatón vásárolunk – tanácsolja a Fogyasztóvédők Országos Egyesülete egy konkrét eset kapcsán.

Hiába ugyanis a jogszabály biztosította indokolás nélküli elállás joga, azt nem gyakorolhatjuk, hogyha a vállalkozás telephelyén történik a termékbemutató és a szerződés tartalmazza, hogy ott vásároltuk meg a többszázezer forintos termékeket. Épp ezért kell az aláírandó papírokat is alaposan át kell tanulmányozni aláírás előtt. Ráadásul az sem ritka, hogy bizonyos cégek tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmaznak.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Tisztességtelen és semmis a szerződés

A Fővárosi Törvényszék a kapcsolódó, jogerős ítéletében azt mondta ki, hogy semmis a Royal Life International Kft. alábbi szerződési feltétele: „A felek megállapodnak a szerződés aláírásával, hogy olyan higiéniai jellegű termékek is kerülhetnek értékesítésre (Pl.: infra, mágnes terápiás ágybetét stb.), amelyek vonatkozásában a Ptk. 320. § (3) bekezdése alapján a vevő átvételtől való elállási jogát a csomagolás felbontása után nem gyakorolhatja és tudomásul veszi, hogy a termék(ek) visszaadására nem jogosult.”

A szerződési feltétel semmisségét a Royal Life International Kft-vel szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal állapította meg a bíróság, egyúttal kötelezte arra is a vállalkozást, hogy törölje az általános szerződési feltételekből a vonatkozó részt és a továbbiakban ne alkalmazza.

Nyugdíjasokat céloznak meg

A cég elsősorban egészségügyi, háztartási termékeket kínál bemutatóin, kiemelten az idősebb, nyugdíjas, illetve beteg fogyasztók részére. Az egyes termékek értéke akár a több százezer forintot is elérheti, ezért kiemelten fontos, hogy a fogyasztók – amennyiben otthon nyugodt körülmények között átgondolják a döntésüket – élni tudjanak a jogszabály biztosította indokolás nélküli elállási joggal, melyet a vállalkozás megpróbált korlátozni a szerződésekben.

Csak egy esetben lehet, egyébként tilos

A kereset benyújtásakor még hatályban lévő, az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről szóló kormányrendelet pedig egyértelműen és kizárólagosan meghatározta azt az okot, amely esetében nem gyakorolhatja a fogyasztó az elállás jogát. Ez az egyetlen ok: ha a terméket nem tudja teljes egészében visszaszolgáltatni. A jogszabály azt is kifejezetten megtiltja, hogy a fogyasztó lemondjon az elállási jogáról.

Az ítélet indokolása szerint ugyanis a csomagolás felbontása nem jelenti azt, hogy a fogyasztó ne tudná teljes egészében visszaszolgáltatni a terméket, tehát a szerződés ezen pontja olyan korlátozást tartalmaz a fogyasztó elállási jogának gyakorlására vonatkozóan melyet tilt a jogszabály.

Erre kötelezték őket

A Royal Life International Kft.-nek egy országos napilapban és a www.royal.life.hu honlapon az alábbi szövegű közlemény közzétételéről kell saját költségére gondoskodnia: „A Fővárosi Törvényszék a Royal Life International Kft.-vel szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal megállapította, hogy a Royal Life International Kft. által alkalmazott általános szerződési feltételek 8. pontjának azon feltétele, amely szerint „A felek megállapodnak a szerződés aláírásával, hogy olyan higiéniai jellegű termékek is kerülhetnek értékesítésre (Pl.: infra, mágnes terápiás ágybetét stb.), amelyek vonatkozásában a Ptk. 320. § (3) bekezdése alapján a vevő átvételtől való elállási jogát a csomagolás felbontása után nem gyakorolhatja és tudomásul veszi, hogy a termék(ek) visszaadására nem jogosult.” semmis. A semmisség oka, hogy a szerződési feltétel sérti a fogyasztók jogszabályban biztosított elállási jogát.”

Legyünk körültekintőek!

Azt hozzá kell tenni, hogy a jelenleg hatályos, fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló kormányrendelet értelmében nem gyakorolható az indokolás nélküli elállási jog olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza.

Épp ezért a fogyasztóknak körültekintően kell ez esetben is eljárniuk, előfordulhat például, hogy az árucikk visszavételét megtagadják később higiéniai okokra való hivatkozással akkor, amikor az nem is lenne indokolt a termék jellege alapján. Ha pedig a fogyasztó vitába keveredik egy termékbemutatós céggel, javasolt a fővárosi és a megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületekhez fordulnia a vita gyors, ingyenes rendezéséért.

Mit tehetnek a károsultak?

Mint a Fogyasztóvédők Országos Egyesületének elnökétől, Baranovszky Györgytől megtudtuk, akik a tisztességtelen szerződés miatt nem tudták érvénesíteni ellállási jogukat, azoknak saját maguknak kell a termékbemutatós cégnél reklamálniuk, hivatkozva a Fővárosi Törvényszék ítéletére. És a károsultaknak maguknak kell kijárniuk a cégnél, hogy visszakapják a pénzüket. 

A rossz hír az, hogy az egyesület elnöke szerint erre nem sok esélyük van. A cég ugyanis egyáltalán nem tanúsít fogyasztóbarát magatartást – forgalmazott a lehető legárnyaltabban. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik