Pénzügy
idős ember (idős ember, bácsi, nyugdíjas)

Új trükkök a termékbemutatóknál – így verik át az időseket

Elektromágneses Pulzáló Térerő Készülék, szuperallergén ágyneműkészlet, lézeres biolámpa – ezeket kínálják százezrekért a lenyúlós cégek, akik között egy új, veszélyes átverős módszer is terjed.

Korábban a témában:

Januártól szigorítottak

Új szintre emelték a termékbemutatós csalásokat az ezzel foglalkozó „vállalkozások” – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

Korábban művelődési házakban, éttermekben, hotelekben szerveztek ilyen bemutatókat, ám miután idén januártól a jegyzőnek kell bejelenteni ezeket, a kétes vállalkozások telefonon, ezt követően az otthonukban próbálták becserkészni a potenciális áldozatokat, főként nyugdíjasokat.

De akár “városnézésnek”, “egészségnapként”, “egészségszűrésnek” vagy “ajándékutalvány-átadásnak” hívják a termékbemutatókat, valójában mindegyik pofátlan átverés. És terjed egy új, az eddiginél veszélyesebb megtévesztő módszer a vevő elállási jogának “kikerülésére”.

Fotó: Thinkstock

Így fűzik meg az öregeket

A termékbemutatók koreográfiája eddig nagyjából ugyanaz volt. Betanított értékesítők telefonon ingyenes, komoly egészségügyi felmérést ajánlanak, vércukorszint- és koleszterinszint-méréssel. A telefon mellett elterjedt a szórólappal vagy sorjegyekkel történő utcai becserkészés is.

Az ingyenes állapotfelmérés gyakran egy látványos, ám orvos diagnosztikailag kétes értékű hőkamerás vizsgálatot jelent, aminek egyetlen célja az, hogy a delikvenseket rábeszéljék egy 300 ezer forintba kerülő lézeres készülékre, amit nagylelkűen 200 ezerért is odaadnak nekik.

A fogyasztóvédelem már olyan telefonos becsapásról is kapott bejelentést, amikor az „ön nyert” mondat után kijöttek házhoz, átadták az ajándékot, és aláírattak két papírt. Amivel tulajdonképpen megvásároltatták a „nyereményt”.

Hogyan találják meg az időseket telefonon?

A lenyúlós vállalkozások nyilvános adatbázisokat használnak a telefonszámok megszerzésére. Ilyenbe csak akkor kerülhetnek bele az adataink, ha valahol korábban magunk adtuk meg őket, akár évekkel korábban is. A piacon rengeteg adatbázis-marketingre szakosodott cégtől lehet adatokat beszerezni. Magánszemélyek esetében név, lakcím, telefonszám, email, foglalkozás a fő paraméterek. Van olyan cég, ahol több mint 1 millió magánelőfizetői, vonalas telefonszámot tartanak nyilván. Az adatokat csomagban, szűrt keresési feltételek alapján árulják. Az országos, szűrt adatbázisok ára bruttó 1-3 millió forint között van a piacon.

Lézeres biolámpa, ópusztaszeri kirándulás

„A nagymamámmal történt meg, hogy egy négyórás agyzsibbasztó előadás után egy lézeres biolámpát akartak rásózni 290 ezerért, majd a beetető ember nagylelkűen elővarázsolt egy 60 ezer forint értékű kupont, hogy ha azonnal kifizeti a 60 ezret, már viheti is a készüléket” – mondta egy győri olvasónk. Bár a nagymama kifizette a pénzt, az unokák azonnal akcióba léptek. A vásárlástól számított negyedik napon, postán visszaküldték a készüléket, egy kemény hangú, hivatalos levél kíséretében. Nyomatékul még egy fogyasztóvédelmi bejelentést is kilátásba helyeztek. Mint a szerződésből kiderült, a 60 ezer forint csak foglaló volt, tehát a nagymama nem is kapott árengedményt a készülékre. A cég végül vonakodva bár, de mindent visszafizetett.

Egy debreceni olvasónk egy ópusztaszeri „kiránduláson” vett részt, de ő is résen volt. Az egész napos programban allergénmentes ágyneműt lehetet vásárolni, darabját 100 ezer forintért. Az egyetlen feltétel az volt, hogy fizessék ki a kirándulás és a hozzá járó ebéd 1000 forintos költségét. „A beetető emberek már az indulásnál a buszon győzködték a nyugdíjasokat, hogy fizessenek elő az ágyneműre” – mondta olvasónk, aki már az elején eldöntötte, hogy semmit sem vásárol, viszont egy jót kirándul egy ezresért.

Kiskáté károsultaknak

Ha úgy érzi, hogy egy termékbemutatón átverték, minél hamarabb, de legkésőbb 14 napon belül küldje vissza a terméket postán a cégnek, egy hivatalos elálló levél kíséretében (indokolni sem kell). A termékbemutatós cégnek mindent vissza kell fizetni, beleértve a postaköltséget is. A legveszélyesebb módszer a hitelszerződéssel kombinált adásvétel. Amennyiben kapcsolt hitelszerződés is köttetett, a terméktől való elállással az is megszűnik automatikusan, feltéve, hogy 14 napon belül álltunk el a terméktől. De itt is vigyázni kell, mert tudunk olyan esetről is, hogy a termék eladója azt hazudja, hogy a hiteligénylési folyamat már elindult, ezért nem lehet elállni – ami természetesen nem igaz. Ha elállási jogával él a fogyasztó, azzal egyidejűleg a hitelszerződést is felbontja.

Masszázsfotel, edénykészlet

Idén januártól a jegyzőnek kell bejelenteni a termékbemutatók szervezését. Ez némileg visszavetette a lenyúlós cégek működését. Győr-Sopron megyében 35 termékbemutatót jelentettek be januártól augusztusig a jegyzői hivatalhoz, korábban 65-70-ről volt tudomásunk – mondta korábban a Hir24-nek Dr. Lipovits Szilárd, Győr jegyzője. A termékbemutatók 3-4 győri székhelyű céghez köthetők, főként ágyneműt, masszázsfotelt, edénykészletet kínáltak. Ezeket hotelek éttermében illetve művelődési házakba szervezték.

Hajdú-Bihar megyében 110 darab bejelentés érkezett a jegyzőn keresztül a fogyasztóvédelmi felügyelőségre, melyekben 252 alkalommal tervezett termékbemutatóról adtak tájékoztatást a cégek. „A megyében a termékbemutatók mindössze 16 vállalkozás nevéhez köthetőek” – mondta Kerekes Szabolcs, a Hajdú-Bihar Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség munkatársa, aki hozzátette: heti 7-8 panasz érkezik hozzájuk termékbemutatós cégek ellen.

A vendéglőbe jelentkeznek be

A vevők védelmét szolgálja a Ptk. módosítása is, amely szerint júniustól a termékbemutatós ügyletek is üzlethelyiségen kívül kötött szerződésnek minősülnek, tehát rájuk is vonatkozik a 14 napos elállási jog. De nem sokáig kellett várni arra, hogy a csaló cégek megtalálják a kiskaput.

A fogyasztóvédelem szerint vannak már olyan társaságok, amelyek igyekeznek kijátszani az elállási szabályt. Például abba az étterembe jegyeztetik be székhelyüket vagy telephelyüket, ahova a termékbemutatókat szervezik. És erre hivatkoznak utólag, hogy “kikerüljék” a vevő elállási jogát. Mondván, hogy ők már nem üzlethelyiségen kívül értékesítenek, s így rájuk nem vonatkoznak a szigorúbb szabályok.

Az üzletben vásárolt termékeket a kereskedő valóban nem köteles visszavenni, ha nincs minőségi probléma. A 14 napos elállás csak a távollévők közötti szerződésekre (pl. online vásárlás) és az üzlethelyiségen kívüli ügyletekre vonatkozik (pl. termékbemutatók).

Tehát amikor a termékbemutatós cég arra a helyszínre jelenti be a székhelyét vagy telephelyét, ahova szervezi a bemutatót, akkor igenis trükközik, mondta megkeresésünkre a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője, Fülöp Zsuzsanna. Hiszen mindezt csak azért teszik, hogy “kijátsszák” az elállási jogot. Szóval, aki nem akarja, hogy csapdába essen, jó, ha erre is gondol.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.