FN

A korszerű távközlésben a száloptikás kábelekre esküsznek a szakemberek, mondván: ezek jóval nagyobb teljesítményűek rézből készült elődeiknél, s kevésbé érzékenyek a külső hatásokra. A fagypont alatt fellépő, nemrégiben felfedezett parazita jelenség azonban cáfolni látszik ezeket a nézeteket.
1998. 03. 25. 00:00
A közel ötéves Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jövőben az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a nemkívánatos események megelőzésére. E célt szem előtt tartva az alap bankkórházi szerepre készül, amelynek keretében a gyengélkedő hitelintézeteket - kizárólag piaci eszközökkel, nem torzítva a verseny esélyeit - feljavítanák. Ezzel párhuzamosan mindinkább elengedhetetlenné válik a jelenlegi 1 millió forintos betétbiztosítási határ fel
1998. 03. 25. 00:00
Az angol nemzetiségű Richard Pelly foglalja el április 30-tól a csak távozásában angolos Singlovics Béla helyét a Budapest Bank (BB) vezérigazgatói székében. Ezzel először irányítja majd külföldi szakember az egykori klasszikus magyar nagybankok egyikét, amely ráadásul még nincs is teljesen magánkézben. Az sem szokványos, hogy a szakmai befektető General Electric Capital (GEC) nem egy nála már bizonyított szakemberre bízza egyik érdekeltsége irán
1998. 03. 25. 00:00
Áprilistól - hazánkban elsőként - alternatív távközlési szolgáltatással rukkol elő a GTS Magyarország Távközlési Kft. A társaság az adatátvitelben és a külön célú hangszolgáltatásokban először a fővárosban, a megyeszékhelyeken, Sopronban, Nagykanizsán és Siófokon kezdi meg működését.
1998. 03. 25. 00:00
(Figyelő, 1998/9. szám) Nehéz a pénztárak indulása, aminek a legfőbb oka a lassan csordogáló rendeletek miatti időhiány – állítja a Figyelő cikke, de ezen állításának azonnal ellent is mond: “többen” úgy vélik – olvashatjuk -, hogy az ellenérdekelt tb keze van a dologban. Ezt tűnik megerősíteni Major Mária, a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára, aki szerint [...]
1998. 03. 25. 00:00
A kibocsátási ár messze felülmúlta, az allokált részvénymennyiség viszont jócskán alulmúlta a várakozásokat a Mol-részvények legutóbbi nyilvános forgalomba hozatalakor. Az olajpapírok iránt érdeklődő befektetők számára kedvezőtlen hírek a forgalmazásban közreműködő brókercégek eredményes munkáját dicsérik. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. ezáltal - a tranzakciós költségek levonása után - 63 milliárd forintnyi bevételre tehetett s
1998. 03. 25. 00:00
A fehérárupiac több éve tartó visszaesését tavaly alaposan megérezte a Whirlpool Magyarország Kft., amely a korábbi évinél kevesebb, 4,5 milliárd forintos forgalmat ért el. A cég értékesítésének legnagyobb részét a mikrohullámú sütők és a mosógépek tették ki. A társaság 1995 óta van jelen hazánkban, és 1997-ig annak ellenére növekedett, hogy az elmúlt három évben 15 [...]
1998. 03. 25. 00:00
A távközlés minőségét jellemző paraméterek határértékeinek való megfelelés az ország összes koncessziós telefontársasága számára egységes követelményként jelentkezik. A Matávnál 1997 végére sikerült előírások többségét teljesíteni.
1998. 03. 25. 00:00
Újabb egyesülésre került sor az élelmiszer-kereskedelemben: a Mecsek Füszért megvásárolta a Bakony Füszért 90 százalékos részvénycsomagját, amely eddig a vállalat MRP-szervezetének a kezében volt. A cégeknek egyébként hasonló a felépítése – mindkettő érdekelt a “túrakereskedelemben” (a cash and carryben) és a kiskereskedelemben is. A felvásárlás révén a Mecsek már öt megyében lesz jelen szövetkezeti értékesítési [...]
1998. 03. 25. 00:00
A már működő záhonyi térség mellett - a kormány döntése értelmében - további 7 körzet kapta meg az adókedvezményekkel járó vállalkozási övezeti státust. A cím használatára a körzetek 10 évig jogosultak, a kapcsolódó adókedvezményeket azonban az odatelepülő vállalkozások csak 2002-ig vehetik igénybe.
1998. 03. 25. 00:00
Radikálisan javult három veszteséges év után a KVV Rt. helyzete – tudtuk meg Horváth Tibor vezérigazgatótól. A tavalyi adózás előtti eredmény megközelíti a 10 millió forintot, az idén pedig minden remény adott 80-100 milliós nyereség elérésére. A cég ebben az évben Lengyelországban alvállalkozóként részt vesz a Jamal gázvezeték lefektetésében. Az rt. 1991 óta van jelen [...]
1998. 03. 25. 00:00
Egyesek szerint a kamattámogatás a fő oka annak, hogy éppen a jó pénzügyi helyzetben lévő társaságok közreműködésével növekedett meg jelentősen az éven túli hitelállomány. A tőkepótló hitelt még azonos összegű fedezetet letéve is megéri igénybe venni, hiszen a 70 százalékos kamattámogatás a cég eredményét javítja. A bank is jól jár a forgalom ilyen markáns növekedésével. [...]
1998. 03. 25. 00:00
Lakópark alatt hazánkban még sokan valamilyen gyanús, elkerített menedzser-rezervátumot sejtenek, pedig Nyugat-Európában ez a forma egyre divatosabb, sőt valóságos üzletággá vált. Az efféle vállalkozás nálunk még fehér hollónak számít, s létjogosultságáról megoszlanak a szakmai vélemények is.
1998. 03. 25. 00:00
Borisz Jelcin ismét megkeverte a káderkártyákat: az orosz államfő egész kormányát menesztette. Célja részben a kommunista törvényhozás várható támadásainak kivédése, másrészt a két év múlva esedékes választásokra való tereprendezés volt.
1998. 03. 25. 00:00
Bank Hitelösszeg (ezer forint) Futamidő (év) Szükséges saját forrás (a vételár százalékában) Kamatszint (százalék) Egyéb költség OTP Bank Minimum 600, maximum 2800 3-25 60 27,0-29,0 Kezelési költség (évi 2-3 százalék); szerződéskötési díj, hitelbírálati díj (évi 0,2 százalék) Postabank Minimum 300, maximum 2800 1-15 50 27,0 Hitelbírálati díj (1 százalék); kezelési költség (1,0-1,5 százalék); rendelkezésre tartás [...]
1998. 03. 25. 00:00
A kiírási feltételek módosítása után valószínűtlen, hogy atomerőművi, vagy más alaperőművi győztese legyen a tavaly indult erőművi kapacitásfejlesztési pályázatnak. A szakma egy része úgy véli: a mai árakon 400-500 milliárdos beruházást kívánó tender számos vitára adhat alkalmat; túlságosan rugalmasak az elbírálási szempontok, s nem következik be a várt árcsökkenés sem.
1998. 03. 25. 00:00
Az orosz Gazprombank 100 százalékos tulajdonában lévő Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) április 28-án esedékes közgyűlésén az alaptőke zártkörű felemelését tervezi. Bár a mostani tőkeinjekció mértéke még nem ismert – értesüléseink szerint meghaladja az 5 milliárd forintot – , azzal mindenképpen 10 milliárd forint fölé emelkedik a bank jegyzett tőkéje. A Gazprombank 1996 augusztusa óta eddig [...]
1998. 03. 25. 00:00
Az állami és önkormányzati támogatások a lakásárak emelkedésével párhuzamosan vesztik el értéküket. Ezért a ingatlanvásárlók nagyrészt saját tőkéjükre alapozhatnak, ha pedig nincs elég pénzük, akkor gyakran kénytelenek elállni az ügylettől.
1998. 03. 25. 00:00
Lengyelország tavaly ismét a legmagasabb növekedési rátát érte el Európában, miközben csökkenteni tudta az inflációt, a munkanélküliséget és a költségvetési deficitet. A konjunktúra egén a legkomorabb felhőt a folyó fizetési mérleg magas hiánya jelenti, ez azonban idén is a veszélyzóna alatt maradhat, s a közvetlen külföldi befektetések növekvő beáramlása esetén finanszírozható lesz.
1998. 03. 25. 00:00
1997. DECEMBER 31-I ÁLLAPOT SZERINT* *A konstrukció indulásától kezdve, hetenként göngyölítve Forrás: FM Bank neve Összes hitelszerződés (darab) A szerződésekben engedélyezett hitel összesen (millió forint) A hitelek évenkénti kamattámogatási igénye (millió forint) A hitelekhez nyújtott kezességvállalás évenkénti összege (millió forint) 1997. 1998. 1997. 1998. Kereskedelmi és Hitelbank 361 11 380 362 1304 2 401 2 [...]
1998. 03. 25. 00:00
– Koncentráció: támogatott területek és prioritások korlátozottsága – Programozás: a támogatásokat komplex fejlesztési programokhoz adják – Partnerség: a program megvalósítása során folyamatos a párbeszéd az Európai Bizottság és az országos, regionális, illetve helyi szervek között – Addicionalitás: a közösségi támogatás nem a nemzeti területfejlesztési és támogatási eszközök helyettesítésére, hanem azok kiegészítésére szolgál – Monitoring: a [...]
1998. 03. 25. 00:00
A negyvennél több hazai bank versenyében a Postabank a fajlagos mutatók összevetésében aligha számíthat dobogós helyre. Érdekérvényesítési képessége tekintetében viszont annál inkább. Valóban figyelemre méltó, ahogy a szóban forgó hitelintézet ismételten képes feltöltetni – végső soron az állammal – tőkéjét; ahogyan – csak részecskegyorsítókban tapasztalható sebességgel – manőverezni tud cégei között; s amilyen gyakorisággal átkeresztel [...]
1998. 03. 25. 00:00
Olvasói sztorik