Négy érintett magánnyugdíjpénztárból három vitatja, hogy indokolatlan költségekkel terhelte volna meg tagjait. A PSZÁF áll a perek elébe - írja a Világgazdaság.
Sorra szűnnek meg Magyarországon a rádiók, és szinte senki sem reklámoz rajtuk, miközben ugyanannyi ember hallgatja őket. Valami rettenetesen elromlott. De ki tehet róla?
Lemondott tisztségéről Pásztory Tamás, a Kopint-Datorg Infokommunikációs Zrt. vezérigazgatója, és kedden távozik a társaságtól - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.
Újabb megszorításokra lehet szükség a hiánycél teljesülése érdekében – véli a hazánk számára megfogalmazott ajánlásaiban az Európai Bizottság. Az unió nehezményezi a Költségvetési Tanács megszüntetését és kompenzálná az egykulcsos szja-rendszer veszteseit.
Megerősítette Budapest hosszú és rövid távú adósbesorolásait kedden a Standard & Poor's, kiemelve a magyar főváros erőteljes gazdasági-pénzügyi profilját.
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – 2011. május végi hiánya 724,2 milliárd forintra teljesült, mely az éves előirányzat 105,4 százalékát jelenti, ám a hiánycél ettől még tartható.
Az Európai Bizottság 150 millió eurós támogatást helyezett kilátásba azoknak az európai gazdáknak, akiket a csőd szélére sodort a németországi hasmenésjárvány miatti hisztéria.
Sztrájkra készül a Mozdonyvezetők Szakszervezete. A nyugdíjszabályok változása ellen demonstrációra is készülő vasutasok kétszer, június 29-én és július 7-én tartanának munkabeszüntetést.
Nagyobb mértékű béremelést kaptak a dolgozók tavaly, mint amekkorát eredetileg a munkaadók terveztek, ám sok cég még így sem tudta reálértéken tartani a fizetéseket. A hiányszakmák évek óta nem változtak: a szakmunkás, mester szakmunkás pozíciók betöltése a legproblémásabb, mégis sok helyen ezek a munkavállalók vannak a legmostohább helyzetben – áll egy friss kutatásban.
Kedvezőnek ítélte a jegybank elnöke, hogy a Fitch Ratings stabilra módosította Magyarország kilátásait. Az idei év nem lesz olyan jó az MNB-nek, mint a tavalyi volt.
Van egy vállalat, amelynek a véleményét egy kormányzat sem hagyhatja figyelmen kívül. Befolyással van a politikai döntésekre, bár egy választópolgár sem szavazott rá. A példáján keresztül megragadhatók a magyar fölzárkózás lényegi problémái. Vélemény.
A SharePoint Workspace 2010 lehetővé teszi, hogy a SharePoint oldalinkon tárolt dokumentumokat internetkapcsolat nélkül szerkeszthessük, később pedig szinkronizálhassuk az online verzióval.
A Malév és a Wizz Air sem készül áremelésre, bár az elmúlt időben és várhatóan a későbbiekben is tovább emelkedik a nyersolaj és ennek következtében a kerozin ára - írja a Napi Gazdaság.
Néhány száz lakást vásárolhat, és ennél kevesebbet építhet önerőből az adósmentő csomag részeként megalakuló eszközkezelő 2012-ben, miközben nagyjából 12 ezer ingatlant árverezhetnek el. A bérlakás-építési program is több sebből vérzik.
Stabilra javította a magyar szuverén adóskockázati besorolások kilátását a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról hétfőn a Fitch Ratings, a magyar kormány által bejelentett költségvetési intézkedések bizalomerősítő hatásával indokolva a lépést. A forint erősödött a hírre.
A szállóigévé vált "három szoba, három gyerek, négy kerék" után íme a legújabb kormányfői ígéret, amely - a szakember szerint - valóban nagyon könnyűszerkezetes. Vélemény.
Egy értékesítéssel foglalkozó vállalat életét nemcsak felgyorsítja, de jócskán meg is könnyíti az Exchange Online ügyfélkapcsolati menedzsment szolgáltatása. A munkatársaknak még a névjegykártyákat sem kell sokszorosítaniuk és magukkal cipelniük, hiszen az Office 365 szoftverszolgáltatásai lehetővé teszik a közös névjegyek kezelését.