Gazdaság

3 milliárdból újulhat meg a Széll Kálmán tér

Az átépítéssel elsősorban a közlekedési kapcsolatokat rendezik. A tervek szerint még 2012-ben megvalósul a program.

Lezárult a Széll Kálmán tér tervezésére kiírt közbeszerzési ötletpályázat, a három jelentkező közül a Főmterv Zrt. pályázatát fogadták el, s a társaságot kérik fel a tanulmányterv elkészítésére – írja a Napi Gazdaság.

A lapnak Hutiray Gyula városfejlesztési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta: az átépítéssel az immár Széll Kálmán térré változott Moszkva tér a külsejét is meghatározó, hatvanas-hetvenes évekbeli légkörtől is megszabadulhat. A 3 milliárd forintra becsült, állami finanszírozású projektben a beépítés mértéke nem haladhatja meg a jelenlegi szintet, s bíznak abban, hogy nem lesz szükség a kerületi szabályozási terv módosítására sem.

Az átépítés során nem nagy léptékű üzleti fejlesztésre kerül sor, hanem a tér közepét, elsősorban a közlekedési kapcsolatokat rendezik. A tanulmányterv készítésénél már a fonódó villamos lehetséges nyomvonalát is figyelembe kell venni – mondta Hutiray Gyula. A tanulmánytervről szeptemberben születhet döntés, a jövő év elejére elkészül az engedélyezési terv, s a programot még 2012-ben meg is valósítják – tette hozzá.

A lap emlékeztet, hogy a tér rendezéséről a nyolcvanas évek vége óta folyik a polémia, hol a zöldterületi humanizálás, hol a kommercializálás, hol a közlekedés átszervezése került előtérbe. A nagyot álmodó programok azonban a ráfordítások megosztását igényelték volna az érintett kerületek, a főváros és a magánbefektetők között, ami ellehetetlenítette a megvalósítást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik