FN
Hamarosan hatályba lép a határidős és opciós ügyletek kötelező jelentése.
Csökkent tavaly a cégalapítási kedv, de bt.-ből sokkal több jött létre, mint egy évvel korábban.
Múlt pénteken vonták vissza a tevékenységi engedélyét, több mint tízezer betétest érint az ügy.
2014. 01. 30. 09:12
A NAV a Kúria döntése értelmében előveheti a vaterázók régi, 2011. vége előtti tevékenységét, és vastagon megbírságolhatja őket.
Amikor egy katás vállalkozó európai egészségügyi kártyát akart váltani, akkor derült ki, hogy nincs is egészségbiztosítás. Pedig elvileg van.
Mindkettő tartózik az adóhatóságnak. A salgótartjáni bulvárhős azonban sokkak régebb óta. Ráadásul adótartozása rendezéséhez nem számíthat az adófizetők pénzére.
2014. 01. 29. 13:07
A tavalyi negyedik negyedévhez képest nagyon komoly javulás van a foglalkoztatottsági és munkanélküli statisztikában is.
Novemberben 4,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene, vagyis ennyivel többet vásároltunk, mint a megelőző évben.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője azt üzente a pénzintézeteknek, hogy nem érdemes próbálkozniuk.
2014. 01. 28. 18:43
- 16:38 Korábban a Kincsvadászok VIP-ben is feltűnt A Nagy Ő egyik szereplőjének ruhája
- 16:36 Megúszta börtönt a kisgyermekekről gyomorforgató felvételeket gyűjtő fiatal
- 16:33 Óriási mértékben ejtik Magyarországot a külföldi befektetők, friss kutatás érkezett
- 16:26 Elrabolták az NBC műsorvezetőjének édesanyját, váltságdíjat követelnek érte
- 16:20 A bíróságnak sem tetszett a kormány rendelete, amellyel saját maga döntené el a pert a fővárossal szemben
- 16:18 Kétéves csúcsára erősödött a forint
- 15:55 Sára Botond: A kormány döntése egy olyan kiskaput zárt be, amely lehetőséget adott a kötelezettségek kijátszására
- 15:53 A SpaceX leállította a Starlink-terminálokat, amelyeket az oroszok használnak
- 15:49 Leállások jönnek februárban az Erste Banknál: erre figyeljen
- 15:47 Gyászol a kézilabda, meghalt a Veszprém egykori játékosa
- 15:37 Szikora Róbert nem lesz ott a Fenyő Miklós emlékére rendezett gyertyagyújtáson – elmondta, miért döntött így
- 15:27 Meghalt Soltész Gréta korábbi korosztályos válogatott atléta
- 15:25 A kutatókat is megdöbbentette, mennyi csaló hirdetés fut a Facebookon
- 15:23 Orbánék szövetségese inváziótól tart, de Spanyolország félmillió illegális bevándorló helyzetét rendezi
- 15:22 Gyenge fagy, eső, erős szél, de akár 14 fok is lehet majd hétvégén
- 06:26 A Nagy Ő: Stohl András és Kiara Lord nem bírtak magukkal a wellnessben, átléptek egy határt
- 06:12 A Nagy Ő: Stohl András két nőt is hazaküldött, egy pedig nem fogadott el tőle rózsát
- 11:40 „Van itt egy ötéves kisfiú, aki nem találja az apukáját. Azt mondta, ellopták a kocsijukat” – megrázó videó és hangfelvételek a sülysápi rémálomról
- 05:30 Tíz kérdés, amiből megtudhatod, mennyit tudsz A Gyűrűk Uráról
- 12:25 Nem várt bejelentést tett a kormány a 13. és 14. havi nyugdíj postai kézbesítéséről
- 10:00 „Hol van a pénz?” – éjszakába nyúló szópárbajt vívott a győri polgármester az önkormányzati cég vezetőjével
- 06:00 Kvíz: a leghíresebb magyar popslágerek a múltból – te tudod, melyik dalnak ki az előadója?
- 10:11 Kínos baki: olyan terméket szúrtak ki a nézők a Bridgerton új évadában, ami az 1800-as években nem is létezett
- 09:11 Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt, hivatali visszaélés miatt nyomoznak
- 08:11 FBI segítségével csaptak le három magyar fiatalra, akik százmilliókkal húztak le Amerikában élő befektetőket aranylapokkal
