Gazdaság

A köztársasági elnöktől kérik a nyugdíjasok az életkörülményeik javítását

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály augusztus elején levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz a nyugdíjasok érdekében. Levelében kitért többek között arra, hogy

  • több mint félmillió nyugdíjas (504 ezer fő) él a megélhetéshez minimálisan szükséges (140 ezer forint) összeg alatti ellátásból,
  • növekszik a szakadék a hátrányos helyzetű településeken élő idősek,
  • továbbá a nők és a férfiak ellátmánya között,
  • illetve a korábban nyugdíjba vonultak ellátása egyre jobban lemarad a friss nyugdíjaktól.

Karácsony Mihály arra kérte az államfőt, hogy az Alaptörvényben rögzített felhatalmazása alapján kezdeményezze egy, a nyugdíjasok életkörülményeinek javítását, kiszolgáltatottságuk csökkentését és társadalmi megbecsülésük emelkedését célzó törvénytervezet elkészítését. Az Alaptörvény ugyanis kimondja, hogy

törvényt a köztársasági elnök, a kormány, országgyűlési bizottság vagy országgyűlési képviselő kezdeményezhet.

Szajki Bálint / 24.hu Karácsony Mihály az NPOE elnöke az Országos Nyugdíjas Parlament ötödik ülésén, az Országház felsőházi termében, 2022. június 16-án.

Egy ilyen törvénytervezet elkészítésénél a Nyugdíjas Parlament szerint számos szempontot kellene figyelembe venni, például a fenntarthatóság és a méltányosság jegyében.

Ami a fenntarthatóságot illeti, hangsúlyozták:

  • az idősek a közfelfogással ellentétben nem tehertételt, hanem erőforrást jelentenek a társadalom számára.
  • A társadalom rendelkezésére álló felosztható erőforrások elsősorban az ország termelékenységétől, versenyképességétől és produktivitásától függenek. A közfinanszírozott nyugdíj fedezete jelentősen növelhető az állami szervek működési hatékonyságának növelésével.
  • Megfelelő ösztönzőkkel növelhető a nyugdíjcélú öngondoskodást segítő pénzügyi termékek népszerűsége.

A méltányosság érdekében azt kérték, hogy:

  • a Magyarországon nyugdíjjogosultságot szerzett idős személy összevont pénzbeli jövedelmének legalacsonyabb értéke ne legyen kevesebb a tárgyévi átlagos öregségi nyugdíj hatvan százalékánál. Kérik továbbá a nemektől és a településektől függő, valamint a nyugdíjba vonulás időpontjából adódó méltánytalanságok korrigálását is.
  • A megállapított közfinanszírozott öregségi nyugdíj legmagasabb értékét maximálják a ma hatályos jogszabályi előírások szigorításával.
  • A tárgyévi közfinanszírozott öregségi nyugdíj indexálását az előző év nemzetgazdasági bruttó átlagkereset növekedésével megegyező mértékben határozzák meg.
  • A „tizenharmadik havi nyugdíj” költségvetési juttatást a jövőben azonos összegben folyósítsák minden jogosultnak.

Ezen kívül kérték, hogy az államigazgatási szervek és az idősek önszerveződő érdekképviseleti szervei közötti kapcsolatokat is rendezzék. Azaz intézményesítsék a kormányzati szervek és az országos hatókörrel tevékenykedő idősek önszerveződő érdekképviseleti szervezetei, illetve  a települési önkormányzatok és a helyi idősek önszerveződő szervezetei közötti kapcsolatokat, köztestület, illetve Idősügyi Tanács formájában.

Farkas Norbert / 24.hu

A Sándor-palota a válaszában nem vitatta, hogy a nyugdíjasok életkörülményeinek javítását, kiszolgáltatottságának csökkentését és társadalmi megbecsülésük emelését célzó igények mögött méltányolható szempontok állnak. Azonban azt is hozzátették, hogy a társadalmi nyugdíjrendszer kialakítása, a központi költségvetés előkészítése és a társadalombiztosítási nyugellátások fedezetének biztosítása, illetve a nyugdíjrendszer működtetése a kormány feladata és felelőssége. Ezekben az ügyekben a köztársasági elnök feladat- és hatásköre az Alaptörvény értelmében korlátozott. A köztársasági elnök sem közjogi, sem pedig költségvetési gazdálkodási szempontból nincs abban a helyzetben, hogy új nyugdíjtörvényt terjesszen elő.

Mint kitértek rá, a törvénykezdeményezési jog csupán kivételes helyzetekben gyakorolható – megemlítették, hogy eddig egyszer került csak sor rá, 33 évvel ezelőtt, a taxisblokád idején. A Sándor-palota biztosította továbbá a Nyugdíjas Parlamentet, hogy Sulyok Tamás számára kiemelten fontos az idősek megbecsülése és az államfő elkötelezett a nyugdíjasok életkörülményeinek javításában, a kiegyensúlyozott, aktív és gondtalan időskor előmozdításában, de, hogy miként, azt nem részletezték.

A Nyugdíjas Parlament egyébként elkészítette a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes nyugdíjrendszer létrehozását megalkotó törvény előkészítéséről szóló tervezetet, és bíznak benne, hogy az a parlament elé kerülhet majd – valamelyik országgyűlési képviselő közbenjárásával.

Hogy milyen sok nyugdíjasnak lehetnek megélhetési problémái, illetve mennyire leszakadtak az átlagkeresettől a nyugdíjak, arról mi is írtunk nemrég.

Kapcsolódó
Tízből négy nyugdíjas szűkösen él, kétmillió ember öregségi nyugdíja nem érte el a jó megélhetéshez szükséges jövedelmet
A nyugdíjak hátránya behozhatatlannak tűnik a bérekhez képest, és a nyugdíjasok zömének elérhetetlen lehet egy átlagos életszínvonal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik