„Esztergályos Cecília a Gondosóra program 250 ezredik felhasználója” – jelentette be Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója alig másfél hete. Később viszont már nem negyedmillió felhasználóról beszélt, hanem úgy fogalmazott, hogy 250 ezren regisztráltak. A program központi honlapján olvasható tájékoztató is arra enged következtetni, hogy a feliratkozottak és a felhasználók száma között nagyobb különbség lehet. A program központi ügyfélszolgálatán azt mondták, a népszerűsítő kampány hatására most 90 nap az átfutási idő, átlagosan pedig másfél hónap alatt kapják meg az eszközt az érintettek.
Annak kapcsán, hogy hány gondosórát adtak át eddig a lap megkereste a Miniszterelnökséget, a Belügyminisztériumot, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézetet (NSZI), a program megvalósításáért felelős Miniszterelnöki Kabinetirodát, kérdést küldtünk a szakmai felügyeletet ellátó fideszes Nyitrai Zsoltnak, továbbá a programot kezelő központi portálnak, amelyet a Kormányzati Szoftverlicenc-gazdálkodási Kft. üzemeltet. Csak az NSZI-től kaptak válasz, és bár a program kidolgozásában részt vettek, most csak annyit közöltek: ők nem illetékesek.
A kabinet hallgatása nem előzmény nélküli: néhány hónapja Ujhelyi István EP-képviselő is falakba ütközött, amikor közérdekű adatigényléssel próbált információkhoz jutni a programról.
Az Orbán-kormány tavaly tavasszal indította el a Gondosóra programot. A jelentkező és regisztráló, 65 évesnél idősebb emberek ingyen kapnak egy nyakban vagy karon hordható készüléket, amely lehetővé teszi, hogy – rosszullét, baleset esetén – egyetlen gomb megnyomásával kapcsolatba kerüljenek az éjjel-nappal működő diszpécserszolgálat munkatársával, akitől segítséget kérhetnek.
Magát az informatikai hátteret a kormányközeli 4iG Zrt. dolgozta ki, vagyis ez a cég is profitál a 104 milliárd forintos programból. Tavaly a választás előtt volt példa arra: egyes vészjelző készülékeken keresztül buzdítottak szavazásra Fidesz-irodákból időseket, máskor Orbán Viktor kormányfő üzenetét továbbították a jelzőkészülékeken.
Azt is hiába próbálták megtudni, hogy ki gyártja az eszközöket, és hogyan kezelik, ha a tervezettnél nagyobb az igény, mely cégek vettek, vagy vesznek még részt a programban, és kinek mi a szerepe, feladata.
Ujhelyi István arra is kíváncsi volt, hogy milyen pénzből állja a kormány a költségeket, választ azonban nem kapott kérdéseire.. A projekt leírásában ugyanis az szerepel, hogy EU-s támogatásból, a helyreállítási alapból valósítják meg. Csakhogy ez az uniós forrás jelenleg nem hívható le a magyar kormány és az Európai Unió között fennálló vita miatt.