Belföld

100 milliárdos vita a nyugdíjasok gondosóráiról

Soós Lajos / MTI
Soós Lajos / MTI
Komjáthi Imre szerint jobb helyre is mehetett volna a pénz, Rétvári államtitkár elégedett. Vélhetően a 4ig is.

Pintér Sándor belügyminisztert a kormány által elindított Gondosóra programról kérdezte a szocialista Komjáthi Imre. A politikus felidézte, az jelentős forrásokat igényel, hiszen Czibik Norbert projektmenedzser az MTI kérdésére nemrég azt mondta, az uniós finanszírozású program költségvetése 100 milliárdos nagyságrendű, amire még nem volt példa a hazai idősellátásban.

Komjáthi Imre ezt követőn hosszan ír a programról, a készülékről, megemlíti, hogy a tavalyi választások előtt a gondosórát kampányórának, választási mozgósításra használta a Fidesz, hiszen a sajtóban megjelentek szerint állítólag volt, akinél megszólalt az államtól ingyen kapott segélyhívó, amelyen Orbán Viktor melletti szavazásra szólítottak fel az aktivisták. Az ellenzéki képviselő szerint a gondozásra szoruló idősek ellátása terén eddig nem sok eredményt tudott felmutatni a kormány, amihez képest most százmilliárdot költ el a segélyhívó rendszerre, ami szerinte is fontos, de

nem új keletű, hiszen a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás hasonló logikán működik évtizedek óta. Volt olyan, aki mindezt úgy fogalmazta meg, hogy „meglévő rendszer fejlesztése helyett széles lefedettségű, de személyes jelenlétet nem igénylő okosmegoldásra költ százmilliárdot a kormány”.

Az ellenzéki képviselő releváns megállapításnak tartja, hogy a pénz okosabb felhasználásával valóban rászorulók tömegein lehetne segíteni.A belügyminisztertől ezért az alábbiakra várt választ.

  • Mennyien használják a gondosórát? Mit mutatnak az adatok a területi eloszlásról? Átlagosan milyen korú emberek igénylik azt?
  • Naponta mennyi jelzést a diszpécserek? Milyen arányban vannak a valódi segítséget igénylő és az „egyéb” jelzések? Milyen arányban segítettek életveszélyes helyzetekben?
  • Kapcsolódik-e a program a jelzőrendszeres házi segítésnyújtáshoz valamilyen módon? Ha igen, hogyan, ha nem, miért nem?
  • Kapcsolódik-e bármilyen érdemi szociális ellátás a programhoz?
  • Mi az oka annak, hogy a jelentős költségekkel járó programban használt eszköz nem
    tud több olyan hasznos funkciót, amit más hasonló készülékek már igen?
  • Mennyit és milyen forrásból (hazai, uniós) költöttek eddig erre a programra?
  • Gondoltak-e a százmilliárd forint más módon történő felhasználására is?
  • Miért nem fejlesztik azokat a szociális alapszolgáltatásokat, melyek nélkülözhetetlenek a rászoruló idősek napi ellátásához?
  • Tervezik-e a jövőben kampánycélokra használni az eszközt?

A miniszter helyett ezúttal is Rétvári Bence válaszolt. Azt írta, a programban jelenleg 89 247 jelzőkészülék nyújt biztonságot a felhasználóknak. (A kormány tavaly mintegy 1,5 millió idős emberrel számolt, négy év alatt.) Az államtitkár jelezte, az átlagéletkor 76 év, az országos eloszlás egyenletes, szinte minden településről (2890) igényeltek jészüléket a saját otthonukban élő 65 év feletti magyar állampolgárok. Az áprilisi adatok alapján, naponta átlagosan 1333 jelzést kapnak a Gondosóra programban dolgozó diszpécserek.

A fő cél az idősek otthoni és önálló életvitelének támogatása, a készenléti szervek (rendőrség, mentők, tűzoltók) elérését szolgáló 112 segélyhívó tehermentesítése. A központban speciális képesítéssel rendelkező — egészségügyi, szociális végzettségű szakemberek, pszichológusok — dolgoznak, így szakavatott diszpécserek segítenek a rászoruló idős embereknek.

Minden felhasználói jelzést meghatározott protokoll szerint segítségnyújtás követ. Áprilisban összesen 392 egészségügyi jelzést kaptak, ezek közül könnyebb egészségügyi helyzetben 165 alkalommal, súlyos baleset, rosszullét esetén 227-szer segítettek a munkatársak.

Az államtitkár felidézte, a Gondosóra program ingyenes, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás rászorultsági alapon, térítési díj ellenében vehető csak igénybe.

A Gondosóra programban résztvevők számának bővülése ugyanakkor együtt járhat azzal, hogy a jelzőrendszeres — házi segítségnyújtás biztosítása a — Gondosóra készülékével és diszpécserközpontján keresztül történjen, ezáltal a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevevői számára is elérhetővé váljon a korábbinál korszerűbb digitális technikai megoldás.

Az államtitkár arra nem tért ki, hogy eddig mennyi pénzt költöttek a programra, amelynek honlapján az olvasható, hogy

a szolgáltatást a program jelenlegi fázisában a magyar tulajdonosi hátterű 4iG Nyrt. a hazai infokommunikációs szektor egyik meghatározó vállalatcsoportja biztosítja.

Azt írják, a 4iG szállítja a jelzőeszközöket és biztosítja a diszpécser szolgáltatást a Gondosóra szolgáltatásait igénybe vevő valamennyi felhasználó részére.

Tavaly ősszel a Portfolio írt arról, hogy több milliárd forintos közbeszerzésen a 4iG nyert a Szociálpolitikai Innovációs Közhasznú Nonprofit Kft. által „Digitális jóléti diszpécser szolgáltatások” tárgyban kiírt uniós nyílt közbeszerzésben.

Kapcsolódó
Újabb milliárdos közbeszerzést nyert meg a 4iG
Ezúttal digitális jóléti diszpécser szolgáltatások témában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik