Megfeneklett az a kormányzat által integrációs folyamatnak keresztelt államosítási törekvés, amelynek keretében az önkormányzati tulajdonú víziközmű-szolgáltatókat megkísérelték az állami tulajdonú Nemzeti Vízművek Zrt. (NV) ellenőrzése alá vonni.
A nyár folyamán és az ősz elején az NV képviselői még nagy vehemenciával igyekeztek meggyőzni a helyhatóságokat, adják át a társaságnak a rezsiárrobbanás miatt csődközeli helyzetbe került, működőképességük határára érkezett vízműcégeket. Ehhez képest a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) adatai szerint mostanáig
Az állami cég ajánlata arról szólt, hogy a települések térítésmentesen adják át a vízműcégek minden eszközét azzal, hogy a Nemzeti Vízművek a szolgáltatói tevékenységét is átveszi és fenntartja. Az NV, illetve rajta keresztül a kormány részéről azonban semmilyen koncepció nem körvonalazódott, hogy mit kezdenének a vízműcégekkel, továbbá egyetlen fillér költségvetési forrást sem helyeztek az integrációs terv mögé.
Bár a kabinet mindenkit biztosított arról, hogy a megállapodások aláírását a felek részéről önkéntes, és minden esetben tárgyalásos folyamat előzi meg, a kiszivárgott hírek alapján lényegében ultimátumról volt szó: az NV előrebocsátotta, hogy csak azok a cégek kapnak támogatást, melyeknek a tulajdonjogát az önkormányzatok ingyen átadják az államnak.
Varga Attila, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei, 2200 lakosú Cserkeszőlő független polgármestere az NV-vel folytatott szeptemberi tárgyalásokról a következőket írta: „Maga a tájékoztató értelmetlen volt, persze azt burkoltan megtudtuk, hogy mennyire rosszul fog járni, aki nem adja oda önként a vagyonát”. Októberben már ennél is keményebben fogalmazott:
jött ez a víziközmű-lenyúlási kísérlet, és sok helyen valami megváltozott. Olyan tyúkszemre lépett a kormány, ami súlyosan sértette a polgármesterek eddig is túlzottan megnyirbált érdekeltségeit, személyes érdekeit.
A tárgyalások folyamán számos nagyváros (így Budapest, Szeged, Pécs és Szombathely) vezetése üzente azt, hogy önként nem adja át a legfontosabb infrastruktúráját, míg számos fideszes vezetésű önkormányzatnál, például Kiskunfélegyházán mondták azt, hogy csak pénzügyi és egyéb kötelezettségvállalások biztosításával, meghatározott feltételekkel egyeznek bele az államosításba. Lapunk tudomása szerint ezekre a reakciókra egyetlen visszajelzés sem érkezett a kormánytól.
Világosan fogalmazott viszont Papp László, Debrecen fideszes polgármestere, aki szerint a vízszolgáltatás stratégiai üzem, amelyet nem adhat ki az önkormányzat a kezéből. A debreceni képviselő-testület pedig határozatában szögezte le: nem látnak garanciát arra, hogy a kormánnyal a karbantartást, a felújítást, a pótlást egyáltalán finanszírozni tudják, és nincsenek tisztázva a feltételek.
Összesen mintegy 3–4 millió embernek adnak otthont azok a települések, ahol az önkormányzatok megtagadták az összesen több ezer milliárd forintnyi víziközművagyon átadását. Ilyen helyzetben az addig nagyon határozottnak tűnő kormányzati kommunikáció lefagyott. Novemberben már Orbán Viktor miniszterelnök is arról beszélt, hogy nincs kényszerállamosítás, a vízműcégeket nem kívánják átvenni az önkormányzatoktól.
A problémát nem oldották meg, csődhullám fenyeget
A hazai víziközmű-szolgáltatóknál immár tíz éve ugyanaz a bevételi struktúra: a rezsicsökkentés miatt befagyasztották a víz- és csatornadíjakat, így a cégek 2012 óta nem tudnak díjat emelni. Ráadásul meg kell fizetniük a vezetékadót is. A cégek bevételei korábban is csak a működésre, illetve a legszükségesebb karbantartásokra, javításokra voltak elegendők, a speciális szaktudású munkaerő megtartására azonban már sok esetben nem.
Ez a bevételi szerkezet teljesen kivéreztette a víziközműcégeket, mutatóban akad néhány – például a debreceni –, amelyiknek az idén még pozitív a mérlege, de a szolgáltatók többsége az elmúlt évtizedben a saját tőkéjét is elveszítette, eredmény- és tőketartalékát felélte. Magyarország 38 víziközmű-üzemeltetőjéből
- hat állami tulajdonban,
- egy magántulajdonban,
- 31 pedig többségi önkormányzati tulajdonban működik.
A kormány azonban csak az állami tulajdonú regionális közművek tőkepótlását biztosította. Ez a támogatás az elmúlt évtized alatt elérte a 150–160 milliárd forintot. Az önkormányzati tulajdonú szolgáltatók és az önkormányzatok – mint tulajdonosok – viszont semmilyen támogatást nem kaptak – vázolta lapunknak Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke, Tab fideszes polgármestere.
A kabinet az integrációs tárgyalásokon sem tett ígéretet plusz forrásokra, és nem ejtett szót a rezsicsökkentett ár, illetve a közműadó eltörléséről. Az, hogy mi történik a vagyonátadás után, a TÖOSZ számára sem világos. De mivel a folyamat megállt, vége is a történetnek, mert az energiaárak robbanása tönkreteheti a szereplőket.
Egy ágazati szakértőtől megtudtuk, hogy a vízszolgáltatókat még tartozások is sújtják. A lakosság után a legnagyobb adósok az állami szervek: börtönök, kórházak, a katasztrófavédelem egységei sorra jelentik be, hogy nem tudnak fizetni.
Áram nélkül nincs víz
A víziközművek műszaki rendszerei esetében az elektromos áram kulcsfontosságú. Az iparág éves árbevétele mintegy 260–300 milliárd forint, amivel arányosan a költségek körülbelül 40 százalékát tette ki az áramdíj az energiaválság előtt. Ez most felkúszhatott akár 60 százalékra is. Jelenleg esedékes az éves áramszerződések megújítása: a szolgáltatók azonban sok esetben ajánlatot sem kapnak, az energiakereskedők közül legfeljebb az MVM Zrt. áll velük szóba.
A villamosenergia ára jelenleg 200 forint felett van kilowattóránként, miközben 2020-ban 19–21 forint között mozogtak az árak. Aki az idén még az év elején szerződött, az 30 forint körül megúszta, a többiek viszont szerződéstől függően a dupláját, az ötszörösét vagy a tízszeresét fizetik a két évvel ezelőtti díjnak. Ha az áramár visszakúszna 100 forint alá valami csoda folytán, a cégek akkor sem tudnának fizetni a villamosenergiáért,
Jövőre patthelyzetbe kerül minden önkormányzati vállalat, és a dominóelv alapján egymás után dőlhetnek be – ki januárban, ki februárban, ki pedig áprilisban. Az alternatív megoldás jelen állás szerint csak az lehet, ha nem fizetik ki a villamosáramot, abból kiindulva, hogy áram nélkül nincs víz, tehát a szolgáltatók nem fogják őket kikapcsolni, ellenben csődeljárást indíthatnak ellenük.
Az iparágban már most megjelent egy olyan törekvés, hogy a közműcégek közösen jelentsék be a nemfizetést, ez esetben viszonylag sokáig ki tudják húzni lélegeztetőgépen. Abban bizonytalanok, hogy jogi, eljárásrendi szempontból ezt hogyan kezelnék majd az áramszolgáltatók, mivel ez egy kötelező közszolgáltatás, amit nem lehet megszüntetni, de még korlátozni sem. Ez esetben az MVM egyébként is horribilis veszteségét növelnék tovább.
Iparági becslések szerint – a TÖOSZ számaival megegyezően – 2022-ben mintegy 60 milliárd forinttal kellene kisegítenie a vízműcégeket az államnak, hogy az energiaszámláikat fizetni tudják a működési költségek, a bérek és a járulékok mellett. Jövőre ez fölmehet 400–500 milliárdra.
Végül beszállhat a katasztrófavédelem
Kormányzati támogatás továbbra sincs a láthatáron, annak legfeljebb a 2023-as költségvetésben lesz nyoma. Az államnak azonban óhatatlanul rendeznie kell majd a vállalatok számláit – jelezte előre Schmidt Jenő. A jogszabály alapján amennyiben csődbe megy egy kötelező közszolgáltatást végző önkormányzati üzemeltető cég, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak ki kell jelölnie egy másik üzemeltetőt. De mivel a víziközművek esetében a másik hasonló profilú szereplő jellemzően 100–200 kilométerrel messzebb működik, ezért a katasztrófavédelem nem tehet mást, minthogy ugyanazt az üzemeltetőt jelöli ki, és a finanszírozást is ráhagyja.
A következő lépés viszont csak az lehet, hogy megszűnik az ivóvíz-szolgáltatás, ezért az állam kénytelen lesz beletenni a plusz forrást. A mostani kilátások szerint formálisan ez fog történni a helyhatósági szolgáltatóknál jövő tavasszal – elsőként a kisvárosokban és a falvakban üzemeltető szolgáltatókat érheti utol a fizetésképtelenség.
És bár a kabinet már 2018-ban tisztában volt a ivóvízhelyzettel – akkor készült a Századvég felmérése a szolgáltatók súlyos veszteségeiről –, most jön el a pillanat, amikor a helyzetet tényleg komolyan kell venni. Az új energiaügyi minisztérium arra is rá lesz utalva, hogy felállítson egy, a víziközművekkel szakmai alapon foglalkozó apparátust – mutatott rá a TÖOSZ-elnök.
Schmidt Jenő, ugyan korábban arra szólította fel polgármestertársait, hogy adják át az államnak a vízművagyont, most már jóval megértőbb a „renitensekkel” szemben. Szerinte a politikai megfontolásokon túl főként ellátásbiztonsági célok vezérelték őket. Ha egyszer kikerül egy település fennhatósága alól a vízszolgáltatás, az azt jelenti, hogy akár 150 kilométerre lévő üzemeltetőkkel lesz szükséges egyeztetni. A mostani pénzhiány esetén pedig könnyű feltételezni, hogy a felmerülő bajoknak nem lesz gazdája – ecsetelte.
Tragikus helyzetben a vezetékhálózat
A víziközmű-ágazat az akut pénzügyi gondokon felül felül egy súlyos, évtizedes problémát is görget maga előtt. A Századvég már említett tanulmányában megállapították, hogy a hazai ivóvízellátó rendszerek 56 százaléka túlnyomóan kockázatos, további 30 százalékuk pedig kockázatos minősítésű. A közel 100 ezer kilométernyi vízvezeték-hálózat 45 százaléka a műszakilag hasznos élettartamán túl van,
Mivel a rezsicsökkentés és a közműadó megvonta a forrásokat, elmaradtak a megelőző és menet közbeni karbantartások, emiatt felgyorsult a rendszerek tönkremenetele. 2017-ben a Megyei Jogú Városok Szövetsége 3 ezer milliárdra taksálta a vízrendszerek teljes felújításához hiányzó forrásokat, az inflációval felszorozva ez már 6–7 ezer milliárdnál tarthat.
Az ágazati becslések ennél jóval szerényebbek: tízéves távlatban éves szinten, (mostani árfolyamon) 150 milliárd forintot kellene csak a rendszerfejlesztésre és karbantartásra fordítani ahhoz, hogy legyen Magyarországon megfelelő ivóvízellátás. Ezt azonban csakis hazai forrásból lehetne finanszírozni, mert az unió ivóvízfejlesztések esetén megköveteli a gazdasági fenntarthatóságot. A hazai hatósági áras rendszer mellett ez kizárt.
A víziközműrendszer fejlesztéséről a 2024-es költségvetésről szóló parlamenti vitában fogunk tárgyalni reményeink szerint. Egészen addig csak túlélni tudunk a víz tekintetében is
– válaszolta nemrég az azonnali kérdések órájában Orbán Viktor Keresztes László Lóránt LMP-s képviselőnek.
Az ellenzéki politikus lapunknak úgy vélekedett: az államosítás mögött is az a szándék sejlik fel, hogy eleinte egy megfelelő baráti szereplőnek szervezték volna ki az ivóvízproblémát, később azonban beláthatták, hogy nincs működő forgatókönyv. „Senki sem vállal fel szívesen egy ekkora méretű, átláthatatlan feladatot, amely ráadásul aligha kecsegtet megtérüléssel. Nyilván még Mészáros Lőrinc sem alkalmas arra, hogy ennek nekifusson” – értékelt.
