Gazdaság

Vége a 10 eurós jegyárak korának a Ryanair vezére szerint

Tolga Akmen / AFP
Tolga Akmen / AFP

A Ryanair vezérigazgatója szerint a légitársaság már nem fog többé fillérekért repülőjegyeket árulni, köszönhetően az üzemanyagárak emelkedésének.

A magyar kormánnyal a közelmúltban heves szócsatákat vívó Michael O’Leary a BBC-nek adott interjújában kijelentette, hogy a 10 eurós jegyek korának vége van.

Mint fogalmazott, tavaly 40 euró volt az átlagjegyár a Ryanairnél, ami öt éven belül 50 euróra emelkedhet majd. Ennek ellenére ő hisz benne, hogy az emberek ugyanolyan gyakorisággal fognak majd repülni.

Nincs kétségem afelől, hogy a legolcsóbb, egyeurós, 0.99 eurós vagy akár a 9.99 eurós akciós jegyeinkkel nem lehet majd találkozni az elkövetkező néhány évben

– mondta.

Szerinte ugyan az energiaválság miatt kevesebb pénz marad az emberek tárcájában, annak nem lesz egyenes következménye, hogy leállnak az utazással, csupán a legolcsóbb lehetőségeket keresik majd.

A Ryanair egyébként a héten 300 milliós bírságot kapott Magyarországon az „extraprofitadó” áthárítása miatt, de fellebbeznek a döntés ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik