Gazdaság

Orbán Viktor előnybe hozná a gyerekeseket, de az adózásban nem ebbe az irányba léptünk

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Adózási szempontból ma nem az a dolgozó van a legelőnyösebb helyzetben, aki gyereket nevel.

Orbán Viktor interjút adott a Mandinernek, melyben arról is beszélt, mit tervez a kormány családtámogatásokkal. A miniszterelnök úgy jellemezte az eddigi lépéseket, hogy a családpolitikát mozaikszerűen rakták össze, ahogy az ország gazdasága erősödött, úgy vezettek be újabb és újabb elemeket, de vannak még hiányzó kockák.

Végső célként azt nevezte meg, hogy ha valaki gyereket nevel, az gazdaságilag előnyösebb helyzetbe kerüljön, mint az, aki nem vállalt gyereket.

Példát is hozott, mire gondol – ma még a családtámogatások mellett is az a helyzet, hogy ha valaki nem vállal gyereket, akkor 45 éves korában az élete gazdaságilag rövid távon mindenképpen könnyebb, mintha két vagy három gyereket nevelne. Megemlítette azt is, hogy a 25 év alattiak szja-mentessége sok embert lökhet abba az irányba, hogy 25 éves koráig inkább dolgozni próbáljon családalapítás helyett, hiszen így tud sokat megtakarítani.

Angyal József okleveles adószakértő is arra hívta fel a figyelmünket, hogy a 25 év alattiak szja-mentesítése 2022 januárjától nem igazán illeszkedik abba a törekvésbe, hogy aki gyereket nevel, az előnyösebb helyzetbe kerüljön, mint aki nem.

A 25 év alatti gyermektelenek több kedvezményt kapnak, mint a gyerekesek

Pusztán adózási szempontból közelítve a kérdést ma egy gyermektelen 25 év alatti sokkal kedvezőbb helyzetben lehet, mint az, akinek egy vagy két gyermeke van. A szabály az, hogy egy 25 év alatti havi bruttó 433 700 forint összevont adóalapba tartozó jövedelemig nem fizet szja-t, amivel 65 055 forinttal emelkedhet a nettó fizetése. Tegyük fel, épp ennyit keres ő is meg a gyerekes szülő is. Az egygyerekes szülő havonta összesen 66 670 forinttal csökkentheti az adóalapját, így havi 10 ezer forintot nyerhet. A kétgyerekes összesen majdnem 267 ezer forinttal mérsékelheti az adóalapját, és gyerekenként 20 ezer forinttal nőhet a nettója.

Két gyerekig a nettó adókedvezmény kevesebb, mint a gyerektelen 25 év alattiaké.

Egy háromgyerekes szülő a 433 700 forintos keresete után nem tudja a teljes, 660 ezer forintos adóalap-kedvezményt igénybe venni, viszont a családi adókedvezmény mellett érvényesítheti a családi járulékkedvezményt is, így neki csaknem havi 34 ezer forinttal több lehet a nettója, mint a 25 év alatti gyerektelené. Négy gyereknél pedig már majdnem 67 ezer forint a különbség.

Ennél is kontrasztosabb a felállás, ha párokról van szó, és mindkettőjük keresete az adókedvezményre jogosító összeg körüli. Akkor a két 25 év alatti összesen havi több mint 867 ezer forinttal csökkentheti az adóalapját, ezzel lenyomva adókedvezmény terén az egy-, két- sőt a háromgyerekeset is, csupán a négygyerekes szülők adókedvezménye több kicsivel, mint a gyermektelen 25 év alatti páré. De a négygyerekes szülők így is csak szűk kétezer forinttal jönnek ki jobban nettóban a családi kedvezmény révén, mint a 25 év alatti, gyerektelen, szja-mentes párok.

Orbán az interjúban azt is elmondta, hogy a 25 év alattiak szja-mentességénél áramvonalasítást terveznek, mivel most az a helyzet, hogy a 25. életév betöltése után fizetéscsökkenés történik, amint átugrik a fiatal az adómentességből az adófizetésbe. És arra is figyelni fognak, hogy akik 25 éves korukig az szja-mentesség alatt nem vállaltak családot, inkább a megtakarításokra koncentráltak, azok kapjanak erős impulzust az elhalasztott gyerekvállalás pótlására.

Évértékelő beszédében pedig megemlítette, hogy a gyerek nélküli, átlagbérrel rendelkezők adóéke ma magasabb, mint az uniós átlag, ezért náluk adócsökkentéssel kell beavatkozni. Angyal József szerint nem tudni, hogyan férne majd össze ez azzal a céllal, hogy akik gyereket nevelnek, gazdaságilag jobb helyzetbe kerüljenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik