Gazdaság

Egyre több pénzt vonz Habony Árpád brit cége

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A koronavírus-járvány sem akasztotta meg a Habony Árpád által 2016-ban létrehozott brit tanácsadócég, a Danube Business Consulting Ltd. üzleti sikereit, frissen leadott mérlege szerint a bevételei még nőttek is. A dokumentum szerint a havonta átlagosan egy főt foglalkoztató cég rendelkezésre álló készpénzállománya a 2019-es 306 ezer fontról 313 ezer 700 fontra, azaz csaknem 130 millió forintra nőtt. Ennél jelentősebben ugrott meg a cég teljes tőkeállománya: 609 ezerről 765 ezer fontra (314,7 millió forintra).

Orbán Viktor tanácsadója Arthur J. Finkelsteinnel közösen alapította a céget, amely az amerikai kampányguru 2017-es halála után teljesen Habonyé lett. A Danube Business Consulting Ltd. vezetője azóta is az Orbán egykori beszédírójaként ismert, államtitkári posztot kapó, később a kormányközeli Figyelő főszerkesztői székében kikötő Lánczi Tamás.

A Danube Business Consulting Ltd. szerény székhelye:

A cég tevékenységéről keveset tudni, 2019-ben a Válasz Online derítette ki, hogy – a mára már a kormánypárti médiaholding, a KESMA részeként működő – Origót kiadó New Wave Media Group Kft. és Szalay-Bobrovniczky Kristóf korábbi londoni nagykövet mellett a Danube Business Consulting Ltd. a tulajdonosa a londoni székhellyel működő V4 News Agency (V4NA) nevű nemzetközi hírügynökségnek. Az igazgató Medveczky Balázs lett, aki a közmédia központi cége, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. egyik vezetője is. (Medveczky 2021-től a Színház és Filmművészeti Egyetemen oktat.) A V4NA-től elsősorban a kormányközeli lapok vesznek át nemzetközi híreket, amelyek gyakran mutatnak egyezést a kormány agendájával. A V4NA hazai és a Balkánon megfigyelhető dezinformációs szerepéről korábban az Átlátszó írt cikket.

A hírügynökségnek sem ment rosszul a szekér tavaly, igaz, a nagy áttörés az anyagiakban elmaradt: a mérlegük szerint rendelkezésre álló készpénzállományuk 183 415 fontra, azaz nagyjából 75,5 millió forintra nőtt a 2019-es 135 800 fontról. Teljes tőkeállományuk lényegében nem változott, 1 millió 443 ezer fontról 1 millió 456 ezer fontra (ez kb. 599 millió forint). A mérleg alapján átlagosan ők is egy főt foglalkoztattak tavaly, miközben a 2019-es kezdésnél állítólag nagyjából ötven újságíró és szerkesztő kezdte meg a munkát, de a hírügynökség impresszumában valóban mindössze Tóth Tamás tartalomigazgató neve szerepel.

A V4NA londoni székhelye:

 

A Guardian 2020 májusi cikke szerint a cseh és a szlovák kormány is arra panaszkodott a magyar kormánynak, hogy a V4NA neve megtévesztő: azt sugallja, hogy a visegrádi országok számára fontos ügyekkel foglalkozik, valójában azonban csak a magyar kormány álláspontját képviseli. A 444.hu és a Független Médiaközpont tavaly megvizsgálta, hogyan jelenik meg a V4NA a médiában, és milyen témákat hogyan tálal. Eszerint a V4NA olyan külföldi lapszemléket válogat tendenciózusan, amikkel az MTI sem akar foglalkozni. Mint írták: nincs szó direkt hamisításról, inkább apró csúsztatásokkal találkoztak, például rendszeresen tényekként mutattak be véleményeket, és úgy tűnt, hogy a V4NA az orosz állami Russia Today helyébe lépett a fideszes médiában.

Cikkünk írásakor így festett a hírügynökség címlapja:

v4na.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik