Tanárok százait verték át, mégis mindenki lapít

Már nagyon az év vége felé jártunk, 2014 decembere lehetett talán, amikor jött egy levél fentről, leírták benne, hogy hány tanár és hány tucat tanuló beléptetését várják tőlünk. Érzékeltették, hogy rosszak az eddigi számok, bele kéne húzni

– idézte fel a 24.hu-nak valaki, aki részt vett egy uniós finanszírozású, 2013 és 2015 nyara között futott projektben. (A neve elhallgatását kérte, mert még mindig a közoktatásban dolgozik.) Ebben a programban azt várták a tanároktól, hogy készítsék fel a felvételire az erre jelentkező általános iskolás – hetedikes és nyolcadikos –, hátrányos helyzetű diákokat, egyúttal segítsék hozzá őket, hogy az iskolai eredményeik javuljanak. Az említett, 2014 végén érkező levél hangvétele azért is volt kétségbeesett, mert közeledett 2015 januárja, a középiskolai felvételik ideje.

Az út a szakmaválasztáshoz nevet viselő program azonban annak ellenére rosszul sült el, hogy a tanárok szívvel-lélekkel elvégezték a munkát, a mentorált gyerekek pedig sikeres felvételi vizsgát tettek: az oktatók és a tanulók közül sokan nem kapták meg az őket megillető pénzt – a tanárok a bérüket, a gyerekek az ösztöndíjukat.

Az egyik érintett tanárnő, Szemánné Nagy Gizella nem hagyta annyiban a dolgot, perre ment, a hároméves tusakodás végén pedig nemrég jogerősen nyert is, a bíróság szerint ki kell fizetni a járandóságát, a ledolgozott 7 hónapból az elmaradt 5 havi illetmény jár neki. Ezt az ügyben alperesként szereplő Pénzügyminisztérium már ki is fizette.

A tanárnő, aki legyűrte a minisztériumot

Az állam tanárokat toborzott, hogy EU-s pénzből készítsék fel a hátrányos helyzetű tanulókat a középiskolai felvételire. A munkát elvégző tanárok és diákok azonban nem kapták meg a jussukat. 1500 tanár és tízezernél több diák járt pórul. Egy tanító évekig pereskedett, és végül nyert.

Noha Szemánné kitaposta az utat a többieknek, és most már sokkal könnyebb lenne másoknak is követelni a jussukat, mégsem tolonganak a kollégák, holott az ötéves jogvesztő határidő miatt sokáig nem várhatnak.

Több, a programban dolgozó, átejtett tanárt is felhívtunk, ismertettük velük a jogerős ítélet lényegét, de a válaszokból az derült ki, hogy se idejük, se energiájuk nincs harcolni a nekik – és tegyük hozzá: a gyerekeknek – járó pénzért. Csupán két tanár jelentkezett Szemánnénál, hogy tanácsot kérjen tőle. Mindkettejükkel beszéltünk.

Egyikük – aki szintén anonimitást kért arra hivatkozva, hogy most is állami fenntartású iskolában tanít – elmesélte, ő még Szemánnénál is kevesebbet, csupán egyhavi járandóságot kapott, pedig hét hónapig dolgozott a programban. Nem is sikertelenül: az összes felkarolt tanulója bejutott a választott szakiskolába, és a diákjai fél év alatt átlagosan fél jegyet javítottak a tanulmányi eredményükön.

A másik pedagógus már elhagyta Magyarországot, igaz, a pályát nem: Németországba költözött, félállásban oktat, a fennmaradó idejében pedig takarít, gyerekre vigyáz. Összességében jóval többet keres, mint idehaza tanárként. Az akkor még Jász-Nagykun-Szolnok megyében dolgozó Kóti Ágnes is csak egy részét kapta meg az ígért pénznek az uniós forrásból finanszírozott programból, de leginkább az fájt neki, hogy hétről hétre a szemébe kellett néznie azoknak a többségében roma, de mindenképpen szerény körülmények között élő gyerekeknek és szüleiknek, akiket ő biztatott: lépjenek be a programba. Pedig nem a tanárnő tehetett róla, hogy alig-alig kaptak pénzt a diákjai.

Volt színötös tanulóm is, hajtott, nagyon lelkiismeretesen dolgozott, mégis a program szervezői által ígért havi 18 ezer forint helyett csupán pár ezer forintot kapott, azt sem mindegyik hónapban. Miattuk szeretnék most elégtételt venni.

Zala megyéből is hasonló problémáról érkeztek hírek, hónapokig késett a pénz, amely ráadásul nem is igazodott az elért eredményhez. A főszervező igyekezett elhárítani magától a felelősséget, a nem kellően pontosan kitöltött dokumentumokra hivatkozott.

Kóti Ágnes felidézte, hogy a munka- és tanulói ösztöndíjjal ugyan fukarkodtak a programban a pénzosztók, de a rendezvényeknél már nem voltak ilyen szűkmarkúak.

A program vége felé, 2015 nyarán sok mentort egy budapesti hotelben láttak vendégül a program szervezői, a kétnapos rendezvény a tapasztalatcseréről szólt. A mentoroknak, vagyis a tanároknak mindez nem is került semmibe, tejjel-mézzel folyó Kánaán volt az a két nap, miközben ömlött belőlük a panasz az elmaradt járandóságok miatt.

Egyik beszélgetőpartnerünk emlékezetébe bevésődött egy másik, a tanulók számára szervezett esemény. A tanév kezdete előtt egy hónappal, 2015 augusztusában dugig megtöltött hátitáskát, tolltartót, füzeteket, egyéb iskolai eszközöket, törölközőt kaptak a programba bevont diákok. Csak épp a legdrágább ajándék, a korábban beígért tablet valamiért kimaradt a csomagból. E miatt is magyarázkodni kényszerültek a szervezők. A tablet hiányát egyébként a Nyíregyházán tartott rendezvény résztvevői is szóvá tették.

A főszervezők nem válaszolnak a kérdésekre

Szerettük volna megismerni a mások mellett Szemánnét is beszervező úgynevezett összekötő mentor, Polyák Márta Antónia álláspontját, már csak azért is, mivel Szemánné ügyének tárgyalásán elmondta, hogy ő az utolsó fillérig és késedelem nélkül megkapta a díját. Ez már csak azért is érdekes, mert az ő díjazása éppúgy a tanulók létszámától függött, mint az általa beszervezett mentor juttatása. A most is egy uniós programban, projektmenedzserként – a Kecskeméti Szakképzési Centrum munkatársaként – dolgozó Polyák Márta Antónia azonban nem válaszolt a kérdéseinkre.

Megpróbáltunk beszélni az összekötő mentor feletti szinten lévő megyei főkoordinátorral, Csányi Róberttel. Az ő juttatása, tudomásunk szerint, nem függött a résztvevő diákok számától, de a tárgyaláson kiderült, hogy a tanulókkal és tanáraikkal ellentétben maradéktalanul megkapta az őt megillető összeget. Csányi Róbert sem kívánt beszélni velünk, arra hivatkozott, hogy az állami szférában dolgozik. (Linkedin-oldala szerint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalban projektmenedzser.)

Megkerestük a projekt legfelsőbb emberét, Vastag-Szabó Erika projektmenedzsert. Ő jelenleg a szóban forgó projektet levezénylő konzorcium egyik tagjánál, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál oktatási és képzési igazgató, korábban a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalnál dolgozott. Ő sem kívánt a kérdéseinkre válaszolni, sőt azt is megtiltotta volna, hogy leírjuk a nevét.

Szemánné elmesélte lapunknak, hogy a bírósági tárgyalás során kiderült, sok száz tanár járhatott hozzá hasonlóan pórul, és mivel egy pedagógus legfeljebb 10 diákot mentorálhatott, az átvert tanulók száma ezres nagyságrendű lehet.

Ezért megkerestük az alperes Pénzügyminisztériumot, illetve az oktatásért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy a Szemánné által megnyert per fényében proaktívak lesznek-e, kifizetik-e az összes többi, megrövidített tanárnak és diáknak az őket megillető összeget. A két tárca két hét alatt válaszra sem méltatott minket.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől azt tudakoltuk, értesültek-e a szóban forgó, két hónappal ezelőtt született jogerős ítéletről, illetve hogy ennek tudatában kijárják-e a tanároknak az elmaradt pénzt. A PDSZ a konkrét esetre nem tért ki válaszában, annyit írtak általánosságban, hogy

jelenleg több munkaügyi per van folyamatban hasonló ügyekben, mint amelyről írt. 2013 szeptembere, az úgynevezett illetményrendszer bevezetése óta jellemzően semmilyen többletmunkát nem fizetnek ki, és ez ügyben rengeteg a jogsértés. A PDSZ országos és helyi szinten is többször fordult a fenntartókhoz és a munkáltatókhoz, de úgy láttuk eddig, hogy jogvita indítása nélkül nincs hajlandóság a fizetésre. Tagjainknak ingyenes jogi tanácsadást és bíróság előtti jogi képviseletet biztosítunk, és mindenkit arra ösztönzünk, hogy ezeket a pénzeket ne hagyja veszni, mivel ezek három évre visszamenőleg akár hat számjegyű összegeket is kitehetnek.

Kiemelt kép: Kummer János / 24.hu